The Big Bang Theory – Avagy mit várok az új évadtól!

Hosszú szünet után veszi majd kezdetét a sokak által kedvelt komédia, melyen e hónap 23.-tól ismételten jókat nevetgélhetünk. Továbbá a Sorozatportál is rendszeresen jelentkezni fog az epizódok kritikáival. Ugyan kiszórtak már némi információ morzsát az internetre a most kezdődő, 4. évaddal kapcsolatban – amire majd én is ki-ki fogok térni – de addig is lássuk, mik lehetnek, lehetnének az elvárások az elkövetkező részekkel szemben.

Visszaszámlálás indul…

Nem könnyű nekikezdeni e bejegyzés megírásának, hiszen annyi minden eszébe jut az embernek, mit is kellene írni… ám valamiből mégis ki kell indulni… szóval amit a legjobban várok a sorozattól, hogy:
Elkezdődjön végre!!!
Nem titok, hogy az itthon Agymenők néven futó széria a személyes kedvencem, szóval nem könnyű elfogulatlanul beszélnem róla. Nem is pazarolnám az olvasók idejét, és a helyet arra, hogy e vígjáték erényeit ecseteljem. Aki eddig is kedvelte, az ezután is nézni fogja, aki meg nem, az vessen egy pillantást rá. Megéri.

Alapvetően csak annyit szeretnék, hogy a széria úgy folytatódjon, ahogy abba lett hagyva. Hasonló színvonalon, megtartva a stílus-és hangulati elemeket, amik azzá tették a sorozatot, ami. Ha nem muszáj, nem kell változtatni egy olyan recepten, ami bevált. Csupán időnként meg kell fűszerezni…

A 3. évad fő problematikáját a Penny és Leonard közti kapcsolat szolgáltatta, amely pár epizódon belül is gyökeres változásokon ment át. Azt hiszem minden rajongó nevében beszélhetek, amikor azt mondom:
Mind vártuk már, hogy ezek ketten mikor találnak egymásra.
Az idill azonban nem tartott sokáig és a készítők egy (nagyon) merész húzással elválasztották a gerlepárt. Én azt gondolom, hogy ez egy „jó” lépés volt, amivel egy kis plusz feszültséget csempésztek a sorozatba, mondhatni nagy durranás volt. Azonban így felmerül a komoly probléma:
Miként kezeljék a továbbiakban e két karaktert, hogyan alakítsák a kapcsolatukat. Az évad végéig még ellavíroztak valahogy, de az az érzésem az új évad lesz a döntő ezzel kapcsolatban.
Reméljük, hogy a megoldásuk nem lesz se túl elcsépelt, se túl gagyi.

Az előző évadban észrevehetően középpontba helyezték Jim Parsons karakterét, Sheldon-t, aki e szerepéért kapott egy Emmy-t, de a többi szereplő egy kicsit háttérbe szorult.
Ez végső soron annyira nem zavaró, de kár lenne, ha a The Big Bang Theory átalakulna holmi The Jim Parsons Show-vá.
Nagy vonalakban ennyi lenne, de most lássuk a konkrétumokat:

A 3. évad nagyon érdekes momentummal zárult. Sheldon részt vett egy randin egy Amy nevű nővel – és érdeklődést is mutatott iránta :D – amire a felbujtó Howard és Raj reakciója a következő volt:


„Mit tettünk?”

Az évad utolsó mondata mindent elmond az esemény súlyosságáról. De ez a helyzet valóban komoly súllyal rendelkezik, hiszen a készítők kemény feladatot vállaltak el. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy oldják meg ezt a feladatot hiszen nem elég, hogy a Sheldon és Amy nagyon hasonló karakterek – és hűnek kell maradniuk a szerephez – de az sem mindegy mi lesz a randi végeredménye. Egy hosszú távú kapcsolat, vagy múló jelenlét a sorozatban. Erre viszonylag gyorsan választ kapunk, hiszen az első epizódban e két szereplő újabb találkozót tart.
Ez sem akármi lesz… :D

Ezeken túl, mivel eddig is nagy hangsúly volt az epizódszereplőkön, én  a folytatásban is ennek változatlanságát várom. Reméljük, visszatérnek olyan figurák, mint Leslie Winkle, Barry Kripke, Stuart, Sheldon- és Leonard anyja. Mi több minimum két részben tűnjön fel Will Wheaton… :D
Amire végül is komoly esély van, hiszen Bill Prady-nak szándékában áll felújítani a Sheldon-Wheaton ellentétet. De ha már itt tartunk az epizódszereplőknél, akkor én tovább mennék…
Tudom, hogy Howard anyjának csupán a hangját hallottuk még eddig – és nem is lenne túl jó megoldás megmutatni, elveszne a karakter varázsa – de mindenképpen érdekes dobás lenne, ha látnánk teljes valójában. Ugyanez a helyzet Raj szüleivel is, akiket csak a laptopon keresztül láttunk. Talán egy családi látogatás a részükről számos komikus pillanatot hozhatna.
És ha már így belemelegedtünk miért ne láthatnánk Sheldon, Leonard vagy Howard apját?
Ha már rokonok, akkor Sheldon oly sokszor emlegetett nagymamája is feltűnhetne, vagy Leonard sokkal sikeresebb testvérei, és hatalmas durranás lehetne egy komplett családi látogatás - mondjuk Hálaadás alkalmából – Penny családjánál, Omahában.
Annyi már biztos, hogy Sheldon idősebb fiú testvére fel fog tűnni és az egykori Hercules, Kevin Sorbo fogja alakítani.

A mellék karakterek eddig is rengeteg poént hoztak, számtalan felhőtlen pillanatot okoztak és arra számítok, hogy ez így lesz a 4. évad során is. De még azt is elképzelhetőnek tartom – sőt nem is ártana – ha behoznának egy pár új karaktert. Gondoljunk csak bele…
Egy Melegítő kapitány, vagy Magányos Larry? :D

Végül, de nem utolsó sorban reméljük idén is lesz karácsonyi epizód, illetve a folytatásban is rendre fel fognak tűnni híres emberek is, mint Stan Lee például. Egy Leonard Nimoy irgalmatlan káoszt okozhatna… :D
Szegény Penny-nek is bejöhetne az élet és találhatna végre valami rendes színész melót, legalább valami alkalmit, miközben a fiúk szórakozásaira is rá lehetne feküdni, mondjuk a paintball-ra.

Még nyolc nap és kezdetét veszi a humorfesztivál Big Bang Theory-módra, szóval kitartás és majd kiderül.
Addig is nézzétek meg az ötletes videó előzetest az új évadhoz:

0
wouhn képe

Látod, A-fraid! A

Látod, A-fraid! A Sorozatportál tényleg függőséget okoz. Tongue out

"a fiúk szórakozásaira is rá

"a fiúk szórakozásaira is rá lehetne feküdni, mondjuk a paintball-ra" - na nee, a paintball dolgot annyira durván elrontották hogy szinte fájt. Nem elég hogy félbevágott maszkokat használnak amik csak a szemet védik, de hogy menet közben leveszik a sisakot, az alapvetően sportszerűtlen és veszélyes, csak úgy mint a betöltött fegyver a szobában. Persze az egész epizód alapvető hibára épül, hiszen a paintball festék nem hagy olyan nyomot amit ne lehetne nagyon könnyen eltávolítani, pláne a bőrkanapéról... egy sima zsebkendővel úgy le lehetett volna törölni hogy semmi nyoma ne maradjon..!

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről