Dads 1x03 – Clean on Me

A széria ezzel az epizóddal nálam befejezte magát.
Az ígéretes kezdés után folyamatosan gyengültek, bár az is lehet, hogy a pilot sem volt olyan erős, mint ahogy az éreztem.
Vezető poénnak (a káb után) ismét valami hulla gyenge ötlettel álltak elő.

A fő humorforrás ezúttal a takarítás lett, vagyis a takarítás és a párkapcsolat közé húzott párhuzam, ami először vicces volt, de aztán a fokozatos erőltetés miatt, fárasztó és baromi unalmas.
Az előző részhez képest is csalódáskeltő volt a mostani.
Warneréknél gondok akadnak a rendtartással és a takarítással, elhavazódnak, mire Eli felajánlja a saját bejárónőjét, Ednát (Tonita Castro). Egyetlen hétvégéről lenne szó, de Edna annyira megkedveli a Whittemore családot és fordítva, hogy úgy dönt, átpártol hozzájuk. Persze ennek is Eli kiállhatatlan apja az oka.
Ezalatt nagyszájú titkárnőjük (Brenda Song) – vagy mifenéjük – felveszi Warner apját a céghez, mint gyakornok. Ezzel az őrületbe kergeti Warnert.
Ha erre hegyezték volna ki a részt, azt hiszem, sokkal jobb és tréfásabb epizódot zárhattunk volna.
Talán még én is a szériával tartottam volna.
Ám az erőltetett és gyenge a „takarítás olyan, mint egy párkapcsolat”- poénok szó szerint kinyírták az egész produkciót.

A záró geg elég ütős lett, de sajnos azt kell mondjam, hogy a széria egész egyszerűen erőtlen és erőltetett. Alec Sulkin és Wellesley Wild (akik eddig főleg a Family Guy-on dolgoztak és talán ezért nem tetszenek annyira a poénok sem) nem találta el, hogy mit kellene csinálni.
Ez a széria nem éli meg a második évadot.
Nálam pedig már következő részt sem.
Nekem ennyi elég volt.

2

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről