Castle 1X06 Kockázatos nyomozás - Always Buy Retail

Úgy kb. 100 évvel ezelőtt volt, hogy utoljára írtam az egyik kedvenc sorozatomról a Castle-ről. Ennek nem az az oka, hogy abbahagytam volna a megnézését, inkább ennek ellenkezőjéről. Túl gyorsan néztem ahhoz, hogy írhassak róla. Így most kapva kaptam az alkalmon, hogy az RTL Klub újra műsorra tűzte. Tegnap este ment le ez a rész, amelyben megismerjük Castle első feleségét, Alexis anyukáját illetve a mi írónk átéli első tűzharcát. Megjegyzem elég sajátosan.

 

Az epizódban a legnagyobb szerepet a vudu játssza, mivel a gyilkos vudujelet hagy áldozatán, és a tett helyszínén is, pl. vörös lepel, gyertyák stb. Ezt Castle (Nathan Fillion) mondja el Beckettéknek, mivel a rendőrök eddig kevéssé találkoztak ilyen gyilkosságal. Castle viszont mint oly sok mindenben ebben is szakértő, hiszen az egyik könyvében is történt ilyen gyilkosság és akkor eléggé utánajárt. Hogy hogyan? Felkeresett egy vudupapnőt és tőle kért segítséget, most is a másodállásban vendéglátós hölgy segítségét kéri. Amit Beckett (Stana Katic) először kicsit kétkedve fogad, de végülis célravezető. Hiszen egy csomó részletet így ismernek meg.

Miközben a nyomozás folyik feltűnik Castle első felesége, Meredith (Darby Stanchfield) akivel minden bonyodalom ellenére Rick egy ágyban köt ki. A baj az, hogy a nő a fejébe vette, hogy New Yorkba költözik, hogy színházi színésznő legyen. Ez nem igazán tetszik a családtagoknak, hiszen a nő egy kicsit flúgos. Martha (Susan Sullivan) féltékeny is rá egy kicsit, Alexisnek (Molly Quinn) terhes anyja ilyen jellegű közeledése (pl elrángatja az iskolából egy furcsa indokkal, hogy vásárolhassanak). Castle szívesen töltött el vegy éjszakát, mintegy nosztalgiázásképpen, de azt nem akarja, hogy a nő rátelepedjen. Újra. Ráadásul a rendőrségen is jól lejáratja, mindenki füle hallatára Cicuskának hívja. Persze Beckett és a többiek innentől kezdve folyamatosan ezzel cukkolják.

A nyomozás halad, de kiderül, hogy aki kezdetben gyilkosnak hisznek, az tulajdonképpen csak áldozat és a gyilkos is őt keresi. Nagyon úgy fest, hogy ez a bizonyos gyilkos kicsit mindig a nyomozók előtt jár. Mégis megtalálják a búvóhelyét, de elmenekül a helyszínről. Az egyetlen szemtanú Castle, de finoman szólva sem tud pontos leírást adni. Nagyon vicces jelenet. Egyébként ennél az akciónál kerül elő az a bizonyos Writer feliratú golyóálló mellény.

Amikor Castle és Beckett rátalálnak a gyilkos következő célpontjára tűzharcba keverednek. Castle megmenti Beckett életét majd sajátos tervet eszel ki a gyilkos lefegyverzésére. Az epizód végén kiderül, hogy Meredith végül a városba költözik-e.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről