The Big Bang Theory 6x11 – The Santa Simulation

Örömmel jelentem, hogy a TBBT méltóképpen vonult téli szünetre, hiszen fergeteges, témába vágó résszel zárta az évet. Egyfelől a régi, kocka időket idézte, másfelől pedig kitartott az új irányvonal mellett is.
Mindez egy remek, ötletes, jópofa részt eredményezett.


A fiúk azt tervezi, hogy összeülnek és szerepjátékoznak egyet a népszerű játékkal a Dungeons&Dragons-zel, ami Amerika legnépszerűbb szerepjátéka és hazánkban sem ismeretlen.
Stuartot is meghívják, összeül a parti és hozzákezdenek a játékhoz, de Leonard úgy döntött, hogy az ünnep szellemében készült történettel kedveskedik a barátainak. A kalandjuk célja a Mikulás és a Karácsony megmentése, ami ellen, természetesen, Sheldon kifogást emel, nem is egyet.
Mindez régi sérelmek miatt van, amiket a srác nem feledett el és az ünnepi iránti utálatának okát is megismerhetjük.
Ez a sérelmekre épített szál remek poénokkal és megható pillanatokkal is szolgál egyszerre.
A készítők igazán kitettek magukért.
Még a Téltata is feltűnik a rész végén pár pillanat erejéig, hogy megbeszéljék a Sheldon és közte fennálló konfliktust. Parádés…

A másik szálon a lányokat követhettük nyomon, akik csajos estére indulnak, ha már az uraik inkább játszadozással töltik az idejüket. Hozzájuk csapódik Raj is, akinek meghal a karaktere és ezáltal kiesik a játékból.
A lányok el is határozzák, hogy megpróbálnak becserkészni a számára egy női egyedet.
Az utóbbi időben metroszexuálisabbra vették Raj figuráját és többször adnak a szájába homoszexuális poénokat, amikre én már ráuntam. Amikor ezeket Howarddal együtt nyomják az rendben van, mert ez mindig is hozzá tartozott a TBBT-hez.
De ez ebben a formában már kezd olyan lenni, mint ha a karakterén keresztül szúrnának ki Kunal Nayyarral.
Lényeg a lényeg, Amy és Raj konfrontálódik, mivel Amy volt az egyetlen lány, akire Raj sosem hajtott rá, mi több, gyengédebb érzelmeket sem táplált. Ezen a lány persze megsértődik, majd rá kell jönniük, hogy sokban hasonlítanak. Remélem, ebből majd nem egy újabb szerelmi háromszöget akarnak kihozni később, mert ami kétszer még jól tudott elsülni, koránt sem biztos, hogy harmadjára is tréfás lesz.

Ettől függetlenül az epizód igazán szórakoztató volt, tele jobbnál jobb poénokkal, főleg a fiúk szálában voltak eredeti ötletek. Mint amilyen a közös Jingle Bells harangjáték… :D
De ezen kívül is számos új és régi típusú poénnal kedveskedtek a nézőknek, melyben egyszerre volt jelen a régi BBT és az új, miközben sikerült némi ünnepi hangulatot is belecsempészni az epizódba.
Reméljük a folytatás ugyanebben a szellemben kerül elénk az elkövetkező hetekben és remélhetőleg Userguide továbbra is lefordítja nekünk az epizódokat, amiért köszönet illeti.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről