The Big Bang Theory 6x06 – The Extract Obliteration

A széria negyedéhez érkeztünk és a mostani epizódról el lehet mondani, hogy megint csak egy töltelék volt. Egy 24 részes évadot nem lehet csupa remek epizóddal kitölteni, néha becsúszhat ilyen.
Még az sem olyan komoly baj, hogy a széria ismétli önmagát és szerencsére azért ebben is akadt egy-két jobb poén.


Hogy nyerő ötlet-e ugyanazon tréfák újbóli bevetése, egyértelműen csak akkor határozható meg, ha megtapasztaljuk azokat a tréfákat.
Néha többször is elsülhet ugyanaz jól.

Ezt a TBBT-ban eddig is jól alkalmazták, hacsak Sheldon háromszor kopogós mániáját vesszük, máris érthető miről van szó. Az eddigiek közül ez az epizód volt a legszembeötlőbben ismétlésre épülő.
Szembántóan sok mindent talál benne az ember, amit korábban már elsütöttek.
Egyre inkább kiviláglik az epizódokból, hogy a készítők ugyanazokat a dolgokat mutatják meg nekünk, csak egy kicsit másképp, miközben jól láthatóan kifogytak az ötletekből. Már, ami a részek kitöltésével kapcsolatos, mert az alap sztorikkal nincsen gond, a srácok élete is halad valamerre, de a poénok terén már ritkulnak a nagy dobások. Persze hajlamos vagyok elégedetlenkedni apróságok miatt, hiszen nem rég még remekül szórakoztam a Wolowitz az űrben gegeken.
Azért mégis, ezen a részen nagyon nyomot hagyott a töltelék jelleg.

Rögtön az elején egy újrázásba futunk, az első évados Howardféle táncolós poén átmaszkírozásába.
Majd belép Sheldon és közli, hogy szójátékot játszik a neten Stephen Hawkinggal.
Hawking már vendégszerepelt a szériában, ezúttal viszont csak a hangját hallhatjuk, azt is csak egyszer.
A bonyodalom most az, hogy Sheldon intellektuális dilemmába kerül, hiszen a játék során nagyon csúnyán elveri az elismert tudóst, aki ezen megsértődik. Sheldon viszont barátkozni szeretne vele.
Akkor ezt most el lehet képzelni…

A másik szál – mert ahogy azt megszokhattuk, általában kettő van – lényege pedig az, hogy Penny beiratkozik a helyi fősulira és történelem órákat vesz. De eltitkolja a barátja elől, nehogy az túlpörögje a dolgot. Aztán persze elmondja neki és Leonard, természetesen túlpörgi.
Ebből aztán szintén adódik némi ellentét.
De a legjobb poén mégis e kettő összességéből adódik:
Sheldon és Leonard leülnek a konyhaasztalhoz, hogy megvitassák a problémájukat, segítsenek egymásnak. Ehhez egy sakkórát is igénybe vesznek, mert mindenkinek öt-öt perc jut.
A régi időket idéző poén. 
Ezen túl egyedül az akcentussal való viccelődést lehet a sorozat javára írni – azok és egymás utánzása általában elég jól szokott ülni. Ebben egyébként Melberg és Rauch a király, de Raj amerikai akcentje is sokat fejlődött.
Mindent összevetve a részben voltak jó pillanatok, de nem nevezhetem a legjobban sikerültebbnek.
Néha ilyen is kell. Az egész ismétléses mizériát az menti meg, hogy a poénok, átlagban, azért még mindig elég jók.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről