Haláli hullák hajnala(Shaun of the Dead)

Amikor az embernek úgy igazán elege lesz a zombis marhaságokból, akkor érdemes elővenni ezt a 2004-es filmet. Paródiának remek, tele tipikus angol humorral, Simon Pegg és Nick Frost remek párost alkot. Meg kell jegyezni, hogy a mozi nem olyan kiváló, mint lehetne – én jobbra emlékeztem – de felhőtlen szórakozást nyújt.

„Kell valami lentről? Cornetto.”

Valóban se vége, se hossza a horror paródiáknak, – a zombis baromságoknak meg aztán pláne – de ez a film egyértelműen egyedi. Nem elég, hogy káprázatos érzékkel parodizálja ki a máskor borzongatónak szánt helyzeteket, hanem ezt olyan elbűvölő (angol) nemtörődömséggel teszi, hogy az már a pimaszsággal határos.

A történetbe nem is mennék bele, hiszen teljesen egyértelmű miről van szó, hiszen ez egy zombis film. Annyi a lényeg, hogy egyszer csak jönnek a zombik, azt kész. Mint a „komoly” horrorokban.
Itt a különbség abban áll, hogy a szereplők nem is kíváncsiak mi történt, s ami történt annak mi az oka.
A jelenet melyben Shaun össze-vissza kapcsolgatja a csatornákat a Tv-n, ennek köszönhetően megkapjuk a szükséges információkat a zombikról, egyszerűen remek.

A főszereplő Shaun (Simon Pegg) egy középkorú, középvezetői posztba ragadt férfi, akinek az élete kompletten unalmas és egyhangú. Ezt a barátnője (Kate Ashfield) is felrója neki, mivel ő változatosságra, egy kis izgalomra, kalandra vágyik. Megunta, hogy folyton a Winchester nevű kocsmában múlatják az időt. Shaun egyébként sem túl összeszedett élete darabokra esik szét, amikor rádöbben, milyen ember lett belőle, és még a barátnője is kidobja. Berúgnak a legjobb barátjával és lakótársával Ed-del (Nick Frost) és észre sem veszik, hogy közben a város átalakul körülöttük, ugyanis a környéket ellepik a zombik. Ennek ellenére ugyanúgy felkelnek reggel, Shaun lesétál a boltba üdítőért és Cornetto-ért, mint eddig bármikor.

Ez a film egyik legjobb tulajdonsága, hogy ilyen nemtörődöm stílusban ábrázol egy katasztrófát.
Shaun is úgy nyitja ki a hűtő ajtaját a közértben, aminek az ajtaján egy-két hatalmas véres kéz lenyomata látszik, mintha mi sem történt volna. Megcsúszik a vérben is, amiről csak gondolhatjuk, hogy vér, hiszen meg sem mutatják. Egyszerűen remek!
A történet maga elég szokványos, hiszen lassan rájönnek, hogy itt bizony nagy a gond, a zombik ellepték a várost, a túlélés a cél, az életük a tét. Mégis mindennek ellenére nem érezhető se a filmen, se a szereplőkön, hogy túlságosan komolyan vennék ezt a katasztrofális helyzetet.
Összeszedik a családtagokat, a szeretteiket és kis csoportba gyűlve egy biztonságos helyet keresnek, ami ironikus módon a Winchester kocsma.
Ott elbarikádozzák magukat, majd a történet boldog véget ér.

A film természetesen nem mentes a vértől, belsőségektől, drámától és az akcióktól, de mégis végig egy laza, szórakozott légkör lengi körül.
Szinte már-már bájosnak nevezhető, ahogy a hétköznapi helyzeteket belekeverték az extrém, apokaliptikus eseményekbe.
Erre számtalan példa van, de maga a teljes film is ilyen, elejétől a végéig. Képzeljük el, hogy éppen szeretnénk visszaszerezni a barátnőnk/barátunk kegyeit, meg kell látogatnunk az édesanyánkat, másnaposak vagyunk, meg kell birkóznunk a link szobatársunkkal, a munkahelyi gondokkal és önnön személyiségünkkel, leszokóban vagyunk a cigiről. Sikerült?
Akkor most képzeljük mellé, hogy az utcákat rothadó zombik járják, akik hörögve cammognak a nyomunkban, amikor kilépünk az ajtón, hogy vegyünk egy doboz tejet.
Elképesztően szórakoztató képzavar! :D
A futószalagon gyártott, torkunkon leerőszakolt zombis ostobaságok után kellemes felüdülés egy ilyen film megtekintése, ami remek érzékkel parodizálja ki a már egyébként is önmaga paródiájába fordult témakört.

8

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről