Gossip Girl 04x01 Belles De Jour - 04x02 Double Identity

Ez a két epizód amolyan kuriózumnak számít a sorozat történetében, hiszen nem csak, hogy félig Párizsban játszódik, de ott is forgatták. Ez az ütős kezdés igencsak ráfért már a sorozatra, ugyanis az előző évad meglehetősen gyengére sikeredett. Legalábbis az első két évadhoz képest. A vége felé egy kicsit olyan érzés volt az embernek, mintha az összes klisét egyszerre szeretnék beletenni a sorozatba.

Egyszóval nagy reményeket fűztem az új évadhoz, „ha ez se lesz jó, akkor abbahagyom...” felkiáltással, de szerencsére ez nem történt meg, mivel az alkotók összeszedték magukat! Köszönjük!

Tovább...

Az előző évad meglehetősen katasztrófaszerűen ért véget, hiszen Georgina felbukkant, ami mindig valami szörnyűséget jelent, jelen esetben egy baba volt a dologban, Jenny egy rosszul sikerült éjszaka következményeként elvesztette a szüzességét, ami még önmagában nem lenne baj, leginkább a kivel-en van a hangsúly. Serena újra belebonyolódott Dan-be, miközben Dan Vanessával, Serena pedig Nate-tel volt. És ha még mindez nem lenne elég az utolsó másodpercekben Chuck-ot hasba lövik egy rosszul sikerült rablás közben. (Igen, igen, ez mind 40 perc alatt történt, és még így is csak felületes voltam...)

Tehát ezek után joggal várhatunk valami sokkal jobbat. Ami el is érkezett, csak ki kellett várni. Serena és Blair Párizsban próbál felejteni. Pontosabban Blair próbál túllépni Chuck-on, Serena pedig rájönni arra, hogy Dan vagy Nate lenne számára megfelelőbb.

Eközben Dan újdonsült apukaként próbálja megállni a helyét. Nate pedig Chuck fekete kis könyvecskéjével próbál felejteni. Azonban a baj nem jár egyedül, ugyanis Georgina –mivel Dan nem tette publikussá az apuka dolgot- elviszi a kis Milo-t bemutatni a nagyszülőknek. Természetesen Rufus nem úgy kezeli a dolgot, ahogyan kellene, de végül Lily hatására egy kicsit megenyhül. Dan aláírja az apasági nyilatkozatot, Georgina pedig, mint aki jól végezte dolgát, elmegy pihenni.

Nate megismerkedik a titokzatos Juliettel, aki szintén a Columbiára jár, sőt még önkénteskedik is Elenor-nál. Egészen tökéletesnek tűnik, ám, mint tudjuk az Upper East Side-on semmi sem az, aminek látszik... Alsó hangon is az a megérzésem, hogy ez a lány még sok bajt fog okozni...

Mivel már gondolom mindenki kíváncsi, hogy mi is lett Chuck-kal, elárulom, hogy nem halt meg, de ezt mi is csak az első epizód utolsó néhány, kicsit homályos –történetileg- képkockáiról tudtuk meg. Azonban a következő rész, már teljes egészében elénk tárja Chuck Bass, vagyis, ahogy az új barátnője tudja, Henry Prince történetét. Eva, lelkiismeretesen ápolja a sebesültet, és a kedvéért még Párizsba is elmegy vele, sőt munkát is szerez. De természetesen rögtön az első napon összefut Blair-rel, aki próbál úgy tenni, mintha nem is ismerné Chuck-ot. És folytatja a készülődést a herceggel megbeszélt randevúra.

Eközben felmerül a gyanú, hogy megtalálták Chuck holttestét a Temzébe, és Serena bemegy a rendőrségre, hogy azonosítsa. De kiderül, hogy csak az egyik rabló volt, Chuck irataival.

Lassan minden kiderül, és Eva csak csodálkozik, hogy mi történt az ő Henryjével. Még egy megható pályaudvari Chuck - Blair búcsút is láthatunk, pontosabban ez amolyan most-végleg-szakítunk-de-én-még-mindig-szeretlek búcsúzás. Ez végül ahhoz vezetett, hogy Chuck mégis visszatér az Upper East Side-re, de nem egyedül, hanem viszi a még mindig meglepett barátnőjét is, Eva-t. És, mintha külön kérésre történne, még az elhíresült „Because I’m Chuck Bass” mondat is elhangzik a végén.

Óóó, és amíg el nem felejtem, nagy örömömre, végre újra előtérbe helyeződik Gossip Girl, aki nem mellesleg fő mozgatórugója a sorozatnak, de valahogy az előző évadban róla is elfeledkeztek...

 

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről