Arrow 1x07 – Muse of Fire

Ismételten megcsúszva, de hűséges jelentkezem a – majdnem – soron következő felvonással. Több szempontból is érdekesnek bizonyult ez az epizód, hiszen új szereplővel gazdagodtunk, aki valamiféle szerelmi szálat is jelenthet a jövőben, de legalább is, főszereplőnk társra lelhet benne.
Ezen kívül azonban egy helyben állnak az események.


A sztori kezdett afelé tendálni, hogy főszereplőnknek szüksége van valakire, akit a bizalmába avathat máskülönben a titkai szétfeszítik.
Erre a célra szánták a készítők Diggle-t.
Az egykori testőr azonban társnak jó, de már a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy nem lesz kielégítő partner hősünk számára, aki képtelen lesz megnyílni újondsült segítőtársának.
Viszont az elmúlt öt év eseményei és a hazatérése óta megkezdett titkos élet súlya egyre jobban nyomja a vállait. És ezeket a súlyokat a kidolgozott izomzat sem bírhatja el. Jelen epizódunkban is ezeket a problémákat hangsúlyozták, az előzőhöz képest nem is volt lényegesen intenzívebb a felhozatal. Viszont sikerült a sztoriba csempészni egy olyan újdonságot, ami érdekes fordulattal szolgálhat a jövőben.

Feltűnik egy fiatal hölgy, aki nem mellesleg a helyi maffiafőnök kisleánya. Helena Bertinelli (Jessica De Gouw) szintén szörnyű titkot rejteget és hasonlósága Oliverhez szinte már szembántó.
Ez kettejük figyelmét sem kerüli el és a két ember között hirtelen kölcsönös vonzalom szövődik. 
Nagyon is megértik egymást és képesek felfedni magukat egymás előtt, (Nem tudom ez mennyire logikus vagy jó ötlet…) és ez a kölcsönös érzés az, amire mindkettejüknek szüksége volt.
Főszereplőnk ezáltal nem tudni mibe keveredik, de lelki támaszra és némi megnyugvásra szüksége volt ez bizonyos. Nem csak a családja részéről növekszik a nyomás, de titkos alteregója is felemészti, ha hagyja. Diggle jelenléte pedig mint már mondtam, kevés.

A Bertinelli lány megismeréséhez vezető út azonban célzott volt, hiszen Oliver igyekszik közel jutni a maffiához, hiszen az anyja áldozatul esett egy maffia leszámolásnak, de a célpont nem ő volt. A végrehajtója egy titokzatos feketeruhás motoros volt, akiről sebesen megtudjuk, hogy kicsoda.
Ezzel viszont vészes közelségbe került egy lehetséges gengszter háború a városban a Triáddal.
Emiatt ismét találkozhatunk a korábban már feltűnt hidrogén szőkébbnél fehérebb hajú kínai nővel.
Talán ezzel kezdetét veheti egy hosszabb, egybefüggőbb „történet a történetben”-szál…
Majd meglátjuk.

A fentebb vázoltakon túl nem sok érdemleges dolog történt. Laurel és Tommy szerelme is kibontakozóban van, ezért is volt fontos, hogy Oliver is találjon valakit, bár ez a kapcsolat még eléggé kétséges.
Azonban a már oly sokszor látott férfi kilétére is fény derül. Akivel Oliver anyja találkozgatott és valami célozgatást is tett valami Nagy Tervre.
Várjuk a folytatást, ami remélhetőleg valamivel pergőbb lesz.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről