The Big Bang Theory – Nyári kiadás

Az egyik legjobb jelenleg futó vígjáték sorozat ugyan most pihenőn van és szeptember végéig még nem láthatunk új epizódot, de hogy addig se maradjunk TBBT-adag nélkül rögtön két rövidke műsort ajánlok a fanoknak.
Ugyanis elérhetővé vált két háttérfelvétel, amiben kicsit közelebb kerülhetünk a show világához. Egy olyan műsoréhoz, ami maga mögé utasította az American Idolt (!), elérte a bűvös 100. (!) epizódot és sikere töretlen, aminek köszönhetően még további két évadot szavaztak meg neki.

Ahogy az a sorozat jól ismert betétdalában (Barenaked ladies) elhangzik:
Minden a Nagy bumm-mal kezdődött.
Pontosabban azzal, hogy Chuck Lorre a való életből vett ötletét átültette a „Tv nyelvére”.
Az alábbiakban két műsorral fogok röviden foglalkozni, az It’s all started with the Big Bang, illetve az All Access című kulisszákat feltáró produkcióval.
Azt hiszem, minden igazi rajongónak kötelező e kétszer huszonpár perc megtekintése, hiszen sok érdekességet tudhatunk meg, mint például, hogy Kunal Nayar, a Raj-t alakító színész, nem is szereti a Star Treket.
A műsor mögötti műsor, számos érdekességgel kecseget:
A színészek beszélnek az egymással való munkáról, milyen a kapcsolat köztük, a saját figurájukról – mit szeretnek benne és mit gondolnak róla. Elmesélik kinek kicsoda a kedvence, mik voltak a legkedveltebb jeleneteik. De megszólaltatták Mark Cendrowskit is, aki leggyakrabban ült a rendezői székbe, de Lorre és Prady is regél a sorozat kezdeteiről. Hogy jutottak el a pilottól egy 100 epizódot is meghaladó sikersorozatig. Elidőznek kicsit annál is, hogy milyen irányba halad a történet, mi lesz, mi lehet.

Az All Access már inkább a külsőségekkel foglalkozik, ami szintén nagyon érdekfeszítő.
Olyasmiket tudhatunk meg a díszletekről, vagy a forgatásokról, a szövegkönyvírásról, hogy az ember sohasem gondolná.
Én sok mindenre rácsodálkoztam, mivel eleddig nem nagyon láttam bele a Tv sorozatok világába, illetve a show mögötti kulisszákba. Azt sem tudtam például, hogy élőben, nézők előtt forgatnak, mi több rajtuk tesztelik a szövegkönyvet is. Nem semmi egyébként, hogy mennyire a nézői igényekhez van igazítva a széria, hiszen a publikumnak hatalmas beleszólása van a poénokba. Nem ritkán a teljes szöveget átírják a színészeknek, akiknek csupán napok állnak rendelkezésre, hogy betanulják azt.
Beleshetünk a sorozat ruhásszekrényébe is, mivel a különböző, cikibbnél cikibb, de mégis jópofa ruhák nagyon fontos részét képezik a produkciónak. Mondhatni elemi részletei.
És természetesen Wolowitznak, vagyis Helbergnek van a legtöbb cucca…

Kivételes élmény volt betekinteni a kedvenc komédiám színfalai mögé, megtudni pár titkot, szerepükből kibújva látni a színészeket, hallani az eredetet történetét annak a szituációs komédiának, ami világszerte oly kedvelt és nem mellékesen nekem is a kedvencem.
Szóval mindenki nézze meg, érdemes és meg is tehetjük, Nezelodo-nek köszönhetően anyanyelvi felirattal.

Nem kell már sokat aludni és újra élvezhetjük a kedvenceink agymenéseit és az új évad remélhetőleg nem lesz gyengébb, mint az előző.
Reméljük végre Penny-nek is összejön valami színész meló, Raj pedig becsajozik, talán az újdonsült házasoknál is számíthatunk egy új jövevényre. Talán még nem látott rokonok is befuthatnak, vagy a már látottak jelennek meg újra, esetleg egyéb szereplők, mint amilyen Leslie Winkle, vagy Zack.
De összességében reméljük a legjobbakat!


0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről