The Big Bang Theory 5x01-02: Visszatért a Humor Detonátor!

Majd kiugrottam a bőrömből, hogy ismételten visszatért ez a kivételes széria a képernyőre és a hosszú, ínséges koplalás után újra hozzájuthatok a szükséges humoradagomhoz. A sorozat nagy sikernek örvend, – nem csak miattam – a CBS szituációs komédiája Amerikában is egyre népszerűbb.
Ennek megkoronázásaként rögtön dupla epizóddal kezdték az évadot, ami ismételten telitalálatnak bizonyult. Az előző évad befejezése igazán mókásra sikeredett, de a folytatás sem kutya.

Azzal kezdeném, hogy sajnos nem jutott időm az évaddal szemben támasztott elvárásaim megírására, de azok nagyrészt nem változtak, szóval nem veszítettetek semmit.

Írtam anno, hogy a 4. évad kissé gyengébben teljesített, mint az előzőek – utólag már kicsit másként látom a dolgot -, de az 5. eddig elképesztően alakul.

Megint ugyanott folytatták, ahol előzőleg abbahagyták. Elég extrém helyzet állt elő azzal, hogy Penny és Raj egy részeges éjszaka után lefeküdtek egymással. Na, persze ez sem egészen úgy volt, ahogy az később kiderült… :D
A lényeg annyi, hogy feszült a kapcsolat a barátok között. Penny és Raj elég különös terepre tévedtek, míg Leonard sem örül szívből ennek a fordulatnak, pláne hogy barátnője, Priya is visszaköltözött Indiába. Később Howard is megorrol Rajra, amikor tudomást szerez a Bernadette-hez írt verseiről… :D
Hogy Leonard diszkomfortja oldódjon, röviden vendégszerepel a túláradó „anyai ösztönökkel” bíró édesanyja, Beverly is. :D

A körülmények igen kényelmetlenné válnak mindegyik karakter számára, annak ellenére, hogy az ellentétek elsimulnak. Penny már-már visszaköltözik Nebraskába, amikor befut egy színészmeló – aminek hiánya miatt már egyszer – egyszer szót emeltem, és szerepet kap egy aranyér reklámban.
Hagyok egy kis időt.. :D
Emellett Sheldon mellékszála, a Paintball csapat megreformálása, csupán mellékes apróság.

Az évad parádésan kezdett, de még koránt sem volt vége, hiszen dupla részről lévén szó, még 20 percet élvezhettünk a poén halmazból.
Az írók igazán kitettek magukért, hiszen a második epizód übereli az elsőt.
Kezdésként rögtön betekintést nyerhetünk Priya és Leonard távkapcsolatába, mellyel igyekeznek életben tartani szerelmüket. És erre épülnek a legjobb poénok is.
A Skipe csevegés magában hordozza a netszex lehetőségét és a készítők éltek a lehetőséggel és iszonyatos gegekkel rontottak a nézőkre.
Elég csak Howard csókolózó gépét megemlítenem, vagy Leonard és Sheldon késő esti társalgására, miközben éppen Priyával nekiláttak volna a „dolgoknak”.
Rég röhögtem ilyen jókat…

Hozzáteszem emellett Penny, Amy és Sheldon is nagyot alakít az „új fotel” kérdésében, ami Penny lakásában talált elhelyezésre.
Nem gondoltam volna, hogy a jellegzetes Sheldon-féle három kopogásból még lehet ekkora poént kifacsarni, mint ami ebben a részben volt.
Azt hiszem Amy és Penny barátsága is előtérbe fog kerülni, illetve hangsúlyos lesz az évad során, de ami igazán fontos… hogy ismét megpróbálkoztak Amy és Sheldon összehozásával.


Sheldon: „Jól van, mondj egy árat.”
Amy: „Csókolj meg, ahol még sohasem csókoltak?”
Sheldon: „Mondjuk Salt Lake City-ben?”

Az új évad nagyon bekezdett, fergeteges volt mind két epizód és én csak remélni tudom, hogy a továbbiakban is minimum ilyen parádéban lesz részem.


0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről