!! 1 éves a Sorozatportál !!

A mai napon ünnepli első születésnapját a blog. Mindannyian nagyon büszkék vagyunk, hogy a megannyi megpróbáltatás ellenére töretlen lelkesedésünknek hála elmondhatjuk, hogy már egy teljes esztendeje foglalkozunk a filmvilág nagyszerű műfajával.

Nem könnyű szavakba foglalni, hogy milyen érzés elérni ezt a nagyon fontos mérföldkövet. Már így is büszkék vagyunk arra, amit elértünk, örülünk ha tudunk segíteni nektek, olvasóknak egy jó film vagy sorozat kiválasztásában.

Mindez nem jöhetett volna létre a szerkesztők nélkül. Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik állandó bloggerként vagy csak vendégíróként közreműködtek egy-egy bejegyzés elkészítésében.

Elsősorban A-fraid kollégám munkáját szeretném megköszönni, aki minden erejét latba vetve hámozza át magát a rosszabbnál rosszabb filmeken, hogy aztán írásával meggátoljon titeket egy borzalmas mozitól. A-fraid több száz bejegyzése bizonyítja, hogy mennyire komolyan veszi ezt az „életstílust” és mennyire elkötelezett, hogy értéket képviseljen felétek.

Szeretnék továbbá köszönetet mondani az oldal múltbéli szerkesztőinek, akiket elszólítottak egyéb kötelezettségek és már nem tudnak rendszeresen cikkeket írni nekünk. Név szerint: kattib2, Myra, Prozewa. Fontosnak tartom megemlíteni azon személyeket, akik írásokat küldtek be nekünk, hogy mi azt megosszuk a nagyérdeművel: Espooo, Colette, Csillaghegyi Leila.

A múlt után fontos megemlékezni a jelen szerkesztőiről, akik még csak néhány hete csatlakoztak a Sorozatportálhoz, ezzel új időszámítást indítva a blog életében. Mindketten hölgyek: boreeester és Juice. Velük együtt már négy főre bővült az állandó szerkesztők tábora. A nemek aránya is kiegyenlítődött, azt hiszem senki sem fog panaszkodni a „csajosabb” kínálatról.

Természetesen töretlen lelkesedéssel nézünk a jövő felé, amely számunkra is új kihívásokat tartogat. Szeretnénk mi is megújulni és az olvasók kedvében járni. Bátran ígérhetem, hogy a jövőben még több újonc sorozatot fogunk bemutatni, ezzel is megkönnyítve a néző dolgát, ha éppen nem tudja, hogy egy új szériát eszik vagy isszák.

Végezetül arra szeretnék biztatni minden kedves olvasót, hogy bátran írjanak hozzászólásokat, leveleket, véleményeket, hiszen ebből tudunk mi is fejlődni és értesülni, arról, hogy ki miről szeretne olvasni. Használjátok a fórumot is, írjatok a Ti kéréseitek rovatba!

Ezen kívül szeretném felhívni a figyelmet a Sorozatportál egyedülálló „Fogadj örökbe egy sorozatot!” programjára. Aki kedvet érez, vegye fel velünk a kapcsolatot és számoljon be hétről hétre kedvenc sorozatának aktuális epizódjáról.

Minden olvasónak köszönjük a bizalmat és a következő sok-sok évben is azon leszünk, hogy első kézből beszámoljunk a filmvilág eseményeiről, történéseiről.

u.i.: tekintsétek meg az első bejegyzésünket: -- KATTINTS IDE --

0

MÉG 101 ÉVIG SZERETNÉM

MÉG 101 ÉVIG SZERETNÉM OLVASNI A KRITIKÁIDAT. ÜGYEEEEEEEESSSSSSS!

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről