The Big Bang Theory 7x01-02 – Új évad, kiváló kezdés

Az év egyik legjobb pillanatait éltem meg, – már ami mozis/tévés világot illeti – amikor végre valahára kezdetét vette a várva várt hetedik szezon.
És nem is akármilyen rajtot vettek.
Ez a két rész überelte az előző huszonhárom epizódot. A teljes idényt lenyomták kevesebb, mint háromnegyed órában. Tele jobbnál jobb poénokkal, remek helyzetekkel és kiváló színészi teljesítményekkel, (amiket már megszokhattunk) és ezen túlmenően észrevehetünk valami olyasmit, ami nagy bizakodásra adhat okot.

Végre eljött az évadkezdés és nagy meglepetést okozott a széria, hiszen olyan duplaepizóddal indítottak, ami nagyon gyilkos volt poénok terén. Egyrészt megőrizte az oly sokszor emlegetett új irányvonalat, (párkapcsolatok) de emellett visszakacsintgattak a régi évadok tréfa terméseihez is.

Howard és Raj ismét hozták a magukét, – szó szerint, mint régen – míg Sheldon újszerű kapcsolatba kezdett Penny-vel, viszont minden más maradt a régiben.
Remekül bánnak a szériával, ez kétségtelen.
Jó érzékkel hozzák az epizódokat, még ha észre is vehetünk némi ismétlődő mintát bennük, és fejlesztik a karaktereket.

Az első részben Penny és Sheldon kerül előtérbe, akik Leonard távolléte alatt (aki egy kutatóútra ment) közelebb kerültek egymáshoz.
És ez oltári poén garmadát eredményezett.
Ha ezt a két szereplőt összeengedik az általában jól szokott elsülni és ezúttal még annál is jobb volt.
Mondhatnám, hogy csak az absztinens időszak miatt értékelődött fel bennem a kezdés, de ez nem lenne igaz, mert vétek lenne csökkenteni a dupla epizód erényeit.

Leonard is hozza a ráépített poénokat, de főleg a Penny-Sheldon páros brillírozik – az elméleti fizikus figurája megnyílik, ami újszerű a karakterrel kapcsolatban. Lényegében az a szereplő változik, akiről ezt nem várnánk, nem is szükséges és talán képtelen is. De a készítők még ezt is kordában tudják tartani és remek gegeket hoznak ki a helyzetekből.

A másik szálon pedig a Howard-Raj páros alkot, az első részben még visszafogottan (majd a második részben szabadulnak el) és inkább Raj viszi a prímet. A srác szétment barátnőjével, Lucy-val és még nem tudta teljesen feldolgozni a lány hiányát. Viszont hatalmas fejlődés állt be, hiszen már alkohol nélkül is képes a nőnemű lényekkel kommunikálni. De azért ezzel még nem javult a helyzete, mivel az is számít ezekben a helyzetekben, hogy mit mondunk. :D

Ezúttal viszont akad egy harmadik, kevésbé jelentős szálunk is, ami viszont nem tart sokáig.
Bernie és Amy közös neurológiai konferenciára mennek, ahol egy kicsit csajosabb vonalat kapunk, ám a végére igen meglepő és egyben vicces megállapításra jutnak férjekkel és barátokkal kapcsolatban... :D

A második részben már Leonard is hazatér, de ezt nem mondja meg legjobb barátjának, Sheldonnak, amiből aztán lesz ám bonyodalom jócskán. Ebből is számtalan jobbnál jobb, erős poént hoznak ki, a készítők igazán elemükben voltak, amikor felkészültek az első két epizódra, mert amit a másik szálon a két srác, Raj és Howard művel, az valami katartikus, ráadásul visszanyúl a régi évadok poénjaihoz, amivel kettejük szoros barátságát figurázták ki. Ehhez persze kell némi ösztrogén tartalmú krém is... :D

Na, de elég ennyi ömlengés! Az évadkezdés önmagáért beszél. A rajongók biztosan nem csalódtak – még a tavalyi kezdésnél is jobb volt az idei. Biztosan lesz visszaesés, bár én azt sem bánom, hogy ha a továbbiak gyengébbek lesznek, mert az első két epizód olyan magasra tette a lécet, hogy a rosszabb is remek lesz.
Ráadásul a szemfülesebb nézők észrevehettek egy fontos és előremutató, pozitív dolgot a részek során.
Még pedig azt, hogy a színészek egyszer-egyszer elmosolyogták magukat, ami egyfelől nem profi ugyan, viszont annyira őszinte és bensőséges, hogy közelebb hozza a szériát a szívünkhöz.
Illetve ebből látszik, hogy még élvezik a munkát, nem fásultak hat év után sem, ami egy nagyon jó jel, mert azt jelenti, hogy még sokáig – már ha a széria hozza a nézettséget (és ugye, hozza!) – láthatjuk a humor nagy durranását. Izgalommal tekintek az új évadra, várom a folytatást!

9

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről