American Horror Story: Asylum 2x09 – The Coat Hanger

Szépen zárt ez a széria is, már ami a téli szünetet illeti, hiszen hátra van azért még egy-két epizód. A már-már feledésre ítélt jelen is újabb érdekességgel bővült, de múlt is szépen bontakozik ki.
Haladunk, haladunk…

Bevezetőmben utaltam rá, hogy a jelen időben is találkozhattunk egy érdekes aprósággal.
Ugyanis bemutatkozott Véres arc fia, akinek szerepét Dylan McDermott, a régi ismerős kapta meg.
Az előző évad egyik főszereplője, ebben az évadban nem vállalt többet pár epizódszerepnél, és most tűnt fel először, de valószínűleg nem utoljára.
A rész során az is kiderül, hogy rokonsága az egykori sorozatgyilkossal valódi, nem csupán plátói.
Ezzel az apa kiléte nyilvánvalóvá vált, de az anyáé sem marad titokban, hiszen jól tudjuk, hogy Lana bizony terhes lett.
A legifjabb Thredson csemete elvetélésére tett próbálkozása nem járt sikerrel.
Mintha csak valami gonosz szellem védelmezné a gyermeket. Amiben lehet is valami, hiszen a démon szállta Mary Eunice utalt rá, hogy a csecsemő fontos.

A gyermekvárás motívuma nem először fordul elő a széria történetében, hiszen az első évadnak is a legfőbb szála volt a terhesség. Reméljük a második évad nem ugyanolyan véggel zárul, mint az első és bele tudnak vinni ebbe a témába egy kicsivel többet és kevésbé sablonosat, mint tavaly.
A terhesség azonban más szálon is jelen van, szóval e téren halmozottan érdekesebb – és meghatározóbb – hogy milyen véget ér a történet.
Nem csak Lana várandós, hanem egy frissen megboldogult szereplő is visszatért körünkbe, aki szintén gyermeket vár, mi több, eléggé előrehaladott állapotban van.
Ehhez persze a földönkívülieknek is van némi köze. E titokzatos lényeket Kit és Arden doktor csalogatta elő, felhasználva azt a tudást, miszerint a Walker fiú sorsával valamiért különösen törődnek.

Kit ugyanis nem csupán ki szeretne innen jutni, hanem bebizonyítani, hogy nem ő a sorozatgyilkos, – amire meg van a lehetősége, hiszen Thredsont foglyul ejtették Lanával közösen – de még feleségét, Almát is szeretné újra látni, elvégre az a fixa ideája, hogy a nő még él és az UFO-k vitték magukkal. Ennek érdekében társul az egykori náci orvossal, Ardennel.

A nyughatatlan ex-nővér, Jude sem bír magával és szervezkedni kezd a Briarcliff vezetése ellen, az az Mary Eunice ellen, miközben a kényszer beutalt Lanán is segíteni szándékozik.Megkezdődött a különböző szálak vegyítése, vagyis a homályos foltok tisztázásával egyetemben, most már az összefüggéseket is láttatni engedik, aminek éppen eljött az ideje.
Lassan vége az évadnak, szóval sokáig már nem lehet titkolózni.

Az AHS rendületlen teljesítményt nyújt, továbbra is érdekes és egyre érdekesebb, ahogy felfedik az összefüggéseket, de azért még bőven hagytak rejtélyeket.
Remekül húzzák fel a lapjaikat, amiket már jó előre szépen megkevertek.
Várjuk a folytatást, ami majd január 2.-án érkezik.

Addig is köszönet a minőségi feliratokért Barta Józsefnek!

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről