Az utolsó léghajlító

A világszerte népszerű rajzfilmsorozat, az Avatar: Az utolsó léghajlító sikere eredményezte, hogy élőszereplős mozi készülhessen belőle, amely bátran sorolható a sláger filmek körébe. Ez a mozi a manapság oly népszerű könnyed kaland/fantasy vonalat erősíti. Nem is mondhatnám, hogy kitűnik a mezőnyből, egy fiataloknak szánt mesével van dolgunk, amit akár az egész család élvezhet egy mozilátogatás alkalmával.

Tovább...

A filmet a kiváló rendező, M. Night Shyamalan dirigálta, aki a ’90-es évek végén vált népszerű direktorrá, mikor megalkotta a Hatodik érzéket és a Sebezhetetlent. Mindkét alkotás kitűnő, már-már legendás. Az utóbbi években nem volt ekkora szerencséje a filmkészítéssel, kétségtelenül ezzel a mozival kívánt visszatérni a köztudatba.

Az utolsó léghajlító egy egészen különleges alkotás, mivel az azonos című rajzfilmből készült. Nem a szokásos értelemben vett adaptációról van szó, mivel a filmben szóról szóra ugyanaz történik, mint a mesében. Bár a rajzfilmsorozatot nem láttam végig, de ameddig nyomon követtem teljesen ugyanaz. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen ha valami 9.3-as osztályzatot kapott az IMDB-n akkor miért kéne változtatni rajta?

Nem is lett rossz a filmes átirat, inkább csak bizonyos rétegnek szól. Ha párhuzamba kéne állítani más mozikkal, akkor a Varázslótanoncot és a Villámtolvajt hoznám fel példának. Könnyedebb, lazább, mint egy Gyűrűk Ura. Egyértelműen fiataloknak készült, akik könnyedebben tudják befogadni ezt a műfajt. Okos húzás volt M. Night Shyamalan-tól, hogy ilyen mederbe terelte filmjét. Ha teszem azt készít egy kőkemény fantasy-t, nem biztos, hogy nagy sikert aratott volna a rajzfilmsorozatot végignézők körében. Így azonban sikerült egy könnyen befogadható látványos mozit összehoznia.

Néhány mondatban foglaljuk össze a történetet.

Egy olyan világba kalauzolnak el bennünket, ahol a négy elem köré alakult nomád törzsek népesítik be a bolygót. A vízhajlítók az óceánok és tengerek partján élnek és a törzs kiválasztottai képesek uralni ezt az elemet. Az akaratukkal formálják, használják a vizet. A léghajlítók már kihaltak, a gonosz tűz népe kiirtotta őket, mivel a jóslat szerint a léghajlítók között születik meg a következő Avatár. Róla azt kell tudni, hogy minden emberöltőben a négy törzs valamelyikében újjászületik. Különleges ember, aki mind a négy elemet képes uralni. Spirituális vezető, aki békét és harmóniát termet.

A film főszereplője, Aang az Avatár, aki majdnem száz évig volt megfagyott állapotban a tengerben. Ő az utolsó élő léghajlító. Mikor hírül veszik visszatérését, a tűz népe azonnal mozgósítja erőit, hogy elkapják. Aang és barátai megannyi kalandban vesznek részt, hogy kiképezzék a fiatal fiút.

Összességében egy laza könnyed fantasy film, amelyet elsősorban a műfaj kedvelőinek és az azonos című rajzfilmsorozatot szeretőknek ajánlok.

5

Kérlek, ne haragudj, hogy

Kérlek, ne haragudj, hogy megkérdezem, de biztosan láttad az egész filmet, elalvás nélkül?Nekem is éppenhogy sikerült kibírnom; a netes fórumok mindegyikén kommentelők tömegei óva intenek a film megtekintésétől (én is), ülönösen akkor, ha előtte a rajzfilmsorozatot is végignézted.

Lehetnek véleménykülönségek, na de ennyire?

Izlések és pofonok ha

Izlések és pofonok ha mondhatom igy : )
Nekem tetszett a film,nem hiányoltam annyira Aang gyerekes megmozdulásait mint amit a mesébe megszokhattunk.
De hosszabb,s gyorsabb akciókat hiányoltam belöle :P

A film oriási csalódás azok

A film oriási csalódás azok számára akik látták a rajzfilmet. Nem azért mert hiányolnám Aang gyermeteg megmozdulásait, de a szereplők többsége mégcsak nem is hasonlít a rajzfilmben alkotott társára. Sokka teljesen más személyiséget kapot, hiányoltam a fárasztó vicceit.  Aang számomra sokkal jobban háttérbe szorult itt a filmben annak ellenére is hogy megmaradt főszereplőnek nekem végig az volt az érzésem, hogy csak egy mellékszereplő akik minden jelenetnél ott van. A fordítás pocsék. Méghogy léghajlító... miért kellett megváltoztatni? Nekem még a Tűz úr is betett, aki látta a rajzfilmet tudja egyrészt a megszólítása Tűz ura Ozai másrészt pedig hosszú fekete hajkorona ékesíti síma de, mégis karakteres arcát. Iroh nagybácsi szintén katasztrófa, hol marad a kissé kövérkés bölcselkedő szerep.

Végig vontatott, fontos események kimaradtak vagy megváltoztatták őket. Ráadásul azok számára értelmezhetetlen akik nem látták a rajzfilmet, de nekik legalább csak egy gagyi film és nem pedig egy nagy csalódás az egész. Teljes tévút. Már maga az élőszereplős megoldás is, az idő szűke pedig csak tovább rontotta az egészet. Jobb lett volna nem a teljes első évadot adoptálni, a kevesebb néha több. Bőven lett volna mondanivaló, ha csak az évad felét filmesítik meg és akkor lehet mindenki jobban jár. Azok akik a rajzfilm miatt nézték meg, többet kaphattak volna vissza, akik pedig nem látták a rajzfilmet értették volna a történéseket.

Nem ez lesz Shyamalan nagy visszatérése az már biztos. Aki eddig nem látta ne pazarolja a pénzét várja meg amíg a DVD polcokra kerül szerintem csak napok kérdése. Egy vasárnapi ebéd után meglehet nézni, a gyereket valamelyest leköti a szülők így nyugodtan aludhatnak rajta.

mondjuk én a mesesorozatban

mondjuk én a mesesorozatban azt szerettem, hogy Aang nem viselkedik olyan "húdeszomorúvagyokénvagyokazavatárkiválasztott" módon, hanem megvan benne az a kettősség hogy egyszerre gyerek és bölcs... de mondjuk kihagytak fontos szereplőket  mint Bumi király (pedig rá kiváncsi lettem volna) meg a szöveg amit lenyom Yué..."tudok egy nagyon spirituális helyet" na azon beszakadtam... meg katara szinkronja... bazzeg XD. a másik meg h kihagyták Aang előző életeit Rokut meg Kyoshit meg a többit... ÁÁÁ bazz összecsapta az egészet M. Night... 

Hát én elöször láttama 

Hát én elöször láttama  filmet és monst nézzük a barátommal a meesés változatot... a trailer szuper volt alig vártam h kijöjjön a film, és amikor néztuk nagyon tetszettek a felenetek szépen megcsinálták, és az egész film alatt vártam h nah mikor jön a nagy durranás... de nem jött.... a barátom rávett h kezdjuk el nézni a rajzfilmet, annyira nemvoltam oda éerte, mert sztem kicsit gagyinak tünt. és annnyira megtetszett és igy utolag  elmondhatom, h mérhetetlenul nagyot csalodtam a filmben, rengeteg részt kihagytak ami fontos lett volna (a haryy potterröl ugyanez volt a véleményem.... nagy szar) uh nekem nemtetszett a film... unalmas volt és tényleg nem ennyire befordulos aang... rengeteg benne amikor a chataréákkal viccelödik, sok a poén, ebben meg semmi nem volt...... és a botja mindig vele van a filmben alig... alig van hajlitás.. szar z egész... hajrá rajzfilm ;)

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről