Grimm 1x01 - Pilot

Ha már ilyen mesés napunk van, akkor folytassuk egy másik újonccal. Ezúttal az NBC üdvöskéjén a világ szeme, hogy megmutassa mire képes. A cím elég árulkodó. Itt is mesebeli lényekkel kell felvenni a kesztyűt, de kicsit véresebb körülmények között. Habár a pilot nem volt rossz, nem jósolok túl nagy jövőt a sorozatnak.

Itt a sztori jóval egyszerűbb és sablonosabb. Adott egy fiatal nyomozó, Nick aki rájön, hogy az eddig látott világ nem teljesen az, aminek gondolta. Ő a Grimm család utolsó leszármazottja, aki képes látni a gonosz teremtmények valódi arcát. Feladata pedig levadászni őket.

A misztikum adta pezsgést gyorsan letaglózták a történések. Habár egy komoly témájú szériának tűnik, egyáltalán nem tudtam komolyan venni. Annyira „népmesésre” vették a figurát a készítők, hogy inkább csak bájosan legyintettem az egészre. Amikor kijött az upfront és tudomást szereztem a sorozatról, valami sötétebb tónusú, Supernaturalre emlékeztető valami kezdett körvonalazódni. Ez az érzés egészen az első előzetesig tartott. Már akkor tudtam, hogy nem azt kapom, amit várok.

Horrornak itt nem sok nyoma van, bár látni a szándékot, de mégsem lehet komolyan venni. Inkább valami valóságos környezetbe átültetett mesés valami, amiben nyomozgatnak is. Valahogy ettől sosem tudunk megszabadulni. Minden sorozatban nyomoznak valami után. Itt speciel tündérmeséből előrángatott lények után.

A főszereplővel nem volt különösebb bajom, jól illett a látványvilágba. Ja, ha már itt tartunk, a kinézet tényleg pazar. Egy hagyományos erdő úgy néz ki, mint egy elátkozott rengeteg. Ebből még lehet erőt és ötletet meríteni a későbbiekben. Tetszik ez a játék a formákkal és a színekkel. Ha már másban nem, legalább ilyen téren legyen eredeti.

Amire ki akartam lyukadni, hogy a másik férfi főszereplő nem nyerte el a tetszésem. Őt Silas Weir Mitchell alakítja, akit mindenféle epizódszerepekbe láthattunk jó néhány sorozatban. Ő egy vérfarkas vagy mi, aki jó útra tért. Nem eszik embereket, megbékélt az Úrral, stb. Valahogy egyáltalán nem illik a környezetbe, a poénjai se jöttek át, a förtelmes CGI átváltozásról meg ne is beszéljünk.

Nem tudom még mennyire fogja tudni fenntartani az érdeklődésemet a sorozat, de mindenképpen maradok még egy-két részre. Pláne ha annyit szarakodtam, hogy csináljak egy értelmes bannert neki. .)

Összességében egy közepes kezdést láthattunk egy sablonos sorozattól, ahol ismét nyomozgatunk kicsit megcsavarva mindent. Komolyságot ne várjuk, pedig a látvány miatt adná magát.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről