Felmerül a kérdés, hogy meddig marad hiteles az ember öregedő – Ne adj, Isten! Öreg. – akciósztárként. Hamarosan Schwarzenegger és Stallone is vissza fog térni a vászonra.
Majd meglátjuk…

A második részben a direktori székbe Stallone helyett Simon West ülhetett, aki pár jobb akció mozit már dirigált. A folytatás azért volt nagy szám ismét, mert pár újabb egykori legendát sikerült szerződtetni, (Van Damme, Norris) illetve az első részben alig feltűnő Schwarzenegger és Willis több szerepet kapott.
Nos, el kell keserítenem a rajongókat, olyan borzasztó sokat nem láthatóak a vásznon, de most legalább látjuk őket lőni. Azért azt el kell ismerni, hogy robbanás, tűzharc és kézitusa szinten igenis jól teljesít a mozi, mert ezekből aztán akad bőven. A gond a többi résszel, ha úgy tetszik, a töltelékkel van.

Ehhez híven egy hatalmas pusztítással kezdődik az alkotás, mely során kimentik Schwarzenegger figuráját, Trench-et. Az egésznek pusztán annyi értelme van, hogy magyarázatot adnak a szereplő ismételt felbukkanására. Ugyanis a sztorit Willis karaktere, Church szolgáltatja, aki rákényszeríti Barney Ross-t (Stallone) egy feladat elvégzésére. Ez pedig egy nő elkísérése, hogy megszerezzenek egy fontos csomagot. Innentől szabadul el a pokol, hiszen a csapat egyetlen fiatal tagja, az újonc (Liam Hemsworth) meghal, és feltűnik a fekete napszemüveges Van Damme.
Aki nagyon gonosz, ezt nem csak a viselkedése, hanem a neve is bizonyítja (Villain = Gazember).
Annyira igyekeznek őt a velejéig romlottnak feltűntetni, hogy az már nevetséges. Ez részben azért sem sikerül, mert Van Damme sosem volt jó színész. Másrészt meg mert bár ő a főgonosz, ahhoz képest nem sokat szerepel.

Van Damme kihúzza gyufát és a Nagy Csapat útra kel, hogy bosszút álljon.
Alapvetően ennyi, mindez megspékelve némi férfias keménykedéssel, kemény dumákkal, epikus zenére sétálással, lövöldözéssel, mindenfélével, ami régen és most is akció mozi kellék volt.
Csak hát ennek nosztalgiaértéke van, nem szórakoztató. Ezek unalomig ismert klisék, amiken az sem változtat, hogy egykori sztároktól látjuk, vagy a szájukból halljuk. Meg igazából, ha valaki fel akarja idézni a régi, jó akciókat, akkor előveszi a Rambót, a Terminátort, a Kommandót, vagy a Die Hardokat, vagy sorolhatnám.
A feláldozhatók egy kicsit célt tévesztett, illetve azt hitte, hogy a sok név már önmagában elég.
A sztárok nem emelték a színvonalat.
Annyival „megcsavarták” az egészet, hogy bedobták minden sablonok sablonját: Az atomfenyegetést.

Azért persze elég nagyszabású a produkció, erre nem lehet panasz. Van ebben tank, atom, helikopter leszedése motorral, faszagyerekeskedés, bosszú hátán bosszú és az elmaradhatatlan farkasszemnézések. Ezekkel még önmagában még nem is lenne baj, – akkor se ha már idejét múltak – annál inkább azzal, hogy mindenki a másik korával viccelődik, a lelkizést sem hagyták abba, csak most kevesebb.
De megint van felesleges moralizálás, („Ki érdemel halált?” Aztán meg szétlőnek egy falu lakosságának elegendő embert) harmatos szóviccek, egymás filmjeinek emlegetése humorizálás címszóval, de átestek a ló túloldalára. És nem hiszem el, hogy nem lehetett kibírni Chuck Norris poén nélkül…
Ezek úgy ahogy kell élét veszik a filmnek, és elég nehéz komolyan venni. Kicsit önirónikus az egész, ami nem baj, csak hogy ez nem vígjáték.
Ez akció. Legalább is valami olyasmi.
A színészek – Stallone-én kívül – nem kaptak túl sok szerepet, Chuck Norris épp hogy csak beugrik kétszer lövöldözni egy kicsit. Jet Li az elején van, aztán nyom nélkül eltűnik, de a legzavaróbb Van Damme. Kidolgozatlan, még csak nem is utálható karakter, túl kevés időt kapott.
Arról nem beszélve, hogy már ő sem a régi, jobban mutat napszemüvegben, mint anélkül.
Egyszóval, a nosztalgiázni vágyók inkább vegyék elő a régi mozikat. Ez már egy újkori alkotás pár fegyveres nagyapóval, akik ugyan még mindig tökösek, de mégis inkább sétabotot képzel a kezükbe az ember és nem gépfegyvert. Bár azért Schwarzenegger kezében még mindi jól mutat az ilyesmi…