Aeon Flux

A most következő Science fiction bizonyára sokak számára ismerős lehet, hiszen egy kultikus, japán animációs rajzfilmből készült. Karyn Kusama rendezte és egy igazán nagy nevet sikerült szerződtetni Aeon szerepére, még pedig Charlize Theront. A film megpróbálja a rajzfilm sajátos hangulatát a vászonra varázsolni. Valamelyest ez sikerült is, ám a film láttán mégis furcsa érzés támad az emberben. Valahogy nem az igazi…

A jó és rossz peremén…

Történetünk szerint a világ lakosságának túlnyomó részét egy vírus elpusztította 2011-ben. A közel ötmillió túlélő megalapította Bregnát, az utolsó várost, ahol a Goodchild-dinasztia gyakorolja az uralmat, próbát tesznek a tökéletes társadalmi rend kialakítására és a vírus okozta meddőség gyógymódjának kikísérletezésére.
Ám e rendszer sokaknak nem tetszik, ők a Monikan-ek, akik gerilla módszerekkel lázadnak. Ebben a feszült, megosztott világban játszódik a történet.

A film a jól ismert jelenettel kezdődik, amiben Aeon a szemével kapja el a legyet. Immár 2415-öt írnak és a látszólagos béke fátyla alatt forrongnak az indulatok és a félelem. Az embereket szorongások és álmok gyötrik, gyakoriak a különös eltűnések.
A főhős egy Monikan vadász, Aeon, aki furcsa módszerekkel lép kapcsolatba vezetőivel, látja el feladatait.
Ezt jól átvették az eredeti anime-ból.
Új feladata, hogy törjön be egy jól őrzött komplexumba, ahol egy mesterséges tóban kell előidéznie egy robbanást. Ez a tó sem kevésbé különös, mint a filmben látható helyszínek, tárgyak és személyek.
Mintha álmok, emlékek örvénylenének benne.
Az akció jelenetek látványosak, nagy hangsúlyt helyeztek az atletikus mozgásokra.

Aeon elvégzi a küldetést, de ezalatt végeznek a húgával, erre persze ő bosszút fogad. A lehetőséget meg is kapja, mert felettese rábízza, hogy ölje meg magát Trevor Goodchilot, akit a magyar származású Marton Csokas alakít. A feladat végrehajtásában Sithandra is segítségére van, aki bizarr átalakításokkal bír.
A Goodchild birtokra a kerten keresztül törnek be, ahol a film talán legjobb jeleneteit láthatjuk.
Maga a helyszín is különleges, a növényzet, a megjelenítés nagyon mutatós, emellett elég komoly a védelmi rendszer is. Ám mindez hiába, Aeon bejut, de nem képes megölni Trevort. Ennek különböző zavaró bevillanások az okai és az, hogy a férfi Kathrynnek szólítja.
Elfogják, ám ő erre is felkészült és kiszabadítja magát.
Ezzel párhuzamosan kiderül, hogy a Goodchild fivérek dolgoznak valami nagyon fontos dolgon, ami az emberiség problémáinak megoldása, mivel a vírus immár nem fenyeget, de a meddőség okán, ciklikusan újra kell klónozni a lakosságot, míg ők a gyógymódot keresik. Ám Oren Goodchild elárulja a bátyját, mert félti a megszerzett hatalmát.  Trevor és Aeon vonzalma sem véletlen, ezért közösen kezdenek a titkok felderítésébe. A város felett haladó léghajó sem az, aminek be van állítva természetesen.

A Monikanek is Aeon ellen fordulnak, így Trevorral két tűz közé szorulnak. Megkezdődik a végső harc a kísérleti anyagokért, az igazságért, a megoldás reményért. Ennek persze az lesz a vége, hogy a jó győz, a gonosz veszít. Szóval a film nem egy korszakalkotó darab, de nem is rossz.
Az akció jelenetek jók, a jellegzetes atmoszférát is sikerült megteremteni, de a valószínűsíthető hiányérzet oka lehet, hogy egy bonyolult és részletes alaptörténetet próbáltak belezsúfolni másfél órába.
Érezhetően nem sikerült maradéktalanul, mi több, ezért felületesen ábrázol.

5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről