2006 - A mágia éve
<!--[if gte mso 9]>
Füles (Scoop)
Woody Allen rendezése a könnyed vígjátékok közé tartozik, a Mester kézjegyét magán viselve egy nem éppen vidám témáról szórakoztató formában vall.
A halál és a szerelem az emberi élet két megkerülhetetlen sarokköve. Azért élünk, hogy szeressünk, azért élünk, hogy meghaljunk, azért halunk meg, mert szerettünk. De mi van akkor, ha egy rámenős újságíró e földi árnyékvilágból való távozása után kapja meg a nagy tippet, amiből szenzációs cikket lehetne írni?
Nos, Joe Strombel (Ian McShane) rövid pillanatokra képes visszatérni a túlvilágról, hogy megoszthass tudását valakivel, aki megírhatja azt. Balszerencséjére viszont a zsurnaliszta, akire rálel, csak egy naiv kezdő, Sondra (Scarlett Johansson). A lány nem tudja, mit kezdjen a hirtelen jött másvilági sugallattal, és ezért számít az idős bűvész, Splendini (Allen) segítségére, aki szintén látta és hallotta Strombel kísértetét. A furcsa pár pedig akarva-akaratlan együttműködik, hogy beférkőzzenek egy jóképű arisztokrata (Hugh Jackman) bizalmába, aztán kiderítsék, vajon tényleg ő-e a hírhedt tarotkártyás gyilkos? A már így is kusza szálakat csak tovább bogozza a Szerelem, ami szép lassan felborítja az oknyomozást. Vajon teljesül valaha az elhunyt utolsó kívánsága - vagy az is lehet, hogy rossz a tippje?
Allen miatt vicces, Johansson és Jackman miatt mindkét nem szemének kellemes látvány a Scoop, ami ugyan alapvető témájában (gyilkosság) nem lóg ki e trióból, de jókedvre derítő mivolta miatt mégis renitensnek számít. A másik, amiért szintén eltér társaitól, hogy a bűvészet, mint olyan, csak egészen apró mellékesként van jelen: Allen show-jából pár pillanat, egy-két kártyatrükk és kész.
A mágus maga nem kiemelkedő, nem híres, a mutatványai sem lenyűgözőek, és a mégiscsak előkerülő természetfeletti sem annyira az.
Én kedvelem Allen vígjátékait, Hugh Jackmant és Scarlett Johanssont is, így egyértelműen 5-ből 5-öt szavazok rá. Aki ebből a három kitűnő filmesből legalább egyért rajong, annak ajánlom, nézze meg a Fülest!
A mágus (The Illusionist)
Nem szeretem Edward Nortont, valahogy unszimpatikus nekem a pali. Jessica Biellel meg úgy vagyok, hogy nem volt rossz a Penge 3-ban, de nem esek hasra tőle. Szép, szép, de Natalie Portman vagy Michelle Trachtenberg jobban tetszik:) Viszont ez a téma érdekesnek tűnt, így kíváncsi voltam rá, csak aztán kiderült, hogy vajmi kevés köze van a valódi mágiához...
Még az Osztrák-Magyar Monarchia korában élt egy nagy bűvész, Eisenheim (Norton), aki fantasztikus, megmagyarázhatatlan mutatványaival hamar hírnévre tett szert.
Bécsi fellépései alkalmával még a trónörökös Leopold herceg (Rufus Sewell) figyelmét is felkelti, aki aztán meghívja őt palotájába egy külön, exkluzív előadást tartani. Az arrogáns és nagyon nagyképű arisztokrata viszont hamarosan ellenségévé lesz a mágusnak, aki ugyanazt a nőt akarja megszerezni, mint ő (Jessica Biel karakerét, Sophie grófnőt).
Egy szörnyű éjjelen aztán tragédia történik és az illuzionista ezek után műsorai keretén belül kezd el harcolni a herceg ellen - a Habsburgok megbízásából eljáró Uhl főfelügyelőnek (Paul Giamatti) pedig kibontakozik a szemei előtt egy múltbéli gyerekszerelem története, mely a jelen borzasztó eseményeihez vezetett. Eltussoljon mindent, tegyen úgy, ahogy ura parancsolja vagy hallgasson a szívére, mely azt súgja, itt valami nincs rendben? De ki tudná előre megmondani a jövőt, ki tudná megmagyarázni a megmagyarázhatatlant és ki láthatja előre Eisenheim leges-legnagyobb trükkjének végkifejletét?
Szép szöveg, nem?:) A poén viszont az, hogy szerintem ez a film egyáltalán nem olyan jó, mint amilyennek mások mondják, illetve, mint amilyennek látszik. Lássuk, mikre is gondolok:
Ott a már említett két főhős, Biel és Norton, akiket nem szeretek. Ez persze totál szubjektív, szóval ezt nem lehetne felróni. De Norton szakálla annyira béna, látszik, hogy mű, és végig ugyanazt a képet vágja! A hölgyben viszont pozitívan csalódtam, jó volt a játéka és a kinézete is.
Melléjük pozitívumként említhető még, hogy Sewell nagyon jól hozza az "őrült" herceget, és ott van még Giamatti, akinek végre a tehetségéhez méltó szerepet adtak és elegendő időt is hagytak neki a kibontakozásra.
Viszont maga a történet (ami irodalmi alapanyagból készült) számomra rendkívül unalmas volt. A végére tartogatott "hatalmas" csavar egyáltalán nem ütött, 1 órás rákészülés után valami sokkal jobbat vártam volna.
A trükkök közül szinte egyet sem láthatunk, amit meg mégis, annak se lesz a sztori szempontjából jelentősége - kizárólag az utolsónak, persze. Én speciel csak a grófnőnek tudtam szurkolni, vele valamilyen szinten bírtam azonosulni, meg még talán a felügyelővel is, de Eisenheimmel nem és ez baj. A "gonosz" karakteres, de nem ijesztő, a főszereplőért nem bírtam szorítani, a végkifejlet pedig nem volt elég nagy durranás.
Viszont, ellentétben a Fülessel, itt igenis fontos a varázslás, fontos, hogy a hős illuzionista, és a bemutatott fő trükk is fontos. Eisenheim a sztori alapján rendkívüli hírnévnek örvend, a mutatványai pedig minden nézőt ámulatba ejtenek. Itt is megjelenik a természetfeletti, de később erről (is) lehull a lepel.
Az imdb 7.7-es pontozását kicsit erősnek érzem, én maximum 5-ből 3-at adnék. Lehet, hogy nem egy éjjeli adás alkalmával kellett volna megnéznem, talán ez is hozzájárul a negatív kritikámhoz, de ki tudja, hogy nappal látva nem ugyanezt gondoltam volna? Mivel összességében nem tetszett, ezért nem ajánlom, viszont aki hű-de-hozzáértőnek tartja magát, az üljön le elé és győzzön meg, hogy rosszul gondolom:)
Ha a Scoop és a The Illusionist közül kéne választani, konkrétan mágusos filmet, akkor viszont inkább az utóbbira szavaznék, mert ebben sokkal inkább a bűvészet a főszereplő.
A tökéletes trükk (The Prestige)
Irodalmi alap újra és megint Hugh Jackman, ismét Scarlett Johansson. Ezt láttam a háromból először és ennél olvastam, hogy ez a 2006 egy varázslatos év volt a film világában. Emiatt érdekelt a másik kettő is és (sajnos) a mérce túl magasan volt. Lehet, hogy azért nem tudtam értékelni a The Illusionistet, mert ezt előbb néztem meg.
Unom a felhajtást Christopher Nolan körül. Jó-jó, tud a pasas, de a Batman: Kezdődik! például egyáltalán nem olyan jó, a Sötét Lovag meg annyira hosszú, hogy azóta se tudtam rávenni magam, hogy megnézzem, pedig eredetiben van meg! Itt is letett valami maradandót az asztalra, de ezt a filmet is csak egyszer érdemes látni. Azon az egy alkalmon BIZTOS, hogy lenyűgöz, de a bűvölet ezek után el is múlik, mert tudod, hogy nem lenne értelme újranézni.
Ebben jónéhány trükköt bemutatnak hogyan készül (még ha csupán e fiktív világban is működik) és ezeket a színpadon is megpillanthatjuk működés közben - éppen ez volt az, amiért a többiektől is elvártam volna valami hasonlót. Allen filmjétől nem, mert ott hamar kiderült, hogy nem a mágia áll a középpontban, de ugyanakkor ott volt más, ami elszórakoztatott. De A mágustól igenis valami ilyesmit szerettem volna kapni és ez elmaradt. De akkor térjünk rá, hogy mi is A tökéletes trükk!
Angier (Jackman) és Borden (Christian Bale) egy öregedő bűvész asszisztensei. Minden alkalommal egy veszélyes mutatványban segítenek neki és egy szép hölgynek (Piper Perabo), aki történetesen Angier felesége. Borden az egyik este elhatározza, hogy megváltoztatja a trükköt, hogy még látványosabb legyen - az improvizáció azonban szörnyű eseményhez vezet és a két segéd útjai elválnak.
Nemcsak hogy elválnak, de mindketten önállóan kezdik saját mutatványaikkal járni az országot. Angier pedig bosszút akar állni egykori kollégáján és meg is teszi. Ezek után viszont Bordenen van a sor és mialatt a közönség ámul az egyre újabb, egyre hihetetlenebb látványosságokon, a színfalak mögött két elkeseredett ember csatája folyik a sikerért, a pénzért, a szerelemért és legfőképpen a másik nagy titkaiért.
Nincs, ami megállíthassa őket, lassan mindent lerombolnak, ami az útjukba kerül, de ez a harc az utolsó vérig tart. Vajon ki marad életben és ki hal meg? Ki oldja meg a nagy rejtélyt? És vajon higgyük el azt, amit látunk, ha a két főhős bűvész?
Ami már elég gyorsan feltűnik, az a rendkívül sötét tónus. Sötét színek, felzaklató események és nagy meglepetések. Itt ugyanis több fordulat is van, semmi nem az, aminek látszik, egyfolytában agyalunk azon, vajon hogyan csinálták most ezt vagy azt?
Volt pár dolog, amit kitaláltam, mert nyilvánvaló volt, de a fordulatok egyáltalán nem azok. A harc egy idő után már-már elviselhetetlen módon értelmetlenné válik, hiszen a szemeink előtt mennek tönkre kapcsolatok, házasságok, barátságok és érthetetlen, hogy például hogy lehet egy Scarlett Johanssont elhagyni a bosszúért?:)
Érdekes látni, hogy hogyan lehet eltüntetni egy galambot, vagy megfogni egy kilőtt pisztolygolyót, esetleg teleportálni. Látjuk a trükköt, látjuk, hogyan hozzák létre az illúziót és aztán szurkolhatunk az egyiknek, hogy sikerüljön neki vagy a másiknak, hogy szabotálja az egyiket. Vagyis nemcsak izgalmas, hanem érdekes is.
Mindkét férfinak van egy motivációja, ami szinte teljes egészében érthető és mindketten őriznek sötét titkokat, amikre előbb-utóbb fény derül. Szeretnének normális életet élni, de emellett tovább akarnak varázsolni, mert ez megy nekik a legjobban. Segítőik és hátráltatóik is akadnak, a misztikus erők valamint a modern tudomány is közre játszik sikereikben.
Christopher Priest regényének adaptációja nagyon erős hatást gyakorol a nézőre, az utolsó pillanatig magával ragad és nem ereszt el. Nem lehet unatkozni vagy másra figyelni közben, mert mindig akad egy újabb rejtély, egy újabb baleset vagy egy újabb fondorlat, ami fenntartja éberségünket – és a látványvilág sem utolsó!
A mellékszereplők között ott van a nagyszerű Michael Caine, aki a mágusokat segítő trükkmestert alakít; a számomra eddig ismeretlen, de itt nagyon jól játszó Rebecca Hall és egyáltalán nem utolsó sorban a rövid idejében is baromijó David Bowie. A főszereplőket nem is méltatom külön, egytől-egyik szakmájuk krémjét képviselik, Scarlett Johansson pedig a mostani hollywoodi fiatal generáció egyik legszebb és legtehetségesebb színésznője.
Nem tudom, mit mondhatnék még. A The Prestige a mindenek fölötti bosszúval, a színpadi bűvészet izgalmas titkaival és a meglepetések erejével operál, aki megnézi, az biztosan élvezni fogja. De mint már mondtam, sajnos egy nézés után már semmi értelme nincs újra nekilátni, mert már tudod a megoldás(oka)t és így már szerintem nem marad semmi benne.
8.4-et kapott, egyetértek vele. A mágia az előző két filmhez képest sokkal fontosabb, sokkal inkább a középpontban van, nagyon fontos, hogy a két főhős mágus, rendkívül erőteljesen jelennek meg maguk a varázslatok, és nem csak önmagukban lényegesek, hanem a motivációkat, a bosszú eszközét is jelentik.
Nekem tetszett, még utána hosszú ideig a hatása alatt maradtam. 5/5, egyértelműen, hatost csak azért nem kap, mert többször nem lehet megnézni.
Ha ajánlani kellene, akkor csak azt az egy szempontot nem teljesíti, amiben a Füles a legjobb: a nevettetést. De minden mást megtalálhat benne az illúzióra vágyó néző.
Összefoglalva az eddigieket: 2006-ban három film is készült, mely így vagy úgy a bűvészek fantasztikus világába kalauzol minket. Ha érdekel ez a téma, akkor:
- Ha szeretnél egy jót nevetni, nézd meg a Fülest!
- Ha ámuldozni és borzongani szeretnél, nézd meg A tökéletes trükköt!
- Ha pedig egyedi igényeid vannak, vagy csak jobban tudod, mint én, nézd meg A mágust!;)
Akit pedig a bűvészet mögött álló technikai háttér és a mutatványok megvalósításának leleplezése érdekel, annak a Nagy mágusok kulisszatitkai című sorozatot ajánlom!
Új hozzászólás beküldése