The Big Bang Theory 4x16 – The Cohabitation Formulation

A legutóbb azt mondtam, hogy a 15. rész a leggyengébb volt az évad során.
Nos, a folytatással kihívója akadt, ugyanis a 16.-ik is legalább olyan erőtlen.
Kicsit megint visszatértünk a Penny-Leonard hercehurcához, de legalább ismét láthattuk Priyát, aki egy darabon velünk is marad.

Penny vagy Priya?

A hatodik részben (szintén elég gyenge epizód volt) megismerhettük Raj húgát, a csinos és ennivaló akcentussal beszélő Priyát. Akkor kiderült, hogy Leonarddel bizony már ismerik egymás, mondhatni elég mélyen. Ám a lány legutóbb nem óhajtott bonyolultabb kapcsolatot a sorozat hősszerelmesével.
E lángocska utolsó parazsát használták fel, hogy újraélesszék viszonyukat.
Priya és Leonard járni kezdenek, Raj akarata ellenére. E szálnak a poéntartalma nem túl magas.

A másik szálon Bernadette és Howard szerelme készül új szintre lépni, hiszen az összeköltözést fontolgatják. Ezzel kapcsolatos elképzeléseik azonban nem közös nevezőn alapulnak.
Párosuk humorkoncentrátuma intenzívebb, mint a másik storyline, de még ez is kevés ahhoz, hogy igazán jó epizódról lehessen szó.

Egyedül Amy és Penny szolgált igazán szórakoztató pillanatokkal. Ők ketten kezdenek egyre közelebb kerülni egymáshoz, tehát Amy meg is jelent Legjobb Barátnőjénél, hiszen annak volt barátja új nővel mászkál. Úgy gondolta, hogy Penny-nek ez nem esik jól…
Ami igaz is, hiszen a szőkeség még mindig szomorú a szakításuk miatt, de hamarosan végleg elrendeződnek a dolgok. Aminek azt hiszem éppen itt az ideje, mert egyrészt bosszantó már ez a szeret - nem szeret huzavona, másrészt pedig kezd unalmassá válni. Nem hiszem, hogy van értelme tovább növelni a feszültséget az egykori szerelmesek között. Nem sokára Leonard döntés elé fog állni…
Hogy vajon kit választ, az még nem most fog kiderülni, de az tény, hogy a mostani rész nem volt túl szórakoztató. Gyenge volt…
Ezen nincs mit ragozni.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről