2 Broke Girls – Az 1. évad, féltávon…

Már egy ideje adós vagyok ezzel, – mivel a szezonközi bejelentkezések elmaradtak – de csak most jutottam el idáig. Pedig minél több embert buzdítanék arra, hogy adjon egy esélyt a szériának, hiszen a CBS újonc vígjátéka egyszerűen remek. A fergeteges pilot után további 11 remek rész következett, (és van még egy pár epizód..) amivel elérték, hogy folytatódhasson a két anyagilag lerobbant lány története, illetve Amerika egyik új kedvencévé nőtték ki magukat.

Amikor bevállaltam a szériát – csupán azért, hogy erről is kerüljön ki valami a lapra – nem gondoltam, hogy találok még egy olyan szórakoztató vígjátékot, mint a Big Bang Theory. A pilot nálam nagyot ütött, el is döntöttem, hogy akkor megadom a lehetőséget a folytatásra és a készítők – Whitney Cummings és Michael Patrick King - egy szerény, de nagyon jó kis szériával rukkoltak ki.
Cummings színészi feladatai mellett kiéli írói-produceri ambícióit is, kiegészülve a nagysikerű Sex és New York producerével, Kinggel.

Ahogy egyre inkább tetszett, amit látok, utána jártam, mégis kik csinálják vadonatúj kedvencem és meglepve konstatáltam e hölgy és úr kettősét, mert róluk aztán nehezen képzeltem volna el, hogy valaha is olyasmit adhatnak ki a kezük közül, ami nekem elnyerheti a tetszésem.
De szerencsére a 2 Broke Girls, annak ellenére, hogy nők a főszereplői egyáltalán nem tipikus „csajos széria”. Humorvilága teljes mértékben uniszex.

A sorozat nagyasszonya egyértelműen Kat Dennings, aki hátborzongatóan jól hozza a kemény, szókimondó, ráspolyos stílusú pincérlány, Max szerepét. Egyszerűen zsigerből játszik, teljesítménye kimagasló – nem csak e szérián belül – minden megnyilvánulásából süt az átélés, ezáltal figurája is hitelessé válik.
Vagyis már nem Denningset látjuk, hanem Max Black-et.
Az ő párja jóban, rosszban Caroline Channing, vagyis a ragyogóan szőke Beth Behrs. E széles szájú kisbékára hajazó nőszemély eszményi párja Denningsnek és tanárian ágyaz meg az előbbi színésznő poénjainak.
Na, persze Behrs karaktere és személye egyenrangú Denningsével, ám képtelenség nem elismerni, hogy kettejük közül a barna bombázó dominál.

A sztorit mindenki ismeri, – aki látta a pilotot – Caroline dúsgazdag milliomosból hirtelen válik csóróvá és arra kényszerül, hogy egy étteremben dolgozzon.
Ebben az étteremben dolgozik Max is, akivel világosan teljesen egymás ellentétei. Amíg Caroline egy elkényeztetett úrilány, addig Max a másik véglet, akinek horzsol a stílusa, ám a kemény felszín alatt egy érző szív dobog. Max befogadja a szőkeséget és megkezdik közös életüket egy fedél alatt, közös munkahelyen dolgozva és egy közös álom megvalósításán munkálkodva, ami egy saját cukrászda. A kishitű Max nehezen áll kötélnek, de Caroline jótékony hatására ő is egyre inkább bízik magában. Az alaptőkéjük lassan, de biztosan nő, miközben beszereznek néhány elengedhetetlen eszközt is (sütő, „új mixer” :D), 12 rész után 621 dollárral és 25 centtel büszkélkedhetnek.

A pilot után mutatkozott egy aprócska visszaesés, ami a színvonalat illeti, de aztán szépen visszataláltak a megkezdett ösvényre és hétről hétre jobbnál jobb poénokkal szórták meg a nézőket.
Behrs és Dennings eleinte még el-elmosolyogták a poénokat, de aztán egyre inkább belemelegedtek a szerepükbe. Szerencsére őket haláli mellékszereplőkkel is megtámogatták, (tudom, sok helyen azt írták, hogy gyengék és laposak a mellékes karakterek, de ez egyáltalán nem igaz) hiszen egytől egyig parádésak.
Earl, (Garrett Morris)
a pénztáros, sajátos stílusú ürge, talán ő az egyetlen, akinek nem mindig ülnek a poénjai. Ezzel szemben a tulaj, Han (Matthew Moy), avagy „Talk to the Han” :D, már önmagában humorforrás. Ez az aprócska koreai már fizikai adottságaival, akcentusával is megnevetteti az embert. És ha ehhez hozzávesszük, hogy építenek is rá pár poént, akkor kérdem én, hogy lehet erre a figurára azt mondani, hogy lapos? Rasszizmussal is vádolták a sorozat készítőit, főleg Han karaktere miatt, mivel negatív fényben tüntetnek fel egy kisebbségi származású karaktert, de könyörgöm, aki ebben az ártatlan viccelődésben rasszizmust lát, az már mindenben azt lát.
Inkább folytatnám Oleggel, (Jonathan Kite) az ukrán szakács, aki folyton szexuális ajánlatokkal, vagy célozgatásokkal bombázza a lányokat. Kite is remek, Dennings mellett a legjobb, ez az ürge nem semmi, hogy mit ki nem hoz a szexuálisan túlfűtött szakácsból.
De meg kell még említenem Peach-et is (Brooke Lyons). Ő ugyan csak négy epizódban szerepelt a karaktere minden egyes részt feldobott. A gazdag, ám ostoba díva, aki két gyereke mellé alkalmazza Max-et bébiszitternek, remek poénokat hoz, amikor feltűnik.

Mindent egybevetve a 2 Broke Girls méltán vált nagy kedvenccé. Mások véleményével ellentétben szerintem pont, hogy nem hétköznapi karakterek teszik olyan jóvá, miközben azért még a történet is halad valamicskét. Carolnie a korai sokkok után megbarátkozik a gondolattal, hogy immár szegény és nem tehet-vehet meg amit csak akar, hogy mindenért meg kell küzdenie, dolgoznia. Míg Max jelleme elkezd finomodni – lakótársának köszönhetően, és ezáltal jobban megnyílik és a nézők is jobban megismerhetik. Ebben nagy szerepe van Johnny-nak (Nick Zano)  is, akivel összegabalyodik a széria elején, ám aztán már nem is szerepel.
De minden szereplő közül a leghitelesebb és legjópofább, egyértelműen Gesztenye… :D
A poénok főleg a két különböző karakter különbségén alapulnak, Behrs feladja a labdát, Dennings meg rákontráz, de mégsem válik unalmassá, néha egy-egy jobb szóvicc is felmerül, Denningsnek már a nevetésétől elmosolyodok, de Behrs is kitett magáért például a Happy Birthday-t énekelve… :D
A két lány barátsága egy új évadhoz vezetett, ami remélem legalább ennyire ütős lesz mint ez, bár azért várjuk meg az évadzárót, hát ha egyszer a hűtőkamrába nem csak pitéért mennek, hanem kihoznak valami mást is a változatosság kedvéért… :D.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről