Arrow 1x05 – Damaged

A negyedik rész nem akárhogy végződött, de a folytatásban minden értelmet nyer. Főhősünket nem kell félteni a lelepleződéstől, de azért a kétely magvait elültették több szereplőben is. A családi szennyest is tovább tárgyaljuk, sőt minden eddiginél többet tudhatunk meg a szigeten történtekről.

A széria eddigi legnagyobb dobását láthattuk, ami ugyan ingoványos talajra terelheti az eseményeket, de teljes mértékben logikus lépés volt.
Olivert ugye letartóztatták egy biztonsági kamera felvétele alapján, amin jól láthatóan magához veszi a zöld csuklyát. A haragos Lance nyomozó el is kapja a fiatalembert és beviszi az őrsre, ahol aztán megkezdődik a nyomozás és kihallgatás.
A család aggódik, de igazából senki nem hiszi el, hogy a frissen „újjáéledt” Oliver Queen a titokzatos igazságtevő. Laurel apja keményen rászáll, de ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen eleve nem kedveli a srácot és minden módszert bedob, hogy börtönbe juttassa a milliárdost. A kivizsgálás idejére házi őrizetbe kerül, amit nem hagyhat el.
Viszont kellene, mert el kéne fogni a soros rosszfiút.
Ekkor lép be a képbe a hadjárathoz frissen csatlakozott keresztes, Diggle, aki aktívan részt vesz a csuklyás íjász munkájában és előlép, mint a gyötrődő Oliver lelkiismerete.
Aki az eljárás ideje alatt szembesül a lelkét tépő emlékekkel és a jelen hazugságaival is, melyek miatt képtelen megnyílni és levezetni az érzelmi feszültséget. Ezzel kapcsolatban Laurelt környékezte meg, akivel most egyértelművé vált, hogy ugyan még vonzódnak egymáshoz, semmi nem lehet köztük.
Szóval bedobták a szerelmi drámát is, ami egyébként remekül sikerült és valószínűleg a továbbiakban még lesz szerepe.

Oliver pontról pontra kidolgozta az álcájának tervét, semmi sem éri váratlanul, maximum a hazugsága következményei, de azt egyelőre még nem bolygatják.
Annyi biztos csak, hogy titkos alteregóját egyelőre nem kell félteni, bár a kétség több szereplőben is ott van. Ebből előbb-utóbb ki fog pattanni valami komoly probléma.
A másik dolog, ami miatt aggódhat majd, az érzelmi feszültség, amit ki tudja meddig fog tudni kezelni.
Elvesztette Laurelt, egyedül Diggle maradt neki, akivel megoszthatja a problémákat, akivel beszélhet, akivel őszinte lehet. És ez kevésnek fog bizonyulni.

Jól látható, hogy drámai lehetőségek tekintetében jól készítik elő a terepet.
A történet is halad. Megint komolyabb és nagyobb lélegzetvételű betekintést nyertünk az elmúlt öt év eseményeibe a szigeten. Azt már eddig is tudtuk, hogy Oliver és ázsiai barátja nincsenek egyedül a szigeten. De kik ezek a titokzatos fegyveresek és mit keresnek itt?
Ki is valójában Oliver mentora?
A fegyveresek miért keresik a zöld csuklyás pártfogóját?
És hogy kerül oda Deathstroke?
Mert csakugyan feltűnt egy újabb ismert negatív karakter a DC kiadványok lapjairól, aki valószínűleg fel fog még tűnni a közeljövőben.

Más téren is haladunk, ugyanis a pótapa, Walter tovább nyomoz a neje ügyei után és egyre inkább furcsa dolgokkal szembesül, sőt a kedves feleség figyelmezteti, hogy nem érdemes bolygatni a dolgokat.
A rész megint jól sikerült, szépen halad a történet, jól kidolgozott forgatókönyv szerint haladunk előre a történetben. Finoman csepegtetik az információkat a múlttal és a jelennel kapcsolatban is. 

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről