A hűtlen

A Hűtlen (Unfaithful)

 

A totálisan megrendítő és felkavaró film.

Kissé úgy érzem magam 10 perccel a vége után mint akit kifacsartak. Borzasztó olyan filmet végignézni, amiben olyan jól sikerül ábrázolni, megjeleníteni az adott problémát, hogy én magam is úgy érzem átéltem a nézése közben mindazt, amin a szereplők végigmentek.

Kinek nincs sztorija megcsalt férjekről, nőkről? Ki nem látott még hasonló szituációt a tévében vagy akárhol? Átélni az más. Átélni úgy, hogy igazából nem történt meg velünk. Na az már varázslat, az művészet. Nagyon nehéz jó lélektani filmet készíteni, olyat, ami bekapcsolja a nézőt az eseményekbe, nem csak hagyja hogy kívülállóként nézze végig.  Lehet hogy jobb lett volna nekem is, ha nem csinálnak ennyire felkavaró filmet, de ugyanakkor azt gondolom merjük engedni, hogy szembesítsenek minket azzal, ami nap mint nap körülvesz minket.  Mert rengeteg olyan ember van, akit megcsalt a párja. Az utcán, a buszon, a munkahelyen rendre ilyen sorsra jutott emberek özöne sétál, szalad el mellettünk, csak mi nem tudjuk róluk. 

Vajon van-e, lesz-e jogunk elítélni, bírálni másokat tetteik alapján? Hiszen a férj szerette a nőt! A nő is viszont!

Egy véletlennek indult apró botlás csupán a másik férfi, nem akart ő semmit se tőle. Csak hát emberek vagyunk, nem igaz? 

Folytatta tovább a viszonyt,  hazudott a férjének. És épp akkor mondta ki, hogy vége,  mikor már késő volt. Mindig, MINDIG katasztrófa lesz a vége. A férj kinyomozta és megkereste a férfit. Ez a film is igazolja, hogy általában a higgadt, nyugodt természetű emberek tudnak ellentmondani igazán minden racionalitásnak. Ha ő bennük nagyon rosszkor pattan el az a valami,  akkor ott nagy baj lesz. Azt hitte, képes lesz a fájdalommal szembenézni, de nem így történt. Megölte a férfit. És paradox módon ez után kerülnek csak igazán közel egymáshoz feleségével.

A higgadt ember nem lesz többé higgadt. Zavarodott lelkű, önmarcangoló és megkeseredett ember lesz.       

 

Szereplők:

Richard Gere

Diane Lane

Olivier Martinez

 

7

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről