A Begyüjtő (Returner)

Én kedvelem az ázsiai filmek stílusát, valahogy annyira más világban élnek, hogy az már elbűvöli a más kultúrkörből származókat. Erre a mozira véletlenül figyeltem fel, megláttam az előzetest és csak néztem, hogy: Ez igen!
Ha a film fele olyan látványos és eseménydús, mint a trailer, akkor már megérte megnézni, s ha még egy épkézláb sztorit is összekapartak neki, akkor még igazán jó film is lehet.
Nyilvánvalóan nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy egy mutatós pár perces bemutató átvert…


Elsősorban az a baj, hogy rémisztően hosszú és mindezt a közel két órát nem bírták kitölteni. Továbbá szinte minden érdemleges jelenet, akció és effekt benne van az előzetesben, ám ezen túl már nem sokat nyújt a mozi. Arról már nem is beszélve, hogy a történet egy átgondolatlan, összelopkodott kókálmány, amire érezhetően nem sok időt fordítottak, mivel eredetiséget még csak nyomokban sem lehet felfedezni benne. Mindez becsomagolva egy túlságosan baljóslatúan ismerős B-kategóriás hangulatú alkotásba. De hogy még tovább bontogassam…

2084-ben járunk, amikor is az emberiség élet-halál harcot vív egy kétségtelenül hatalmasabb és fejlettebb idegen civilizációval, amely hamarosan eltapossa a fajunkat.
Egyetlen esélyünk a múltba küldött lány, Milly (Anne Suzuki), akinek súlyos teher nyomja a vállát.
Rajta áll vagy bukik az emberi nem túlélése, meg kell akadályoznia az idegen inváziót, tehát visszatér az időben két nappal azelőtt, hogy a földönkívüliek megérkeznek.
Semmit nem bíztak a véletlenre, adtak csóró csajnak elég időt, hogy megmentse a világot…
Na, persze evidens, hogy ez csupán a feszültségkeltés eszköze, bár annak elég esetlen.
De nem ez az egyetlen sutaság a moziban…

Milly megérkezik, és rögtön összeakad a film férfi főszereplőjével, Miyamotoval (Takeshi Kaneshiro), aki a tipikus japán nehézfiú.
Bőrkabát, napszemüveg, félhosszú hajkorona és rezzenéstelen arc, kemény tekintet, mindez extrém fizikai képességekkel párosulva.
Egyébként karakterszinten is keményen klisékből építkezik fel a produkció.
Úgy tipikus az egész, ahogy van, még a jellemfejlődések is elcsépeltek.
Milly nem akármilyen módszerrel ráveszi Miyamotot – egyébként a film humora közel az egyetlen igazán értékelhető dolog -, hogy segítsen neki a küldetésében. Amihez szembe kell szállniuk egy igazán teátrális, nagyon gonosz, hatalomvágyó bűnözővel, Mizoguchival (Goro Kishitani), akinek komoly tervei vannak.
Azt is megtudjuk, hogy az UFO-k, akik szép lassan befutnak naprendszerünkbe, majd a légkörünkbe is, mit is akarnak tőlünk és, hogy miért indították a háborút.
Végül a két főhős párban ugrik neki egy egész hadseregnek, hogy segítsenek a kis E. T.-nek hazajutni – nem vicc tényleg úgy néz ki, mint Spielberg jószága.

Mint az látható a történet nem igazán eget rengető, de nem is vészes tulajdonképpen. A gond az, hogy túl hosszú és nem töltötték ki az időt elég tartalommal. A trailer sokkal jobb és akció dúsabb mozit sejtetett, ehhez képest akció az nincs túl sok, nem is annyira látványos és ütős, mint az elsőre látszott. Bár azért nem fordul fel az ember gyomra a láttukra, némelyik eléggé kimunkált, némelyik meg pont az ellentéte. Maguk a számítógépes „csodák” sem olyan csodálatosak, egy igényesebb B-mozi teljesítményét nyújtják.
Ezek azonban még elnézhető apróságok ahhoz képest, hogy nem elég erős a sztori, se ez előbbi, se a színészek, se látvány, se fordulatok (melyek szintén elég ügyetlenek) nem képesek egyben tartani a produkciót. Alapjába véve elég kidolgozatlan az egész, túl hosszú, nem elég intenzív, de akadnak itt tök felesleges múltbéli szálak és még a végét is „megnyálazták”.
Ez egy tipikusan olyan alkotás, amiben beúszik a lágy hegedű, vagy zongora, amikor lelkizős részhez érünk és mindenki képes kiolvasni az igazat a másik tekintetéből.

Rezzenéstelen tekintet, színtelen hang:
„- Nem akarok rosszat.”
Rezzenéstelen tekintet, színtelen hang 2, némi hatásszünettel:
„- Hiszek neked!”

Lényeg a lényeg, nem egy erős film, könnyed délutáni-esti filmezéshez jó, ha az ember nem vár tőle sokat. Nem is lehet… mert nem sok.

3

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről