film

Michael Jackson - Moonwalker

Michael Jackson elhunyt ugyan, de örökségét ránk hagyta. Most nem is feltétlenül erről a filmről beszélek. Hanem a zenéről, a táncról, az üzenetről, amit közvetített az embereknek.
Kitörölhetetlenül beíródott a zenetörténelembe, és az emberek szívébe is.

A Moonwalker egy nagyon régi film, még 1988-ban készült. Nem is igazán nevezném filmnek. Nagyon elkülönülnek a részek benne, egyáltalán nem homogén.
A főszereplő természetesen Michael Jackson, a fő gonosz pedig Joe Pesci, de nagyon elnagyolt és persze van még három fiatal srác is.
Ezt a filmet senki nem a színészi teljesítményekért fogja megnézni és eddig sem azért nézték meg. Van némi dokumentum jellege is, hiszen az első húsz perc a Change-el kezdődik, és igazából az ő életének fontosabb állomásait mutatja be a Jackson Five-tól az igazi sztárrá válásig.

Ezt maga a story követi, miszerint Michael megmenti a világot egy gyerekeknek drogot eladó férfitól és hadseregétől. Baromi gyenge történet, egyébként Jacko írta, de a megjelenítés, a zene, a beleszőtt klippek, a táncok koreográfiái, a hangulat megemelik a színvonalát. Egy varázslatos zenés film a Moonwalker.
A cím egyébként Michael Jackson sajátos táncstílusára vonatkozik. 
Szóval a film nem igazán jó, kissé elkapkodott, de aki szereti e férfiú zenéjét, az megtalál benne mindent, amire csak vágyik. Egy élet történetét, zenét, egy gyermek vágyát és álmait, az üzenetet, amit életében közvetíteni akart.

7

Alkonyat/ Sápatag tini vámpírok

Itt van a Twilight! Be kell valljam, nehezen vettem rá magam, hogy megnézzem, mert tartottam tőle. A gyanúm nagyrészt be is igazolódott. De tudjátok mit?


Olvassátok el a véleményem...

4

A Ti kéréseitek

A hozzászólásokba kérlek írjátok meg konkrétan mely filmek, sorozatok kritikáit, híreit szeretnétek látni az oldalon.

0

Gyilkos tréfa/ Poénnak gyenge, de majdnem halálos.

A mai választás a Gyilkos tréfa című horror. Az eredeti cím, Amusement, ami egyébként szórakoztatást, mulattságot, élvezetet, időtöltést jelent.
Tehát a fordítóknak újabb ötös. E horror mozit egyébként állítólag kis hazánkban készítették, és bizonyos helyeknél valóban olyan érzésem volt, hogy igen ez Magyarország. Egyébként a stáblistát megnézve csupán a háttérmunkások 95%-a magyar, ám mégis azt mondom erre a filmre nem igazán lehetünk büszkék.
Trailer, ha jók az idegeid:


Folytatás, ha a trailer után még bírod…

2

Az utolsó cserkész

Egy igazi régi vonalas akció filmről van szó. Egy igazi Bruce Willis film!
Sok minden mást nem kell elmondanom erről a 1991-es mesterműről.
„A baromarcú én vagyok, ő a faszkalap.” Talán még ennyit a hangulat kedvéért...
Ez itt egy trailer, ha még mindig nem éreznéd a feeling-et:


Gyere csak…

8

Otthonunk (Home)

 

Nagyon szeretem az ismeretterjesztő filmeket. Imádok ellazulni és csak nézni azokat a gyönyörű képeket, amelyek fémjelzik az efféle alkotásokat. Picit csalódás volt számomra az Otthonunk című dokumentumfilm, mert azt hittem, hogy csak a természetről fog szólni, a Föld bolygó még épen maradt csodálatos látványvilágáról. Ehelyett az ember okozta károk játszották a főszerepet, elmesélve a múltat, kitérve a jelenre és felvázolva egy jövőképet, ami nem túl rózsás. Maga a film érdekes volt, tele meghökkentő tényekkel. Lenyűgöző képeket láthattunk az egész történet alatt, érdemes volt megnézni, nem bántam meg azt a másfél órát, amit rá szántam. Csak tényleg túl sokat foglalkoztak a negatív dolgokkal, amivel nincs is semmi baj, csupán azt gondoltam, hogy ez más lesz. Szívesebben gyönyörködtem volna pusztán a természet szépségén, a lenyűgöző látképeken a világ minden tájáról. Azt hiszem legközelebb bepróbálom az Earth című filmet, kíváncsi vagyok ott mit kapok majd.

Összességében egy érdekes ismeretterjesztő az Otthonunk, azonban óva intem azokat, akik unják már, hogy a csapból is a globális felmelegedés, üvegházhatás és hasonló nyalánkságok folynak.

7

Mr. Brooks/ Mindenkinek van egy másik oldala

„Hello! Kérem, ezt ne csinálja!”

Ezzel a szöveggel fémjelezném a mostani írásomat. A most következőkben olyan filmet mutatok meg nektek, amire még eddig nem volt példa a Sorozatportál történelmében.
Ez a film a legmesszemenőkig tetszett nekem. Valószínűleg ez más emberek számára nem jelent semmit, (mármint a véleményem) de ez a film megéri a pénzét.

Ezt nézd:

Folytatásom következik…

7

Képlet (Knowing)

 

Ez a film valami hatalmas volt! Engem rendesen elkápráztatott és meglepett.
Ilyennek képzelek el egy igazi pörgős és cselekményes akció filmet! A vége felé, ahogy haladt előre a cselekmény, majdnem leestem a székről. Persze ehhez az is kellett, hogy úgy ültem le megnézni a Képletet, hogy előtte egyetlen trailert sem láttam és nem botlottam bele spoilerbe, ami elronthatta volna.
Most jöttem csak rá, hogy a legtöbb filmmel az a gond, hogy hiányzik belőlük az ötlet.
Előre lehet tudni, hogy mi történik, mi lesz a vége, hová tart az egész. Na de itt...
Tudtam 1-2 infót a történetről, de rá kellett jönnöm, hogy még csak a felszínét sem kapargattam annak, ahová majd elrepít.
Amiért igazán megfogott, hogy pörgős volt, sejtelmes, tele remekül kidolgozott képi effektekkel (gondoljunk csak a repülőgép mellettünk történő lezuhanására).
Nem hiányzott a dráma, pici érzelmi vonulat, és a végére a nagy csattanó. Úgy kezdtem el nézni, hogy kapok majd egy tipikus Nicolas Cage-féle mozit, ehelyett valami remekül összerakott csomagra leltem. Olyanra, amit nem is képzeltem volna.

Nálam eddig az év filmje ebben a kategóriában.
Értékelésnek beírhatunk egy 9/10-et az ellenörzőjébe.
Nehéz is erről így általánosságokban beszélni, ezért a tovább mögött belemegyek a részletekbe. Nem nagyon, csak egy picit. Aki gondolja, tartson velem.


Csak akkor olvass tovább, ha elég bátor vagy hozzá...

8

Megszólít az éjszaka, avagy a Nyugat-Virginiai molyember igaz története

 

Épp tegnap néztem meg újra a Megszólít az éjszaka (Mothman) című filmet. Imádom ezt az alkotást, mert annyi év után még mindig elvarázsol és jót tudok rajta borzongani.
A történet pikantériája, hogy igaz történet alapján készült, persze nem szóról szóra igaz, de erről picit később. A lényeg, hogy elénk tálaltak egy igazán izgalmas és igényes horror filmet, ami nem is igazán tartozik ebbe a kategóriába, bár ezt ki-ki döntse el maga.
Sok rémisztgetős filmet elrontanak azzal, hogy a középpontban álló lényt nevetségesen gagyira csinálják meg. Itt szó sincs ilyenről, azok a kevés jelenetek, amikben láthatjuk a molyembert, tökéletesen el lettek találva, mert sokat sejtettek és keveset mutattak.
A filmet belengő legendára épített sztori is jóra sikeredett, végig lekötötte a nézőt az izgalmasan megkomponált jelenetekkel, képi hatásokkal és hangulatos zenéjével.
Richard Gere
személye tökéletes választás volt a főszerepre. Az elején még féltem, hogyan állja majd meg a helyét egy olyan filmben, ami elsősorban nem a „hazai pályája”.
Ennek ellenére nagyon tetszett az alakítása.

Miután kiveséztük a filmet, térjünk át egy kicsit a sztori történelmi hátterére.
Amerikában 1966 és 1967 között egy Point Pleasant nevű kisvárosban több alkalommal is látni véltek egy titokzatos repülő lényt vörösen lángoló szemekkel, amelyet később már Molyember néven emlegettek. Többször is kontaktusba keveredett az emberekkel, többnyire ijesztgette őket, akik félelmükben a rendőrséghez fordultak. A mítosz rövid élettartama ellenére óriási utat járt be a tengerentúlon, a „rajongók” egyre színesebb történetekkel fordultak az illetékesekhez a titokzatos lénnyel kapcsolatban. Vannak, akik szerint földönkívüli, aki képes előre megjósolni a jövőt, mások szerint félig emberről, félig molylepkéről van szó, aki 3 méternél is magasabb, repül és vörösen izzó szemei megbabonázzák az embereket.

Összességében jó film, ajánlom mindenkinek, aki egy kis borzongásra vágyik és fogékony a témára.

7

X-Men Origins: Wolverine

Visszatértem!
Miután szereztem egy újabb kemény borítós bizonyítványt, amivel pont ki lehet egyensúlyozni a csocsó asztalt, itt egy újabb kritika.
Egy nagy durranás: X-Men Origins: Wolverine.

Itt-itt-itt…

6