Friday Night Lights 5x06 – Swerve

A folytatás – az előzőekhez képest – megrázóbb események előfutára, hiszen több szálunkon is sejthetővé válnak a kisebb-nagyobb katasztrófák.
Az évad feléhez közeledve kezd a régi fényében tündökölni a széria.

Tovább…

Kezdésképpen rögtön jelentkezik Tim Riggins. Na, persze nem láthatjuk, még csak nem is hallhatjuk, de ott van valahol egy cellában, s hívásával bátyja, Billy karakterét emeli ki, hangsúlyozza.
Azt hiszem elmondható, hogy a mostani epizód egyik főszereplője Billy volt, nála figyelhető meg az évad eddigi legszembetűnőbb és legjelentősebb jellemfejlődése.
Ez két esetben igazán szembeötlő. Az egyik, amikor a maga módján segít Cafferty-nek, illetve a meccs előtti beszéde, melyben nyilvánvaló válik:
Kezd igazi edzőként viselkedni, egyre jobban hasonlít Taylorra, lassacskán igazi példakép válhat a nem is oly rég, még felelőtlen férfiból. Volt, ami megeddze…
Tim ugyebár helyette vonult a hűvösre és egyetlen telefonhívás elég volt ahhoz, hogy Billy – és a nézők – ezt ne feledhessék el. Hőn remélem, hogy megragadják ezt a lehetőséget a készítők.

Kipattan a TMU-botrány is, hiszen kiderül (nem meglepő módon) a titok, hogy a neves texasi egyetemnek Vince kell és nem Luke. A két jó barát össze is veszik.

Emellé Vince-nek súlyosabb problémái akadnak. Én az apja felől sejtettem a gondokat, de ez végül nem így lett. Egykori bűnöző múltja ismét utána kapkod, a régebben kölcsönkapott pénzt – édesanyja elvonójára – most vissza kell fizetnie. De koránt sincs elég pénze…
Megfenyegetik – kilátásba helyezve, hogy nem csak ő, de szerettei is rosszul járhatnak. Vince a saját kezébe veszi az ügyet, de végül még is csak segítséget kér. Édesapjától.
Aki „el is rendezi az ügyet”, tehát még az én sejtésem is beigazolódhat.
A kedves papa még nagy bajba kerülhet, vagy abba sodorhatja családját.

Ez alatt Julie iskolai ballépése is kitudódik otthon, ami az egész Taylor-famíliát megviseli. De legfőképpen Eriket. Én abban a hitben voltam, hogy a lányt kivágták az egyetemről, de ennél lényegesen enyhébb a helyzet, ám ez sem kevésbé durva. Szégyenérzete miatt képtelen visszamenni.
Alakul, alakul, alakul…

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről