Detroit 1-8-7 1x01 - Pilot

Az ABC jóvoltából egy újabb nyomozós sorozatot köszönthetünk sorainkban. Műfaját tekintve kicsit egyedinek mondható, mivel keveredik a sorozat jelleg a dokumentum vonallal, amely egyfajta egyediséget kölcsönöz a szériának. Meg kell hagyni, nem is áll rosszul ez az attitűd. A pilot rendben volt, semmi korszakalkotó, de a kitűzött célt elérte. Kedvet csinált a folytatáshoz.

Tovább...

A helyszín Detroit, ahol állítólag egészen magas a gyilkosságok száma. A helyi nyomozók nagyon kemény legények, akik sok mindent megéltek már és arra tették fel életüket, hogy megtisztítsák az utcákat a gyilkosoktól, rablóktól és egyéb rossz életű emberkéktől.

A nyomozók mindennapjaiba enged betekintést ez a széria. Úgy ábrázolják a körzet életét, mintha egy stáb dokumentum filmet készítene tevékenységükről. Ahogy a bevezetőben is írtam, ez a szemléletmód jól áll a sorozatnak, ad egyfajta kellemes bájt, amitől hihetőbbnek hat.

Látszik az átgondoltság az alkotáson és az írók igyekeztek minél reálisabban megformálni a szereplőket, a helyszínt és a sztorit. Elképzelésüket siker koronázta, hiszen teljesen korrekt megvalósítást kaptunk. Én magam is elhittem, hogy ilyen lehet arrafelé az élet.

Szóval a realitás tükröződik az arcokon. Mindenki nagyon morózus és csak a munkára koncentrál. Próbáltak mindenféle elterelő szálat kivenni a történetből, csak az őrs életét mutatják be, külön kihangsúlyozva a nyomozók egymáshoz való viszonyát.

A karakterek éppolyan fontosak, mint a történet, amit igyekeznek megosztani velünk. Láthatjuk, hogy egy ifjú nyomozó első napja nem fenékig tejfel. Sőt, az epizód vége kifejezetten érdekes fordulatot vesz, izgalmassá téve az utolsó másodperceket. Hiszen hiába van vége egy ügynek, nem lehet happy end, nincs megállás. Ezeket az apróságokat is nagyon ötletesnek találtam.

A karakterek egészen egyediek. Érdekes, hogy minél tovább van valaki az egységben, annál „érdekesebbé”, dilisebbé válik. Főszereplőnk sem egészen százas, de kétségtelenül nagyon érti a dolgát. Tetszettek az alakítások, valóban elhittem, hogy egyesek már évtizedek óta üldözik a rossz fiúkat.

Összességében egy érdekesnek mondható bevezető, amely hozott némi egyediséget stílusában. Nem volt kiemelkedő, de az elvárásoknak megfelelt.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről