filmkritika

Sötétségben - Star Trek (Star Trek Into Darkness)

8

Megkockáztatom, hogy az új Star Trek J.J. Abrams pályafutása egyik legkiemelkedőbb munkájaként könyvelhető el. Mondhatnátok most, hogy „Hja, kérem magyar gyökerekkel könnyű!” Hiszen nagymamája Ábrahám Jolánként látta meg a napvilágot kishazánkban. De félre a tréfát, ez jól sikerült. Pörgős, látványos, nem túlmagyarázós, szkifis, sztártrekkes. A színeknek, a fantasztikus látványvilágnak, a modern technikai megoldásoknak köszönhetően, a néző szinte beleéli magát, együtt lélegezik a történettel. Abrams a látványos akciójelenetek mellett a filozófiai mondanivalóra is hangsúlyt fektetett. Mindent együttvéve a film elsöprő élményt nyújt még azoknak is, akik nem mozognak otthonosan a Trek univerzumban.

 

http://www.youtube.com/watch?v=2KCaSze4qNI

A lehetetlen (The impossible)

7

A Titanic, a Pearl Harbor, a World Trade Center című filmek sok mindent elárulnak, és nyilván tudjuk mindegyik egy megtörtént, szomorú katasztrófát mutat be. A lehetetlen című film nem igazán sejteti velünk, milyen nagy eseménybe fogunk betekintést nyerni, sőt, ebből igen sok mindenre asszociálhatunk.
 

A nagy Gatsby (The Great Gatsby)

9

A nagy Gatsby című regény repítette F. Scott Fiztgeraldot a pályája csúcsára. A történetben minden benne van, amit amerikai álomnak lehet nevezni. Ezt a remekművet újra a mozivászonra álmodta Baz Luhrmann.

http://www.youtube.com/watch?v=DP4HjDNCijw

Erőnek erejével (The Last Stand)

7

Mi szükséges egy jó akció filmhez? Lövöldözés, robbantás, verekedés, autós üldözés, jó fiú/rossz fiú, áldozatok, bosszú, vér, jó csajok/pasik, szuper kocsi és persze az elengedhetetlen autósüldözés. Az Erőnek erejével című filmből egyik hozzávaló sem hiányzik.

http://www.youtube.com/watch?v=rEKsvQeTu4o

 

Vasember 3 (Iron Man 3)

6

Kevés olyan filmet tudnék felsorolni, aminek a harmadik része túltesz az első kettőn. A Vasember 3 esetén azonban több okunk is volt reménykedni ebben. A filmelőzetes pazar látvánnyal kecsegtet és Shane Black rendező, forgatókönyvíró neve is fényesen csillogott. Ez már ok lenne arra, hogy a Vasember 3 az év egyik várva várt filmje legyen.
http://www.youtube.com/watch?v=lhgWNzBFUlI

A Harcos Útja (The Warrior’s Way)

5

Sngmoo Lee eddigi első filmje, ami ugyan érdekes alkotás, elképesztően hangulatos, de nem telitalálat.
Valahogy nem sikerült neki kibontakozni, pedig tényleg nagyon különös, hiszen ötvözi a western stílust a távoli keleti filmekkel, mindezt tökéletesen CGI környezetben. Ez a cowboy-os – nindzsás keverék valahogy nem sikerült homogénre, de mégis olyan látnivalóról van szó, amit kár kihagyni.
Még akkor is, ha a történettől senki nem esik hanyatt.

Krízispont (Margin Call)

8

Hatalmas felhőkarcolók, hatalmas fizetések, és benne a dübörgő, nyers, olykor kőszívű világgazdaság – röviden így lehetne körülírni a mindenkori, kapitalista Amerikát, ahol mindenki szinte csakis a vagyonra hajt. Pedig, ez csak pénz.

Óz, a hatalmas (Oz: The Great and Powerful)

8

A nagy illuzionista

Sam Raimi leporolta a majd hetvenöt éves filmklasszikust és sárga kövekkel kirakott úton vezet minket a fantázia cukormázas birodalmába. A megszokott Dorothy sztorira számítók hoppon maradnak, viszont aki a gyerekkorából jól ismert mese előzményére kíváncsi, az jó helyen jár.

http://www.youtube.com/watch?v=9XrS7NYik5M
 

Ölni Kíméletesen (Killing Them Softly)

5

Hová tegyem ezt a filmet? Ez volt az első gondolatom, amint befejeztem.
Sok mindent felvonultat ez a mozi, Andrew Dominik rendező nem kontár módjára nyúlt George V. Higgins könyvéhez, melyből e szkript íródott, egyébként szintén általa. Ebből ki is derül, hogy Mr. Dominik valamit nagyon jól lát, de a rendezéssel még akadnak gondjai, mert a fő gond, hogy nem derül ki, az alkotás mondanivalója. Ebben a cím sem segít. Óvva intenék bárkit is, hogy előzetes következtetéseket vonjon le, várjon valamit a filmtől, mert 100%, hogy csalódni fog. Az Ölni kíméletesen egy kicsit ilyen is, olyan is.
Emiatt vált olyan semmilyenné.

Lopott Szavak (The Words)

8

Nem mindennapi alkotásról lesz most szó. Szerkezete szerint három történetet kapunk, amit úgy próbáltak összehozni, hogy az egyik meséli a másikat.
Ettől igazán különleges lett, ám ennek egyenes következményeként, nem lettek kellőképpen kifejtve a szálak. A három szálat jól „mesélték” össze, de nem nyerték el igazán mélységüket. Összecsapottnak nem nevezném, de ha koncentráltabb, következetesebb lenne – vagy csak egy kicsit hosszabb – akkor igazán profi mozi lett volna.

Egy olyan darab, amit mindenkinek látnia kell. Így viszont csupán érdekes maradt.