Dexter 4. évad finálé előtt

Sajnos a Dexter részekről nem tudtunk részenkénti beszámolóval szolgálni, őszintén szólva nagy kár érte. A 4. évad zseniális, fantáziadús, lebilincselő. Nem is kívánhatna jobbat az ember. Az előzőt mindenképpen veri, de azt kell mondjam, hogy összességében ez a legjobb évad.

Mondom ezt úgy, hogy nem láthattuk még a finálét, amely a promó anyagokból ítélve nem lesz akármilyen. Sőt a készítők szerint soha nem látott csavarral zárul a negyedik etap. Persze ők elfogultak ez ügyben, de tény, hogy eddig nem a levegőbe beszéltek.

Darálva néztem a részeket, egymás után 4-et, 5-öt, de még így is hatalmas élmény volt. Alig unatkoztunk, nem voltak üresjáratok. Végül minden értelmet nyert, a szálak összekapcsolódtak, a csavaron is csavartak.

Mivel nem lehet erről ilyen általános beszélni, ezért a tovább mögött folytatom. Erősen ajánlom, hogy az olvasson tovább, aki látta már a részeket vagy nem fél attól, hogy kikotyogok olyanokat, amik elvehetnék a kedvét az évadtól.

Tovább...

Azzal kezdeném, hogy az eddig számomra ismeretlen John Lithgow személyesíti meg a Trinity gyilkost, aki ennek a szezonnak a fő gonosza. Valami eszméletlenül jól hozza a karaktert. Minden ott van az arcán vagy a szemében. Zseniális színészi teljesítmény.

Külön köszönet az íróknak, hogy olyanra alkották meg a gyilkos figuráját, aki 60 éves kora ellenére méltó ellenfele Dexter barátunknak.

Az évad során sok minden történt, talán a legfontosabb, hogy Frank Lundy-t megölték. A tettest már ismerjük, de ennek kiderítése nem volt egyszerű feladat. A Trinity utáni hajsza pedig kezdetét vette. Kezdetben még csak Dexter vette kezébe az irányítást, később az egész iroda erre az ügyre állt rá. Persze ravasz főhősünk jóval hamarabb rájött az illető kilétére, mint a gyilkosságiak (pontosítsunk: a gyilkosságiak még most sem tudják).

Csak hogy Dex elkövetett némi hibát. Túl közel került a fickóhoz. Mindent ki akart deríteni róla, főleg azt, hogy képes összeegyeztetni a gyilkosságokat és a családot. Mindegy, lényeg, hogy Dexter akár nagyon csúnyán pórul is járhat.

Nem akarok nagyon belemenni a történetbe
, mert így is van sok infó, amit nem illik elkotyogni. Inkább arról beszélnék, hogy milyen hatást ért el nálam ez a röpke 11 rész. Eddig nem voltam túlzottan nagy rajongója a sorozatnak. Olvashattátok is, hogy vélekedtem az előző évadokról, de ez a mostani tényleg mindent visz.

Képtelenség leállni vele, annyira adja magát. Ebben az esetben is meg kell dicsérnem a 12 részes évadokat. Bizony, egy történetsort remekül el lehet mesélni ennyi epizód alatt. Nem kell 22-re nyújtani, mert elvész a mondanivaló. Bár ebbe nem szeretnék belemenni.

A karakterek nagyon el vannak találva. Van, aki továbbra is az agyamra megy (pl.: Quinn), de legalább nem egyformák, mint tudjuk melyik kórházas sorozatban.

Az új szereplők bevonása pedig nagyon sokat dobott a szérián. Szinte mindegyikük kiváló teljesítményt nyújtott, vagy ha nem, legalább volt értelme a karakternek. A sztori felépítése pedig egyszerűen fantasztikus. Elkezdték a semminél és most ott tartunk, hogy minden mozaik a helyére került, minden értelmet nyert.

Abban biztos vagyok, hogy az évadzáró valami óriási izgalmat tartogat számunkra, amelyet vétek lenne kihagyni. Egy biztos. Kritika lesz róla, mégpedig időben.

0

Láttam a 12.-et..... sírni

Láttam a 12.-et..... sírni fogtok akkora csavar van benne!!!!

wouhn képe

Ezzel teljesen egyetértek.

Ezzel teljesen egyetértek.

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről