FlashForward 1x09 - Believe

Elérkeztünk ahhoz a fázishoz, amikor kicsit leül a sorozat. Az első pár rész az izgalomé volt, megmutatták mi következik, sok izgalmat csempésztek bele.

Most ott tartunk, hogy a készítők próbálják közelebb hozni a szereplőket a nézőkhöz.

Nem mondanám, hogy rossz epizód volt, csak más, mint amit eddig megszoktunk. Másra helyezték a hangsúlyt, ennyi.

Tovább...

Leginkább Bryce volt a központi téma ezúttal. Tetszik ahogy fel van építve a cselekmény. Mindennek oka van, de lehet, hogy nem azonnal kötik az orrunkra.

Így volt ez akkor is, mikor a fiatal orvos öngyilkos akart lenni, aztán bumm, jöttek az ájulások. Veserákot diagnosztizáltak nála, négyes stádiumút. Azt, hogy ez mit jelent, nem nagyon tudom, de a négyes szám nem sok jóval kecsegtet. Már messziről is fatálisnak hangzik.

Szóval hősünk mostanság csak arra tud gondolni, hogy új értelmet kapott törékeny élete. A kitekintésében látott egy fiatal japán lányt, akibe azonnal beleszeretett. Azóta csak róla álmodik éjjel-nappal. Minden erejével meg akarja találni.

Milyen érdekes. Egy olyan ember kedvéért tanul japánul, akit még nem is ismer és talán nem is fogja soha. Persze ennek is van előnye. Mégpedig, hogy életben tartja. Mert már elkezdődtek az egészségügyi panaszok, hányinger, hányás, levertség, stb.

Bryce barátunk annyira nem bír egy helyben ülni, hogy elutazik Tokióba, mert az egyik betege felismerte a csaj pólóján látható étterem logóját.

A japánban zajlott jelenetek alkalmával azt gondoltam, hogy lesz valami nagy csavar, talán az, hogy találkoznak pont úgy, hogy Bryce kitekintésében és kiderült, hogy nem minden ájulás dátuma volt azonos vagy ilyesmi.

De nem.

Ez a rész nem ezért kellett. Csak a karakterek szempontjából.

A másik szálon Mark és Aaron kapcsolata futott zátonyra, hiszen az FBI ügynök megvádolta pártfogóját azzal, hogy ő küldött sms-t a feleségének, amiben leírta, hogy Mark ivott a látomásában. A bizalom hiányának eme megnyilvánulása nem sok jót hozott. Láthattuk Aaron-t igazán dühösnek.

Összességében egy nyugis részt hagytunk magunk mögött, kell ilyen is. Én személy szerint egyáltalán nem bánom, hogy ilyen lett a believe.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről