The Big Bang Theory 6x07 – The Habitation Configuration

Ismét töltelék résszel folytatjuk. Persze a megszokott módon, most is akadt pár erősebb poén, de összességében azért nem ez volt a legtréfásabb epizód.
Megint vendégszerepelt két korábbi Star Trek sztár, de szereplésük sem dobta fel a történéseket.

Rövid leszek, mert minek eresszem bő lére:
Ismét két szálon fut a sztori. Az egyiken Sheldon kerül párkapcsolati dilemmába, amikor is a Móka a zászlókkal forgatására meghívja barátját, Will Wheatont.
Amy és Will nem jönnek ki egymással
és Amy megbántódik. Ezt a barátja nem fogja fel, nem is szokta és másoknak kell rávilágítania, hogy helytelenül cselekedett. Ennek köszönhetően illendően berúg, és úgy ballag el Wheaton-höz elégtételt venni Amy sérelméért.
Mondjuk ez azért nem volt rossz poén…

A másik szálon pedig az örök kérdés. Howard és az anyja kapcsolata. Vagyis Bernadette piszkálja a férjét, hogy miért nem költözött még mindig át a saját otthonukba rendesen és miért tölt annyi időt az anyjánál.
Ez is hoz pár jobb poént és végül szerencsére olyan kompromisszumos megoldást találtak, ami miatt nem kell megválni Howard anyjától. Hiszen, ha a fiú elköltözne, akkor ritkábban hallhatnánk az anyja felől is.
Azt hiszem, ez jó döntésnek bizonyult a készítők részéről.

Ám ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy nem tetszik, ahogy Wheaton figuráját kezelik.
Amióta barátok Sheldonnal, kiveszett minden varázs a karakterből, bezzeg, amíg nemezisek voltak…
Hiányolom ezt, mert azok az epizódok voltak a legjobbak, amikor Will igazán keményen szurkálódott.
Attól tartok ezekben már nem igen lesz részünk többé.
A másik aggasztó dolog Raj teljes mértékű háttérbe szorulása, ami nem tetszik.
Tény, hogy ő az egyetlen, aki még egyedül van és ezért csapták mellé Stuartot.
De akkor miért nem jelennek meg. Stuart már vagy két rész óta nem tűnt fel és Raj karakterére sem építenek már annyit. A lányok kerültek inkább előtérbe. 
Szóval az epizód nem volt éppen a legemlékezetesebbek közül való.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről