Brooklyn 9-9 – 1x03 – Slump

Amíg a papás mamás elbukott nálam, (Mom és a Dads) addig a rendőrösdi elég jól áll. Ez a sorozat – na, nem katartikusan szórakozató – eléggé el van találva.
Jók a karakterek, a poénok is jól vannak ráépítve a kevésbé fontos vezetőszálakra. Az a jó benne, hogy nem követeli meg az ember figyelmét, de képes szórakoztatni. Samberg hülyül, Braugher fapofával asszisztál, Crews őrjöng és a többiek is hozzáteszik azt a keveset, ami még ehhez kell.
Ennek eredményeként egy új és jó komédiát köszönthetünk a köreinkben.

A harmadik epizód is elég tűrhetőre sikerült, bár a másodiknál gyengébben muzsikált.
Santiago és Peralta között indult egy kis verseny, amibe mi nézők csupán becsatlakoztunk.
Azonban az eddig nyerésben lévő férfi, most elhavazódott. Felszaporodtak a megoldatlan ügyek. Társa elhúzott, míg ő csak vergődik a sok megoldatlan üggyel. Mindent kipróbál, hogy ezen változtatni tudjon, de semmi sem válik be.
Amihez csak nyúl elromlik, társai is kiközösítik, mondván: Meg van átkozva.
Természetesen a parancsnok sem száll le róla, sőt jót szórakozik a szenvedésén.
Ezalatt Santiago és Diaz (Stephanie Beatriz) azt a megbízást kapják, hogy tartsanak előadást a rendőri munkáról egy szobányi fiatalnak. Lesz is gondjuk bőven és végül csak Gina (Chelse Peretti) segítségével lesznek képesek ellátni a feladatukat, akit egyfolytában azzal szívatnak, hogy ő civil és nem zsaru.
Ebben a részben végre Peretti is meg tudta mutatni a komikusi vénáját.
Bár még mindig Samberg-é a porond, ő a fő bohóc, egyértelmű, hogy ráépül a széria.
A közbevetett poénok általában ülnek, minden epizódban van valami oltári kreténség és ezt a színészek remekül prezentálják. Most Terry Crews is kitett magáért a babaházzal... :D
A Brooklyn 9-9 remekül halad, tetszik, amit csinálnak.

7

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről