film

Akkor és Most - Patrick Labyorteaux

                       A farm ahol élünk                                                           JAG

0

Slumdog Millionaire/ Az Igazi India

A most következő filmet, a tavalyi év legjobb filmjének választották és nyolc Oscar díjat vitt el tíz jelöléséből. Egyszerre szórakoztató, dokumentum jellegű, elgondolkodtató és romantikus. A nagybetűs Végzet dokumentált története ez, Vikas Swarup Q&A című eredeti regényéből.

Szerintem…

9

Harry Potter és a Főnix Rendje

 

Nagyon nehéz dolgom van ennek a filmnek az értékelésével kapcsolatban, hiszen nem tekinthetünk rá önálló alkotásként, mert része a nagy Harry Potter mitológiának. Számomra ez a rész nem hozott annyi izgalmat és újdonságot, mint amire számítottam, ezért kell azt mondanom, hogy gyengébb volt, mint az előző kettő.

Az eddigi kedvencem az Azkabani Fogoly, azt követi a Tűz serlege. Még régebben láttam a Főnix Rendjét, de bevallom tegnapig arra sem emlékeztem, hogy mi volt a címe, pláne nem ugrott be, hogy miről szólt. Olyan átvezető részhez közelítőnek érzem a történetét, amely a végéig nem vezetett sehová, nem váltotta ki azt a lehengerlő hatást, mint az elődök. A vége felértékeli az egész produkciót, a látványra egyetlen panasz sem lehetett, és még a dráma is megmutatkozott azzal, hogy Sirius Black meghalt.
Személy szerint nagyon sajnálom őt, egyik kedvenc karakterem volt, remélem látjuk még (nem olvastam a könyveket, nem tudok semmit). Érdekes, hogy az akkori előzetesek alapján picit darkosabbnak képzeltem az ötödik részt, ezzel szemben a terveket szövögető gonoszokat alig mutatták.
Önálló filmként nekem csalódás volt a Főnix Rendje, a sorozat szempontjából viszont elengedhetetlenül fontos epizód. Úgy gondolom nincs is sok értelme egyetlen moziként értékelni, éppen ezért azt mondom, hogy egy 7,5/10-et megér annak ellenére, hogy az előző két rész történetét és lendületét jobbnak tartom. Várom már nagyon a következő felvonást, egészen biztosan abban sem kell majd csalódnunk. Akik kedvelik az ifjú varázsló kalandjait, azokkal találkozunk majd a mozikban.

7

Harry Potter és a Félvér Herceg előzetes

Kezd eluralkodni a Harry Potter mánia. Megjelent a hatodik rész játék változata, éppen ezért úgy gondoltam nézzétek meg a film első hivatalos trailer-ét egy kis készítői csevejjel egybekötve. A tervek szerint még ma megírom a Harry Potter és a Főnix Rendje című ötödik rész kritikáját is.

 

0

Watchmen - Az őrzők

too much but not enough

Huh, ez érdekes volt! Lehet, hogy nem kellett volna a rendezői változatot választanom, talán a mozi verzió jobb, bár ki tudja, én még nem láttam. Tény, hogy ezen majdnem sikeresen bealudtam, igaz ez nem csak a film hibája.
Túl sok vagy túl kevés?
Ez a kérdés motoszkált bennem.
Előre leszögezem, hogy nem ismerem a képregényt, nem tudom mennyire hű a történethez, én most csak a filmről fogok írni. Összességében több, mint 3 órásra sikerült összehozniuk a vágatlan verziót, az első fele elég unalmas és egyhangú volt, akkor még meg voltam győződve arról, hogy végig egy nagyon vontatott filmet fogok látni.
Nem lett így, szerencsére! Nem értem miért kellett ilyen hosszúra nyújtani az egészet, hiszen 1,5-2 órába sűrítve is el lehetett volna mesélni. Az effektekkel és a történet kibontakozásával nem volt semmi gond, elragadó látványt nyújtott végig. A karakterekkel már más a helyzet, Rorschach volt a kedvencem, dr. Manhattan is ötletesre sikerült, a többiekben nem láttam semmi extrát, fantáziát. Végeredményben csalódás volt a Watchmen, mert jóval akciódúsabbnak képzeltem el kevesebb üresjárattal és felesleges mellébeszélésekkel.
De olyan érzés sem kerített még hatalmába, mint most, mivel meg vagyok győződve, hogy ha kiadnának egy kétórás változatot, amiből kivágják a felejthető részeket, akkor egy teljesen korrekt filmet kapnánk. Sajnos azonban ezt a csomagot úgy kell értékelnünk, ahogy van. Nézzük sorba a jó és rossz oldalát!

Pro: Kidolgozott, szép látványvilág, az akciójelenetek többsége kifogástalan, alapvetően jó történet, akadnak egészen eredeti karakterek, változatos helyszínek, véres és brutális jelenetek.

Kontra: Sok mellébeszélés, felesleges mellékszálak, lassú kibontakozás, felejthető karakterek, elnyújtott, vontatott, besült poénok.

Akármennyire is próbálkozom, nem tudom túl tenni magam azokon a részeken, amikor mozgolódtam jobbra-balra és azt kívántam, hogy történjen már valami. Tényleg sajnálom, de erre csak egy 6/10-et tudok adni, akármennyire is többet érdemelne.
Így látatlanban azt tanácsolom nektek, hogy ne akarjátok a rendezői változatot választani, vagy ha mégis, akkor feltétlen nézzétek meg utána (de inkább előtte) a mozi verziót.

8

Antal Nimród és a Ragadozók

 

Bomba hír!
Úgy tűnik hivatalos, hogy Antal Nimród fogja rendezni az új Predator filmet. Az elmúlt pár hétben már lehetett arról olvasni, hogy a magyar rendező megkaphatja a készülő alkotás dirigálásának jogait, többször megcáfolták a hírt, egyesek biztosra vélték, lényeg, hogy nem volt hivatalos, egészen mostanáig.
A tervek szerint a vadászok bolygóján fog játszódni a film. Az alkotók eltökélték, hogy ráncba szedik a ragadozó filmek megtépázott büszkeségét ezzel a mozival.

0

Sky kapitány és a holnap világa

A Transformers 2 kritikája után folytassuk bolyongásunkat a retro világában. Ma egy olyan filmet szeretnék bemutatni nektek, ami igaz, hogy nem mai csirke, mégis fantasztikus kikapcsolódást nyújt. A Sky kapitány és a holnap világa című alkotás még 2004-ben látta meg a napvilágot. Angelina Jolie és Jude Law neve fémjelzi ezt a gyönyörű látványvilágú kalandfilmet. Igaz, hogy Angelinának nem sok szerep jutott, mégis több olyan hivatalos posztert láttam, amin központi figuraként szerepelt. Egyértelműen az ő nevével akarták eladni ezt az alkotást. Ezzel nem is lenne baj, csak éppen az a néhány jelenet (nem túlzok) amiben Mrs. Pitt szerephez jutott, egészen elhanyagolható, ezen kívül Jude Law százszor kenterbe veri alakításával. De végül is ezek mind mellékes dolgok, lényeg az, hogy nekem nagyon tetszett a film. Volt benne minden, ami kell: Romantika, akció, kaland, látvány.
Azt is mondhatnám, hogy egy hatalmas kliségombóc (de szép szó ) volt az egész, mégis meg tudott fogni. Sokszor előre lehetett látni, hogy mi fog történni, mai szemmel azt mondom, hogy nem mutatott semmi kiemelkedőt. A látványvilág már más kérdés. Bevallom nem is tudom, hogy 2004 előtt hány ilyesfajta filmet láthattunk. Biztosan nem sokat. Rendkívül ötletesnek találtam a helyszínválasztásokat is, a főbb események mind máshol és máshol játszódtak, ezért nem voltak unalmasak. Ez az elképzelt tipikus amerikai 20-as, 30-as évek világa megfűszerezve modern gépekkel, robotokkal különösen jóra sikerült, különleges varázst adott ahhoz, hogy el tudjam képzelni és beleélhessem magam. Apropó ha már itt tartunk.
Ne kérdezzétek miért, de én pont ilyennek képzelném el a Bioshock filmet. Lehet, hogy hülye vagyok, de ha valami olyasmi látványvilágot kapnék, mint ami itt volt a víz alatti jeleneteknél, akkor bizony nem lenne okom panaszra.

A helyszínek, a karakterek, a történet (itt-ott voltak fenntartásaim), a színészi alakítások és a díszletek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy azt mondhassam:
Ezt a filmet érdemes megnézni!

6

Transformers - Revenge of the Fallen

Ígértük a Transformers-Revenge of the Fallen kritikáját és most itt is van. Megpróbáltam szavakba önteni azt a csalódást, amit éreztem a film láttán. Az első rész sem váltotta meg a világot, de ez egyenesen elhozta az Apokalipszist.

Nos...

4

Meghalt Karl Malden

 

Szerdán éjjel 97 éves korában meghalt Karl Malden. A népszerű amerikai színészt idehaza a tévénézők a San Francisco utcáin című sorozatból ismerhették igazán, ahol Michael Douglas oldalán harcolt a bűn ellen. Alakításáért Golden Globe-díjat kapott, ezen kívül filmes karrierjére egy Oscar-díj tette fel a koronát. Az utóbbi években sokat betegeskedő színészt álmában érte a halál. Malden Djordje Sekulovic néven született 1912-ben szerb bevándorló család gyermekeként az Egyesült Államokban. Kezdetben egy acélgyárban dolgozott, onnan evezett át a Broadway csillogó világába, ami megalapozta karrierjét és világhírűvé tette.

 

0

Száguldás életre-halálra

Ez a film nem volt benne a várható filmek listájában, de nem rég megszereztem, mivel régi kedvencem, és gondoltam írok róla. Mivel ti nem kértek tőlünk semmilyen filmet, kénytelenek vagytok elviselni az én silány ízlésemet.
Nézzetek bele:


7