film

Véres Valentin

Senki se tud horror filmet készíteni? Ennyire nehéz lenne?

Biztos az, hiszen nagyjából a Fűrész 1 óta nem láttam olyat, amire azt tudnám mondani, hogy igen ez egy jól eltalált alkotás.

A My bloody Valentine sem fogja megváltani a világot történetével, azonban elismerem, hogy a 3D-s megvalósítás nagyon ötletes és jól illik a műfajhoz. Jensen Ackles alakítása sem dobta fel ezt a nagyon szegényes mozit, csupán az emelhető ki pici pozitívként, hogy végig találgathattuk ki lehet a gyilkos, kit rejt a maszk. A film tele van logikátlanságokkal, amelyek helyenként túlmennek a fizika és a józan ész határain is. A sztori nem ragadott meg túlzottan, mondhatjuk, hogy valami egyszerűt akartak köré írni annak a ténynek, hogy egy gázmaszkos bányász csákánnyal mészárolgatja a derék polgárokat. A vége pedig vegyes érzelmeket kelt a nézőkben, vannak akik jónak tartották ezt a megoldást, vannak akik szerint végleg feltette a „citromkoronát” az egész koncepcióra.

A véres jelenteket próbálták kreatívan összehozni több kevesebb sikerrel. Az elmebeteg gyilkos figura előszeretettel hagyott vérrel írt üzeneteket a falakon, az egyik helyen olyan trendi próbált lenni, hogy a „for” szócskát „4”-es karakterrel helyettesítette. Nem rossz egy közel 60 éves bányásztól.

Ami még megtalálható a filmben: szex, meztelenkedés, vér vér vér, feleslegesen erőltetett szerelmi szálak. A karakterek egytől egyig önző, féltékeny, idióta barmok, akik egymást marják.

Összegzésképpen azt tanácsolom, hogy aki tudja kerülje el ezt a filmet vagy nagyobb baráti társasággal nézzétek, úgy még elmegy vígjátéknak.

5

Coraline és a titkos ajtó

Hajnali kikapcsolódásként néztem meg ezt a hangulatos mesét, amelyről megosztom a tapasztalataimat veletek.

A történet középpontjában egy Coraline nevű leányzó áll, aki szüleivel egy ősrégi társasházba költözik. Megismerkedik a környékbeli emberekkel, akik egytől egyig kicsit furcsák. Az alattuk lakó két kiöregedett színésznő hobbija, hogy halott kutyáikat kitömik, apró glóriát és szárnyacskát csinálnak nekik, és egy nagy polcon tárolják őket. Kicsit bizarr hobbi, de nem vészes, hiszen állításuk szerint annyira szeretik a kimúlt jószágokat, hogy nem tudják csak úgy elengedni őket.

A hatalmas ház másik lakója Sergei Alexander Bobinsky, aki egy különc artista. Nem említik, de feltehetően kiégett művész, aki ugróegér show-val akar visszatérni. Érdekes személyiség, akit nem is kedvelnek túl sokan.

Coraline felfedező útja során megismerkedik egy Wybie Lovat nevű fiúval, aki kevésbé különc, de neki is megvannak a fura szokásai, amelyek a viselkedésében nyilvánulnak meg. Gondolok itt a testtartására, beszédére, gesztusaira. Coraline nem is kedveli meg igazán.

A címszereplő kisasszony szüleinek jelleme tipikus. Csak a munkájuknak élnek, nagyon keveset törődnek lányukkal. Az anya növényekről ír cikkeket, pedig ki nem állhatja a földmunkát. Coraline nagyon magányos, pláne, hogy új környezetbe került, senkit sem ismer, a családja sem hajlandó foglalkozni vele. Jelleme érdekes, a figyelemhiányból adódóan kicsit az az érzése támad az embernek, hogy mindent megtehet, nem adja meg szüleinek a tiszteletet (csak amennyire tőlük is látja), nincs benne rossz szándék vagy ártani akarás, de sokszor fel akarja hívni magára a figyelmet.

Felfedező útja során az egyik fotel mögött talál egy ajtónak látszó valamit a tapéta mögött. Ahogy a vékony anyag szorosan elfedi, tisztán kivehető, hogy egy ajtó lapul mögötte. Ahogy lenni szokott nem is marad sokáig zárva, megleli hozzá a kulcsot, de csalódnia kell, hiszen csak egy téglafalat talál mögötte. Éjjelente azonban a barikád eltűnik és egy fényes átjáró sejlik elő, ami egy másik világba vezet. Főszereplőnk, naná hogy átmegy kicsit körülnézni. Ott minden ugyanolyan, mint nálunk, kivéve az embereket. Mindenkinek gombszeme van, mint a rongybabáknak és tökéletesen ellenkező jelleműek, mint itteni alteregóik. Úgy is hívják magukat, hogy a „másik anyád” vagy a „másik apád”. Coraline-t össze-vissza kényeztetik, játszanak vele, a kedvenc ételeit főzik. Többször visszatér a másik világba és lassan rá kell jönnie, hogy ott bizony semmi sem az, aminek látszik. Ebben segítségére lesz Wybie macskája, aki azon a látszólag varázslatos földön tud beszélni az emberek nyelvén és megosztja tapasztalatait a lánnyal. Egyik napon a másik szülők arra kérik hősünket, hogy ha végleg ide akar tartozni, akkor engedje meg, hogy gombszemet varrjanak neki. Ő persze rögvest visszautasítja a kérést és nagy nehezen visszajut a saját világába, ahol eltűntek a szülei, a gonosz boszorka (a másik anya) rabolta el őket, ezzel kényszerítve az ifjú leányzót, hogy visszatérjen a titkos ajtón át a másik világba. A sztori végét nem írom le, akit érdekel nézze meg, vagy kérdezze meg kommentben.

Azt kell mondjam tökéletes választás volt animációs filmre vinni ezt a történetet, meggyőződésem, hogy élőszereplős moziként csalódottabban álltam volna fel a végét követően. Összességében hangulatos, néha kissé sötét és baljós mese, amelyet bátran merek ajánlani azoknak, akiknek tetszett a Halott menyasszony vagy a Karácsonyi lidércnyomás.

6

A kocka (Cube)

Az utóbbi időben nem igazán jutott idő arra, hogy leüljek és megnézzek a Várható filmek közül akárcsak egyet is, ezért ismét egy olyan film jön, amit véletlenül láttam.
Ez pedig nem más, mint a kultikus, vitatott, kanadai mozi: A kocka.


Ez a szoba zöld…

9

A Pokolból/ Hasfelmetsző Jack különös története

Régen láttam, és emlékeimben a jó filmek polcára helyeztem.
Megnéztem újra és az emlékezetem nem csalt.
Nem mellesleg nem is olyan régen játszották a Magyar 1-en.
A pokolból egy kiváló thriller, némi történelmi háttérrel megfűszerezve.


,,Egy nap az emberek visszatekintve azt mondják, én szültem a XX. századot"


London utcáin...

9

Narancsvidék/Sajátos felvételi eljárás

Úgy esett, hogy Tv elé ültem, konkrétan e film miatt, mert még nem láttam és úgy sem volt mit csinálnom. A Magyar 2-sen néztem és el sem tudjátok képzelni milyen érzés végignézni úgy egy filmet, a Tv-ben, hogy nincs megszakítva legalább öt reklámmal…
Alapvetően egy nem túl rossz, inkább közepes vígjáték, némi drámázással, meg sorsfordítás, meg satöbbi…


Szörf vagy halál…

5

The Terminators/Nincs megváltás! Komolyan nincs!

E film egy bizonyos The Asylum nevű, amerikai stúdió műve. Erről a stúdióról annyit kell tudni, hogy más filmeket dolgoz fel, illetve ront el, valósít meg, valami rémesen gagyi módon.
Rengeteg ilyen film készült, pár itt is megjelenik a Sorozatportálon, elsőként ez.


Erős idegzettel bíróknak…

2

Egy becsületbeli ügy

Legalább két okom van arra, hogy ezt a filmet bemutassam nektek. Az első, hogy egy kiváló dráma. A másik, pedig hogy a TV-ben láttam. Ez csupán azért érdekes, mert ritkán nézem az egyszemű varázslót, de ezért a filmért bármikor leülök. Láttam már egy jó párszor, de minden alkalommal jól szórakozom rajta.


--------

9