American Horror Story 1x10-1x11 – A vég felé közelítve…

A hamarosan bekövetkező évadzárás előtt még jelentkezem egy gyors helyzetjelentéssel, hiszen nem akármilyen fordulópont – hogy szerencsés-e, vagy sem az a jövő zenéje – következett be a széria életében.
A második évadot zsebben tudva, nyugodtan vághatott bele az évad végének felvezetésébe, és az nem is akármilyen eredményre vezetett.

Ahogy azt eddig megszokhattuk a ház és az ott „élők” és lakók múltjából ismét feldereng egy újabb részlet, mely jobban megvilágítja a Constance – Tate – Harvey-féle triumvirátus érdekes és meglepő kapcsolatrendszerét.
A 10. epizód mindent összevetve nem volt igazán kiemelkedő, már ami a történéseket illeti – egy hatalmas kivétellel. Igazából a fent említett karakterek közti kötelékek ismertetésével foglalkozott, illetve Constance-szal, akit megkörnyékezett a rendőrség, ifjú szeretőjének, Travisnek a halála miatt. Aki immár a Ház népességét sűrűsíti. Egyébként, ha valaki azt gondolná, hogy így is nagy a tömegnyomor abban az épületben, még semmit sem látott.
Az itt kísértők száma már-már drasztikus emelkedést mutat.
A felvetett „kivétel” mely igazán naggyá teszi és kiemeli ezt a részt a többi közül, Violet és Tate kapcsolatának további bonyolódása.
A memóriagondokkal küszködő fiú mindent megtesz a lányért, akit mindennél jobban szeret. De igazán sokkoló esemény következik be – vagy következett be – Violet főszereplésével, ami egészen új irányt szab a szériának. Igazán nagy dobás a készítőktől, ami a sorozatot kimozdította, egyedül az nem biztos, hogy jó irányba.
De tény, hogy keményen odavágtak a nézőknek…

És mégis… ez smafu ahhoz képest, amit a 11.-re tartogattak, és ami igazán felveti a kérdést:

Biztosan jó döntés ebbe a mederbe terelni a sztorit?

Ez feltehetően csak a második évad kezdetével fog kiderülni, én mégis azt érzem, hogy ezen – ha rosszul nyúlnak a folytatáshoz – megbillenhet a sorozat.

A 11. részben megindul a várva várt szülés, amire szörnyű módon a Házban kerül sor.
A család hiába menekülne, a Ház itt tartja őket, hiszen mindenki a gyerekeket akarja. Violet eközben megkísérli megmenteni szüleit és a születendő kicsiket. Egyre jobban belelát a dolgokba és egyre inkább kiigazodik a Ház erőviszonyaiba, kapcsolatrendszerébe, a történéseket irányító szándékokba.

A ház ismét új lakókkal gazdagodik, a már-már ismét összeálló család menthetetlenül szétszakad, a Ház álompárja is szakít egymással. És az évadzáróra olyan helyzetet teremtettek a készítők, amiben bármi megtörténhet, de ezzel vékony jégre tévedtek.

Mindent felborítottak, ami eddig biztos volt, ám ez a bizonytalanság még kiváló folytatást fialhat, minden az évadzárótól és a második évadtól függ.

Annyi szent, hogy ez a mostani két epizód igazi sorsfordító a széria életben, emellett igazi nagy dobás, ami a nagy szériákat jellemzi. Remélhetőleg az American Horror Story ezzel kezdte meg ezt az utat, mely a sorozatok Hall of Fame-jébe vezet.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről