Elementary 1x01 – Pilot

Az egyik (már akinek) érdekes újonca, ami pusztán a mostanság ismét divatos Sherlock Holmes karakter sikerét lovagolja meg. Persze ez amerikai és még Watson doktor is nő, de ezen túl nincs benne több eredetiség, mint akármelyik krimi sorozatban. Az amerikai Holmes teljesen ugyanolyan, mint az eddigiek, különc, jó megfigyelő és a nem erőssége a társas kapcsolatok ápolása.
A pilot sztorijával sem robbantottak bombát, vagyis pusztán a modern holmes-sztorival kívánják eladni a CBS vezetői a szériát, ami közel sem biztos, hogy elegendő. Számomra nem is volt az.

A ki tudja hányadik bőr Sir Arthur Conan Doyle népszerű és legendás karakteréről, aki mostantól (vagyis 27.-étől) a CBS új krimi-dráma sorozatában tűnik fel. Ez a modern Sherlock napjaink New Yorkjának lakója és frissen szökött egy szanatóriumból, ahol rehabilitáción vett részt, mivel komoly magánéleti gondjai adódtak, (kiderülnek mifélék, de nem részletezik egyelőre) melyeket kábítószerekkel és alkohollal igyekezett megoldani, de legalább is elviselni és palástolni.
Jelenleg tiszta és jómódú édesapja mellé rendel egy felügyelőt, asszisztenst, mentort, segítőt, ahogy tetszik, akinek a dolga a férfi szemmel tartása, hogy még egyszer nem lépjen a drogok útjára. Ellenkező esetben az apja kitagadja, és az utcára teszi.
Holmes (Johnny Lee Miller) könnyed hanyagsággal veszi tudomásul az új helyzetet, amit Dr. Watson, az az hogy Lucy Liu közöl vele. Az elkövetkező időszakban együtt fognak élni.
Holmes azonban rövid ismerkedés és elemzés után – ez utóbbi miatt alakul ki a két főszereplő közötti feszültség – rögtön beleveti magát egy nő elrablásának ügyébe. Ugyanis tanácsadóként működik közre a rendőrségi ügyeknél, pusztán heccből, ugyanis fizetést nem kap érte.
Ebből is megviláglik a figura sajátos személyisége és a pilot során elkezdenek apró jelek mutatkozni arra nézvést, hogy komolyabb dolgok bújhatnak még meg a mélyben, amit nem fognak azonnal a nézők elé tenni. Gyorsan nyilvánvalóvá válik, hogy mindkét főszereplőt érte olyan trauma, ami a kisiklatni nem is, de negatívan befolyásolta az életét.

Az elrabolt nőről hamarjában megtudjuk
Holmes elképesztő nyomozó technikájának köszönhetően – hogy nem elrabolták, hanem megölték. Az immár gyilkossági ügy időről-időre újabb elágazásba torkollik és érdekes, ha nem is meglepő, irányba halad tovább, egészen a végkifejletig.
Eközben Holmes és Watson felületesen ismerkedik, ki-ki a maga módján, sokat egyik szereplőről sem tudhatunk meg.
Azt azonban igen, hogy kit milyen sérülés ért a múltban…
Ebben figyelhető meg a széria drámai aspektusa, míg a krimi oldal nyilvánvalóbb, hiszen valószínűleg minden epizód egy eset köré fog felépülni, miközben a magánéleti részleteket hozzácsapkodják.
Jól megfigyelhető sablonnal és szerkezettel dolgoznak, amire egész egyszerűen ráhúzták Holmes reboot-olt figurájának divatos göncét.
És sajnos a Miller formálta figuráról nem Holmes jut az eszembe...
Részemről én be is fejeztem a szériát.
Na, nem mint ha olyan borzalmas lett volna! Egyáltalán nem így van. Csupán érdektelen és kész.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről