Az Elnök Emberei [The West Wing] 01x01 Pilot

Lehet, hogy már sokan hallottatok a sorozatról, sőt ismeritek is, hiszen 1999-ben készült, és Magyarországon is leadták a tévében. Nekem újdonság volt, az egyik ismerősöm ajánlotta. A sorozat hét évadot élt meg, tehát egész 2006-ig forgatták.

Most megpróbálok néhány dolgot írni az első részről, de őszintén szólva elég nehéz dolgom lesz, mert elég pörgősre sikeredett a bevezető rész, ami persze jó, mert hitelesen adja vissza a Fehér Házban dolgozók kemény mindennapjait.

Tovább...

A Pilot főként arra szolgál, hogy megismerjük a fontosabb szereplőket, mivel elég sok van... Érdekes és figyelemfenntartó megoldás volt, hogy az elnökkel nem találkoztunk szinte csak az utolsó néhány percben, de addig folyamatosan róla beszéltek és minden pillanatban várta az ember, hogy „na most fog felbukkanni”, de aztán mégsem jött. Ez egy kicsit rejtélyessé tette az alakját. A történések középpontjában az elnök biciklibalesete volt, mivel nekiütközött a nyaralásán egy fának és kificamította a bokáját, de ezen kívül nem esett baja.

Egy kicsit meglepődtem, amikor az első képkockákon feltűnt Lisa Edelstein, sokaknak Dr. Cuddy-ként lehet ismerős a House-ból. Egy fiatal escort lányt alakított, aki az elnök egyik sajtósára „vetett szemet”, de pont emiatt nem lehetett semmi a dologból. (Természetesen nem ez volt a főállása, ugyanis joghallgató volt, de hát ugya valahogy meg kell keresni a tandíjat és a mindennapi betevőt...)

Sokan azzal vádolják a sorozatot, hogy túlságosan hazafiasra sikerült, én ezt eddig nem érzékeltem, de meglátjuk, hogy mi fog kisülni belőle! Mindenképpen folytatni fogom, mert nekem tetszett ez a rész, talán azért is, mert hozzám mindig is közel álltak az effajta történetek. [Ha esetleg valaki nézte/nézi, nyugodtan írhat ide véleményt! Kíváncsi vagyok rájuk! : )]

 

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről