Amit mindig is szerettem ebben a szériában az a kiszámíthatatlanság. Sokszor ültem, néztem és lövésem nem volt, hogy mi történik. Ebből mára sokkal kevesebb maradt, pontosabban átalakult.

A meglepő és egyedi horror elemeket felváltották az áskálódások és hátba döfések. Ez mozgatja mostanság a történetet. Az Axeman figurája kifejezetten jó elgondolás, de a hősszerelmes verziója már jóval sótlanabb. Ráadásul nem értem, hogy akkor most ő egy szellem vagy mi fene?

A két ex-halott és a puncijával ölő nem-is-annyira-szende boszorka édes hármas kufircolása szinte már szóra sem érdemes. Valahogy nem látom át, hogy mi szükség volt erre.

Ami leginkább tetszett idáig az Queenie és Delphine kapcsolata. Nem ilyennek képzeltem Kathy Bates figuráját, de el tudom fogadni, hogy az évszázadok alatt volt ideje töprengeni a hajdan rettegett madamnak és mára már jobb ember lett. A sors furcsa fintora, hogy az egyetlen ember, aki törődik vele az a színes bőrű Queenie. Aztán hirtelen ezt az építkezést is lerombolták nekünk Queenie pálfordulásával. Ez sem tetszett.

Hogy valami pozitívat is mondjak, a képi világ, az operatőrmunka továbbra is páratlan és remekül illeszkedik az atmoszférához.

Csak sajnos olyan irányt vettek az események, amelyek már alig emlékeztetnek arra, amit a széria mindig is képviselt. Ettől függetlenül kell egy ilyen évad is, máskülönben azt kapnák a készítők a nyakukba, hogy nem mernek semmin se változtatni.