Peter visszatérését követően a világ egy kicsit a feje tetejére állt. New York néhány pontján az idővonal kissé megzakkant és átszivárgott a négy évvel ezelőtti valóság hozzánk. Az elgondolás és a megvalósítás egyaránt jól sült el, jól megkomponált jeleneteket kaptunk.

Ha már az idővel van valami gubanc, egyértelműen Petert veszik elő, aki még csak néhány napja érkezett a semmiből. A vak is látja, hogy valójában az egész mondanivaló arra volt kihegyezve, hogy az ifjabbik Bishop valami jót tehessen és az áltudományos részlegnél elfogadják őt. Ahogy az kell, Petert aktívan bevonták a nyomozásba, látszólag visszakapta korábbi státuszát.

Walter továbbra is ellenségesen viszonyul a férfihoz, nem képes helyretenni magában ittlétének okait. Az persze kissé túlzás, hogy ellenségként bánik vele, inkább puffog, mint egy kisgyerek és igyekszik tudomást se venni róla. Ezekből az esetekből általában kijön egy-két jó jelenet.

A történet mozgatórugójára csak később derült fény. Nem Peter okozta a különös eseteket, hanem a mérnök, aki igaz szerelmét próbálta visszahozni. Egy középkorú házaspárról van szó. A feleség egy ragyogó elme, nagy dolgokra hivatott, de beteg. A jelenben már azt sem tudja, hogy saját maga kicsoda, a körülötte lévő világot sem ismeri fel. Nem éli az életet, hanem sodródik az árral. Férje felhasználja neje kutatásait és megépíti a működő „időgépet”, amely a házat és környékének 4 évvel ezelőtti változatát mozgatja át a jelenbe. Nem akarok túlzottan belemenni, de szemet-gyönyörködtető dráma bontakozik ki.

Az ügy sikeres megoldása után Peter elhagyhatja az őrizetet, visszatér eredeti lakásába. Most úgy tűnik, hogy valóban Peter rekedt egy harmadik univerzumban, az évad további részei a visszatérésről szólhatnak, ha ki nem derül még valami egyéb. Nem bánnám, ha a megfigyelő megmutatkozna és adna néhány választ.

Összességében egy közepes epizódot kaptunk, hitelesnek ható drámával, tudománnyal. Jól szórakoztam.