Válasz a hozzászólásra

Supernatural 7x01 - Meet the New Boss

Én már tűkön ülve vártam, hogy kezdődjék az új évad onnantól, hogy nem semmi véget ért az előző. Az írók nem hazudtolták meg önmagukat, ismét egy kiváló epizódot kaptunk, amely előrevetíti, hogy mire számíthatunk a hetedik szezonban. Minden kötelező karakter tiszteletét tette, plusz olyan valaki is, akire biztos nem számított senki.

Biztos sokan emlékeznek hogyan fejeződött be az előző etap. Castiel magába szívta a purgatórium lelkeit, Istenné vált és elpusztította ellenségeit. Az agyát kétségtelenül elborította a mérhetetlen hatalom. Mivel az emberiségnél is idősebb angyal alig értelmesebb egy 10 éves gyereknél, nem meglepő, hogy szörnyeteggé vált.

Sam, Dean és Bobby kijutottak, Cas szinte nem is törődött velük. Ők már csak apró legyek Isten medencéjében. Szerencsére hőseink nem tétlenkedtek, minden erejüket bevetették, hogy megállítsák újdonsült ellenségüket. Néhány jelenet idejére feltűnt Crowley, aki hozta a tőle megszokott formáját, új színt hozva az évadnyitóba.

A testvérek merész tervet eszeltek ki, hogy megszabaduljanak Castieltől. Sajna a kivitelezés nem úgy sült el, ahogyan várták. De legalább a Halál már már ikonikus karaktere is visszatérhetett egy kicsit. A nagyszerű atmoszférát tovább erősítette a feltűnő Mark Pellegrino, aki elég érdekes dolgokat közölt a fiatalabbik Winchesterrel.

Szerencsére az idei szezonnyitó hű maradt a régi szép idők kezdéseihez és egy lendületes, pörgős és remek hangulatú rész született. A hatodik évad nyitányát gyorsan felejtsük is el, szerencse, hogy a végére az is felnőtt az elődök által építettetekhez. Új főellenségekkel is gazdagodunk, hiszen előtérbe kerültek a leviatánok, akik szintén Isten teremtményei, de még az emberek és angyalok előtt alkotta őket. Eddig a purgatóriumban pihentek, de most Castielnek hála szabadok lettek.

Miután Cas hatalmas vérfürdőt rendezett egy szenátor kampányirodájában, valahogy észhez tért és segítségért fordult hőseinkhez. Ekkorra már porhüvelye kezdett szétesni, félő volt, hogy a mindig jóságos angyal egyszerűen felrobban a benne lappangó mérhetetlen energiától. A lelkek végül visszakerültek a helyükre, Castiel visszaváltozott korábbi önmagává.

Ekkortájt futott össze Sam Luciferrel, aki közölte vele, hogy még mindig a ketrecben van és ez az egész csak egy újabb kínzás. Samet már korábban is látomások gyötörték, kezdett összemosódni számára a való élet az álomvilággal. A fal leomlása kétségtelenül betett neki. Lucifer feltűnése mindenképp új fordulatokat hozhat.

Az epizód vége nem kecsegtetett túl fényes jövőképpel, a Castiel testében ragadt leviatánok átvették az irányítást. Látszólag nagyon erősek és ki tudja mire készülnek. Talán csak Mihály és Lucifer segítségével lehetne őket megállítani?

Összességében egy remek hangulatú évadnyitót láthattunk, igazi Supernatural érzéssel az elejétől egészen az utolsó utáni percig.

0

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről