Az Igazság Ára (The Lincoln Lawyer)

Michael Connelly írásai Magyarországon sem ismeretlenek. A sokoldalú író (főleg bűnügyi – thriller vonalon mozog) számos kötet büszke tulajdonosa és hosszú idő után ismét vászonra varázsolták egyik írását. A Mickey Haller – széria névadó karakterének történetét követhetjük nyomon, aki egy igen bonyolult ügybe keveredik, mindezt egy kezdő rendező tálalásában, remek színészekkel kapjuk meg. Ez pedig egy jó bűnügyi-törvényszéki-thrillert eredményez.

Senki sem bűnös, amíg annak ellenkezője be nem bizonyosodik.

Ez alapvető tény és ezt használja ki minden védőügyvéd, még akkor is, ha tudván tudja, védence egy utolsó gazember, aki valóban elkövette azt, amivel megvádolták. Ez aztán a morális kérdés…
Számos film foglalkozott már ezzel, az ügyvéd drámák, vagy krimik, esetleg thrillerek nem számítanak már újdonságnak, és az utóbbi időben nem is nayon születtek a műfajban értékelhető darabok. A minőséget inkább ilyen témájú sorozatok jelentették, ám most megjött Brad Furman és kart karba öltve a tévés forgatókönyvíró John Romano-val, egy jó alapanyagból (Connelly) egy szintén jó filmet forgattak.
Mert Az igazság ára egy jó ügyvéd krimi, olyan ami ugyan olcsóbb kategóriás mozi, de ez a minőségén mit sem változtat. Ez előbbi ugyan meglátszik rajta, de mégsem válik ezáltal B-kategóriássá.

A történet főszereplője természetesen egy védőügyvéd, Mickey Haller, (Matthew McConaughey) aki Lincolnjának hátsó üléséről intézi az ügyeit, ha éppen nem tárgyalóteremben van.
Haza alig jár, hiszen semmi sem várja otthon. Elvált és csak a munkájának él, ez a családi háttér-szál olyan mélységesen nincs kidolgozva.
Éppen csak annyira, hogy árnyalja a főszereplőt, aki már önmagában is érdekes alak.

Ügyvéd, aki pénzért nem kérdez, nem ítélkezik, egy anyagyilkost is kimosdat, ha képes rá. Szakmájában nem is rossz, bár kicsit simlis, laza figura, elég talpraesett, aki nem esik kétségbe, ha sarokba szorítják, akkor sem.
Lényegében ő maga az igazságszolgáltatás:

Az ő szemében mindenki egyenlő.
Egyetlen dologban ismer el különbséget az emberek között. Bűnös, vagy nem bűnös.
Nem is igazán érdekli, hogy kit véd, számára nem oszt vagy szoroz, hogy védence bűnös-e vagy sem. Ám a legújabb esete szembesíti bizonyos morális kérdésekkel. Felkeresi egy szimpatikus fiatalember, (Ryan Phillipe) aki felfogadja, hogy tisztázza őt egy gyilkossági kísérlet vádja alól. A srác dúsgazda, hát Haller kapva kap a lehetőségen és rábólint.
Ám ez az ügy korántsem bizonyul olyan könnyűnek, mint ahogy azt eleinte képzelte.
Kezdetben félvállról veszi a dolgokat, szokásos laza, már-már nem törődöm, de mégis kemény stílusában igyekszik tisztázni ügyfelét, de aztán fura összefüggésre lesz figyelmes egy régi és a jelenlegi ügye között. Ahogy jobban beleássa magát az esetbe, megvilágosodik előtte, hogy a gazdag aranyifjú sem az, akinek mutatja magát. Ettől kezdve kezd igazán érdekessé válni a film, hiszen McConaughey és Phillipe macska-egér játéka kellően feszültté teszi a mozit.
Az ügyvéd úr megtudja védencéről, hogy közel sem ártatlan, ám ebben az esetben nem tud elvonatkoztatni és fura manőverekbe kezd. Úgy védi kliensét, hogy közben dolgozik a bűnössége bebizonyításán is.
Ebben tökéletesen megjelenik az igazságszolgáltatás paradoxonja.
Ez igazán különleges helyzetet teremt, amiben Phillipe lubickol, és McConaughey sem rossz.
A remek duót olyan mellékszereplők támogatják, mint Marisa Tomei, William H. Macy, Josh Lucas, vagy John Leguizamo.
Az igazság ára egy igényes és szórakoztató film, melyben megkapjuk a törvényszéki krimik minden jellegzetességét, de a karakterek is kidolgozottak, a történet sem utolsó, bár nem túl eredeti.
Ennek ellenére én bárkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani.

6

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről