30 Nap Éjszaka – Sötét Napok (30 Days of Night – Dark Days)

Folytatódik A sötétség 30 napja, csak más címmel, három évvel később. Steve Niles és Ben Templesmith képregényének adaptálása zajlik tovább, annyi különbséggel, hogy ez a film már csak DVD-re jött ki.
A szereplők is változtak… na, meg a színvonal is!
A második rész lényegesen gyengébb, mint az első.

A rendezés jogát elnyerő Ben Ketai első igazi filmjéhez kezdhetett hozzá ezáltal, bár a 30 nap éjszaka franchise-zal már volt dolga, hiszen Tv-s mini szériákat hozott össze a témában.
Talán ezért esett rá a választás is.
Nem mondom, hogy nagyon nagy bakot lőttek volna vele, de az IMDB 4,4-es értékelése eléggé helyénvalónak látszik.
Hű folytatásként kapunk némi emlékeztetőt az előző moziból, jelesül a legeslegvégét, mikor is a főszereplők megvárják a napfelkeltét.
Csak a színészek mások…

Stella Oleson szerepében Kiele Sanchezt láthatjuk, de Eben Olesont sem Josh Hartnett alakítja, hanem Stephen Huszar, aki ugyan kanadai állampolgár, de gyanúsan magyaros vezetékneve van.
A mozi főcíme igen tetszetős, effektek terén a képregény rajzstílusát hozzá, lényegében ígéretes a kezdés, csak sajnos aztán erős a visszaesés is.

Stella, túlélve a Barrow-t ért Vámpír Apokalipszist az országot járja, előadásokat tart, hogy felnyissa az emberek szemét: A vámpírok igenis léteznek, köztünk élnek és mi csupán a prédájuk vagyunk.
Természetesen nem hisznek neki, mindenki őrültnek nézi, kivéve az a három vámpírvadász – Amber (Diora Baird), Paul (Rhys Coiro) és Todd (Harold Perrineau) -, aki meglátogatja hotelszobájában.
Ők ráveszik, hogy velük tartson és segítsen elpusztítani a Vámpírkirálynőt (Mia Kirshner), aki az egész vérszívó társadalom feje, nélküle összeomlanak.
Segítségükre van továbbá egy titokzatos, Dane (Ben Cotton) nevű alak is, aki sokat tud a szipolyokról.
Bele is kezdenek egy akcióba a királynő ellen, de annak csúfos kudarc lesz a vége. Rögtön megviláglik, hogy tökös vámpírvadász banda, csupán egy rakás amatőr, akik felkészületlenül rontanak a halál torkába. Se UV-lámpa, se elég muníció, és amikor a legnagyobb a baj, akkor omlanak össze.
Finoman szólva is röhejes…
Ám megtudják, amit akarnak: Ismét útnak indul egy hajó, telezsúfolva vámpírokkal, hogy földi pokollá varázsoljanak egy békés alaszkai kisvárost. Stella, Amber és Paul tehát öngyilkos akcióba kezd, hogy megakadályozzák a bestiák gonosz tervét.

A film vége egyfajta lezárást ad a történetnek, valami bizarr módon romantikus és limonádé befejezést kerítettek neki.
A második rész lényegesen rosszabb, mint az előd. Az sem volt olyan nagy durranás, de ennél azért jobb volt. Én hiányoltam a kohéziót, az összetartó erőt az alkotásból.
A helyszínek és a jelenetek mintha csak egymás mellé lettek volna pakolva. Valahogy kevésbé volt egységes a produkció. Persze megvolt benne minden, ami kellett:
Akció, lövöldözés, vérmaszatos szájú vámpírok, szex, stb.
A magyar szinkronban valami hihetetlenül rémes a vámpírok hangja, nem is megejtő mozi ez, de azért egyszer meg lehet nézni. Annyira nem vészes, de könnyedén felejthető.

4

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről