Doktor House 7x21-22

Hetek óta szépen tartottam, hogy amikor lemegy a TV2-n akkor egy pár nap múlva beszámolok róla, így várható volt, hogy ismét megcsúszok előbb, vagy utóbb. Hát jelentem, hogy ez be is következett és mire lement az évadban az utolsó rész, én még csak az utolsó előttiekről írok. Ciki... Pedig vannak események, mondjuk leginkább House és Cuddy kapcsolatában.

 

7X21 - A napi betevő (The Fix)

Az epizód érdekessége vagy furcsasága, hogy két szálon futnak az események. A csapat egy tudósnő rosszullétével foglalkozik, míg House egy bokszolót diagnosztizál, aki tulajdonképpen nem a kórház betege, sőt nem is beteg.

A dolog úgy kezdődik, hogy Wilson és House (Hugh Laurie) fogadnak, eddig minden normális, hiszen ez szinte mindennapos a két doki között. Ám most Wilson (Robert Sean Leonard) nyeri a fogadást, ami egyrészt nagyon meglepő, másrészt Houset teljesen kiborítja. Nem érti az egészet, az esetek 80 százalékában ő szokott nyerni, erre tessék!! Nem hagyja annyiban, ahogy azt már tőle megszokhattuk, nyomába szegődik a bokszolónak (Kevin Daniels), akire ő tette a voksát. Mindenáron bizonyítani szeretné, hogy a férfi beteg, így az egész fogadás érvénytelen. Nagyon sok vicces jelenetet köszönhetünk House "kutakodásának".

A csapat eközben egy fiatal nő (Linda Park) életéért küzd, aki egy kutatólaborban dolgozik, a kormánynak, titkos projekteken. A kollégája látogatja a kórházban, a férfi azt állítja, hogy a nőt megmérgezhette a volt barátja, a csapat szerint azonban valamilyen "munkakörülmény" a hibás, pl. sugárzás.

Végül kiderül, hogy mi a baj és meg is gyógyul, ám House örök mondása ismét beválik, azaz, hogy mindenki hazudik... Ám nem csak a betegek hazudnak, néha az orvosok is, főleg, ha Houseról van szó. House ismét egy rendkívül veszélyes "projektbe" kezd, amire 13 (Olivia Wilde) rá is jön.

7X22 - Túlórázás (After Hours)

Nos ez egy nagyon furcsa epizód volt, mivel nem volt esete a csapatnak. A szereplők saját életük kisebb nagyobb problémáival voltak elfoglalva. Hogy mikkel?

House megtudja, hogy a szer, amit azért kezdett szedni, hogy a lábát meggyógyítsa, megölte a patkányokat, amiken tesztelték. Rossz érzése van, és sajátosan kezeli a helyzetét. Miután rájön, hogy a lábában tumorok nőttek, úgy dönt itt az ideje kézbe venni az ügyet. Neeeeem, nem arra gondolok, hogy kórházi köntöst húz, és befekszik egy kórterembe, majd sebész kés alá, neeeem. Housenak teljesen más terve van, ő maga fogja (akarja) kivágni a csomókat, méghozzá otthon a "steril" fürdőben. A dolgok elfajulnak és Housenak segítségre van szüksége, de...

Eközben Taubnak (Peter Jacobson) azzal kell szembesülnie, hogy az egyik kis kalandja során becsúszott egy kis baki, és a nővérke, akivel eddig csak flörtölgetett, most az ő gyerekét várja.

13-hoz beállít az éjszaka közepén a cellatársa, akinek szúrt sebe van. A nő arra kéri, hogy ne kelljen kórházba mennie, mert akkor visszavinnék a sittre, amit nem tudna mégegyszer túlélni. 13 Chase (Jesse Spencer) segítségét kéri, ám így kénytelen elmondani a fiúnak hol is töltötte valójában az elmúlt egy évet, és miért. Amikor a nő állapota súlyosra fordul Chase kórházba viszi.

Mivel House szinte teljesen elvérzik lassacskán és senki nem veszi fel a telefont, kénytelen Cuddytól (Lisa Edelstein) segítséget kérni. A nő megmenti az életét, kórházba viszi és bent marad a műtétjén is. De mint tudjuk, House nem az a hálálkodó típus, így ezt is jól elszúrja.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről