Ezt a filmet kétszer láttam, másodjára kicsit jobbnak tűnt, mint első ránézésre, de ez korántsem elég ahhoz, hogy azt mondhassam: Ez egy tűrhető film.
Mert nem az. Nincs vele komoly baj, igényes és hangulatos, de ahhoz képest, hogy horror, valami elképesztően unalmas. Nagyon halvérű alkotás.

Tükröm-tükröm mondd meg nékem…

Az egész egy Edgar Allan Poe idézettel kezdődik, ami csak tovább erősítette abbéli meggyőződésem, hogy ez ilyen különös művész-horror szeretett volna lenni. Egy érdekes elegye a művész-és horror moziknak, elgondolkodtató thrillereknek. Nem tudom hová tenni ezt a produkciót, csak annyit mondhatok, hogy érzésem szerint félresiklott.
A főhős, egy nő, Gina McVey, röntgen orvos, akit Lena Headey alakít, akit a 300-ból és a tragikus véget ért Sarah Connor Chronicles-ből is ismerhetünk. Ő és a családja éppen az apja szülinapját tartják, amikor spontán eltörik a tükör a szobában. Ez jól tudjuk, hét év balszerencse…
Eztán Gina arra a lesz figyelmes, hogy saját magát látja a saját kocsijában. Követi a hasonmást a lakására, majd elhajt az autójával, de balesetet szenved. A csúnya ütközést szerencsésen túléli, de nem emlékszik semmire az esetből. Ha ez nem lenne elég, a barátja is megváltozott, ijesztőbb, idegenebb lett, mint volt. A valóban riasztó baráthoz költözik, ahol számos különös esemény játszódik le.
Pl. az álma. Na, az a film legértékelhetőbb, legjobb jelenet sora!
Ez azt hiszem, sokat elmond a szóban forgó moziról…

Itt van az első fordulat, miszerint Gina lehet, hogy Carpgras-szindrómában szenved, ami azt jelenti, hogy egy hozzá közel álló személyben (a barát) egy rossz szándékú idegent sejt, aki kicserélte magát az eredetivel. Az emberek valóban egyre furcsábbá válnak körülötte, és a nézőt kétségek közt hagyják egy darabig, hogy főhősünk most csak egy trauma hatására fellépő pszichés jelenség szenvedő alanya, vagy esetleg valóban lezajlik körülötte a Tükörképek Inváziója, esetleg ő maga is csak egy hasonmás lenne? Bevallom ez a fajta kétségébresztő fogás tetszett nekem, csak sajnos ez is kevés volt, hogy megmentse a filmet.
A végére természetesen kiderül a drámai valóság, hősnőnk sem véletlenül röntgen doki, ennek segítségével győződik meg róla, hogy nem csak álmodik.
A történet szépen bontakozik ki, a film igényes, de a legfőbb gond mégis az, hogy ennek ellenére végtelenül fárasztó és unalmas alkotás.

Nem az a típusú film, amiben megmagyarázzák az okokat. Meghagyják azt a nézőknek, ami végső soron nem baj, csak ebben az esetben azért a Miértre való rákérdezéskor erős hiányérzet lép fel.
Ennek oka a kidolgozatlan és/vagy felületesen ábrázolt, már említett okok háttere.

Általánosságban elmondható, hogy nagy hangsúlyt fektettek a különböző tükröződő felületek megjelenítésére, bemutatására. A tükrök belsejéből mutatott jelenetek különösen tetszettek, kár hogy olyan kevés volt belőlük. Azt hiszem csupán kettő.
Ezek mellett egyéb furcsa „megmozdulások” is döntően befolyásolták a film negatívabb megítélését.
Ezek közül vegyük előre azt a felfoghatatlan módszert, amivel a fürdőszobában tusoló csajjal végeztek.
Többször is visszanéztem, nem tévedek, jól láttam. Úgy ölik meg, hogy belenyúlnak a szájába?
Aztán ugyan mitől ömlik belőle a vér, mint valami hegyi patak?
Továbbá láthatunk ebben a moziban is egy elcsépelt tükörajtós jelenetet.
Ez is, de unalmas és kiszámítható már…
Ám meg kell jegyezni, hogy a filmben többször használták azt a technikát, hogy:
Lassítottak a képen, megszólalt a szokásos horror zene, már mindenki tudja, hogy itt bizony ijesztő dolgot fogunk tapasztalni, aztán… nagy semmi. Az égvilágon semmi sem történik.
Nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy rossz pont, de arra sem tudok rájönni, hogy mi célt szolgálhatott.
Részemről abszolút hatástalan maradt, ami így generálisan elmondható az egész alkotásra.