Válasz a hozzászólásra

Supernatural 7x13 - The Slice Girls

A szünet után újra láthattunk friss epizódot. Ezúttal is random résszel volt dolgunk megspékelve egy kevés extrával. Amit pár résszel ezelőtt valószínűsíteni lehetett, most talán igazzá válik. Kérdés, hogy mire mennek vele a készítők.

Kezdjük rögtön ezzel, mert itt a tovább mögött már nem akarok rébuszokban beszélni. Bobby halála után, vagyis a Supernatural téli szünetét követő részben feltűnt, hogy valaki megitta Dean sörét. Nem tűnik túl vészesnek a dolog, mégis talán Bobby szelleme lehet az, aki nem tudja még holtában sem letenni az italt. Az éles szeműek talán hamarabb is kiszúrták, nekem csak másodszori nézésre vált érdekessé a dolog. Ezúttal pedig még egyértelműbbé tették a készítők a helyzetet. Dean megesküdött rá, hogy egy pillanattal ezelőtt még nem úgy álltak a holmik az asztalon.

Maga a történet egy sima hévégi vadászatnak indult valamilyen lényre, aki levágja az áldozatai végtagjait és egy különös szimbólumot karcol a mellkasukba. A fiúk döbbenten álltak az eset előtt, életükben nem látták még azt a bizonyos jelet. Szomorúság, hogy az egyetlen valamire való szakértőjük halott, így maguknak kellett felgöngyölíteni az esetet.

Az amazonok fészkelték be magukat a városkába, akiknek lapult némi trükk a tarsolyukban. Na, nem az, hogy levágják az egyik mellüket a jobb íjászat reményében, sokkal inkább megcsinálni, kihordani és felnőtté nevelni egy embert három nap alatt.

Habár az epizód elég komoly hangvételű lett, a poén faktor nem maradt el. Dean egyéjszakás kalandjának köszönhetően apa lett, szinte felnőtt lányát pedig három nap elteltével meg is ismerhette. Sajnos nem túl szerencsés körülmények között, mert a kis csaj lételeme, hogy végezzen apjával. Csak így fogadják be az amazonok.

A dolgok szokás szerint jóra fordultak, mindenki tanult valamit, stb.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről