filmkritika

A Holló (The Raven) [2012]

6

Nagyon érdekes alkotás látott napvilágot tavaly. Egy kosztümös thriller, ami a maga felületes módján egybesűrítette Edgar Allen Poe munkásságát.
Arra a kérdésre adta meg a választ, hogy mi történt a valaha élt egyik legnagyobb író utolsó napjaiban. Sajátos elképzelés, amit egész jól dolgoztak ki és egy szórakoztató mozit sikerült összehozni.

Napos oldal (Silver Linings Playbook)

8

Az élet negatívumai, a szerelmi csalódás néha a padlóra küld. Ha mindent elveszítesz, küzdeni kell, és talpra kell állni még akkor is, ha már az elméd sem tiszta.

A Bűn Hálójában (Haywire)

5

Női főszereplő egy akciófilmben? A szögletes Rothrock óta nem volt ilyen, ráadásul még csinos is, verekedni is tud. Színészkedni még nem nagyon, de van benne potenciál. Carano ígéretes, ezt a vak is látja és ha nem reked meg ezen a színvonalon, akkor ennél fényesebb jövő állhat előtte.
Ráadásul a filmet Soderbergh rendezte, aki legutóbb a fura Fertőzéssel jelentkezett. Alkotása átmenet az akciófilmek és az intelligens, intrikus kémfilmek között.

Hadak Útján (War horse)

5

A tavalyi Oscar-gála egyik versenyfilmjével jelentkezem, mely hat jelöléssel büszkélkedhetett, bár egyetlen szobrot sem nyert el. Nagyon fel volt kapva ez a Steven Spielberg rendezés, de a mozikban mégsem teljesített valami szépen.
A direktorguru mostanában inkább producerként tevékenykedik több-kevesebb sikerrel. Ezt a filmet is három év szünet után dirigálta le – de persze tavaly még volt egy animációs próbálkozása is, a Tintin. Ez is amolyan régimódi, jobb szó híján, „feelgood”-movie, amilyeneket egy időben, nem is oly rég, előszeretettel gyártottak. Kis kajánsággal egy Lassie hazatér, csak lóval.

Fék Nélkül (Premium Rush)

4

Fura érzés fogott el, amikor ennek a mozinak az előzetesével találkoztam. Felidéződött bennem a gyerekkori emlék, amikor az HBO-t bámultam és egy hasonló film ment. Nagyon hasonló.
Kevin Baconnek volt egy ilyesmi mozija még 1986-ban. Annak Ezüstkerék volt a címe és a történet kis eltérésektől eltekintve fedi a Fék nélkül sztoriját. Meggyőződésem, hogy itt bizony fenn áll a pofátlan csórás esete.

Ideglelés Csernobilban (Chernobyl Diaries)

2

Egy új rossz és gyenge horror kreálmány, mely a 86-os csernobili katasztrófát igyekezett meglovagolni. Pontosabban annak következményeit.
Tökéletesen tipikus tini ijesztgetős mozi, amelyen nagyon látszik, hogy nem fáradtak komolyabb munkával a forgatókönyvírás terén.
Ritkán látni ilyen silányat.


Hétköznapi Emberek (People Like Us)

5

Alex Kurtzman első rendezését köszönthetjük, aki eddig főként producerként és forgatókönyvíróként dolgozott, többnyire Roberto Orci-val, aki ezúttal is társult hozzá. Kettejük munkássága eléggé felemás.
Jó és rossz filmeket egyaránt köszönhetünk nekik, bár eddig főleg mainstream mozikkal foglalkoztak. Ez viszont nem az, inkább az a jelentéktelenebb fajta.
Egy megtörtént eseményeken alapuló történet, a meghatónak szánt fajtából.

Skyfall - 007

5

Bár nem vagyok egy nagy Bond fan, úgy döntöttem mégis csak megnézem az újabb darabot, elvégre a Casino Royalt és Quantum csendjét is láttam. Egyik sem varázsolt el, mi több, az utóbbin el is aludtam.
A régi Bond-mozik hangulatát nagyon szerettem, de amióta Daniel Craig alakítja Ian Fleming legendás kémét, azóta a Bond-széria sem olyan, mint volt.

Hotel Transylvania – Ahol a Szörnyek Lazulnak

4

Igen, valóban azt mondtam, hogy ki nem állhatom az animációs rajzfilmeket, az utolsó, amire azt mondtam, hogy rendben van, a Rango volt.
Ezt és a Loraxot csupán teszt jelleggel tekintettem meg.

Ki akartam próbálni, hogy vajon mennyire érdeklik a mai rajzfilmek a gyerekeket.

Lorax (The Lorax)

4

Dr. Seuss-nak nem ez volt az első filmadaptálása, valószínűleg nem is az utolsó, hiszen írói munkássága hatalmas. A gyermekkönyv írás úttörőjének tartott Seuss 2 Emmy díjat nyert és 87 éves korában halt meg 1991-ben. Művei azonban túl fogják élni őt, ez biztos. Egyedül azt nem tudom, hogy a jó öreg doktor nem forog-e a sírjában. Gyerekmesét forgatni úgy, hogy az ne gyerekeknek szóljon, nagyon rossz ötlet.