Bones 01x05 The Boy in the Bush

Azért esett erre a részre a választásom, a pilot folytatásaként, mert egy-két személyesebb információt is megtudhatunk néhány szereplőről, valamint ez az első esete a csapatnak, ami komolyabb érzelmi reakciókat vált ki belőlük - még a legkevésbé érzékenynek tűnő emberekből is...

Tovább...

Egy este különös telefonhívást kap a rendőrség. Egy rémült fiatal ugyanis egy holttestet talált, méghozzá egy gyermekét. Napokkal ezelőtt egy környékről eltűnt egy hatéves kisfiú, így valószínűsíthető, hogy őt találta meg.

Ezt a laboreredmények is megerősítik. De arra is rájönnek, hogy Charlie nem a biológiai fia az állítólagos édesanyának. Booth és Brennan elmennek kihallgatni az édesanyát, akinek Charlie-n kívül még két örökbe fogadott fia is van. Valamint az is kiderül, hogy Charlie a fiúkkal volt a bevásárlóközpontban az eltűnése előtti percekben. Ezek után a nyomozás is más irányt vesz, ugyanis eddig mindenki az elhagyott mezőből indult ki, mint lehetséges tetthely. A bevásárlóközpont videofelvételein megtalálják a kisfiút és egy ismeretlen embert, aki magához hívja, de valahogy mindig sikerül a kamerának háttal állnia, így igencsak megnehezíti a nyomozók és a Jeffersonian csapatának munkáját.

Mindeközben Dr. Goodman, a Jeffersonian vezetője parancsa adja a csapatnak, hogy részt kell venniük az este megrendezésre kerülő jótékonysági estélyen. Nagy nehezen mindenki beleegyezik, ebben persze némi zsarolás is közrejátszik, egyedül Hodgins-t nem rémíti meg a parkolási kedvezmények visszavonása. Angelát érdekelni kezdi, hogy mégis miért tiltakozik ennyire a munkatársa, így elkezd kérdezősködni és puhatolózni Zack-től, aki Hodgins „garázsában” lakik. De ennek a garázsnak két fürdőszobája, három hálószobája és kocsifelhajtója van. Ráadásul a garázsbólnem lehet látni a főházat, ugyanis eltakarják a teniszpályák és a tó. Egyszóval kiderül, hogy Hodgins eszméletlenül gazdag, egyetlen örököse a Canteliver Group-nak, ami nagyobb GDP-t termel, mint egész Európa.

A számítógép azonosítja az illetőt, aki elviszi a kisfiút a bevásárlóközpontból és aki nem más, mint a fiatalabb báty. Angelát nagyon megviseli ez az ügy, így elkezdi fontolgatni, hogy kilép, hiszen ő egy művész, aki eddig meztelen férfiakat rajzolt, most pedig „halotti maszkokat készít”. Brennan próbálja meggyőzni az ellenkezőjéről, ám Angie látszólag hajthatatlan.

A kisfiút, akit Charlie megölésével „vádolnak” kihalgatják, de nem nagyon jutnak vele egyről a kettőre, hiszen teljesen egyedül van, és meg van rémülve. Ám Brennan egy hirtelen ötlettől vezérelve, felajánlja, hogy beszél a fiúval. Ezen természetesen mindenki meglepődik, hiszen nem igazán az erőssége az emberekkel való kommunikáció. De végülis sikerül megszereznie az igazi gyilkos nevét, valamint az is kiderül,, hogy Brennan is állami gondozott volt, vagyis benne volt a rendszerben.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről