film

Silent Hill: Kinyilatkoztatás (Silent Hill: Revelations 3D)

4

Nem könnyű kritikát írni erről a filmről. Egyrészt azért mert régen láttam és nem készítettem jegyzetet – mert úgy voltam vele, hogy kár vergődni. Másrészt, pedig annyira feledhető volt, hogy alig emlékszem belőle valamire. Ezzel megközelítőleg körvonalazódhat a véleményem az alkotásról, amit nagy várakozás előzött meg, majd annál is nagyobb csalódást okozott.


Mama

7

Guillermo Del Toro nevével fémjelezték ezt a produkciót, pedig ő csupán producer volt. A munka javát a rendező (Andrés Muschietti) és az írók, (Andrés és Barbara Muschietti, továbbá, Neil Cross) illettve a színészek végezték. Ők közösen egy tökéletesen tipikus horrorból sikeresen, nem újszerűt és egyedit, hanem kellemes, hangulatos, borzongató mozit készítettek. Egy olyan darabot, ami a mai silány horror palettán igazi és üde színfolt.

Django elszabadul (Django Unchained)

6

Megszavaztátok, hát itt van! Egyébként is komoly hiánypótlást jelent a film kritikájának jelenléte a lapon.
Eljutottunk odáig, hogy írtam pár sor Tarantino legújabb munkásságáról, amit anno rengetegen vártak – köztük én is – és azon kevesek (esetleg a többség tagja lennék?) közé tartozom, akiknek nem nyerte el a tetszését a mozi.
Legalább is maradéktalanul nem...

Dr. Halál (You Don’t Know Jack)

9

Előrebocsátom, 2010 egyik legjobb filmjéről van szó. Az HBO-os alkotás egy vitatott személy életét dolgozza fel, mégpedig Dr. Kevorkianét, aki a film címét adó becenevet kapta.
Ő volt ugyanis a halálhoz való jog legnagyobb aktivistája és igyekezett is segíteni a szenvedőknek, ahogy az tőle tellett. Ellentmondásos személyisége nyomot hagyott a történelemben és a film érdemi emléket állít az időközben elhunyt orvosnak.

Z Világháború (World War Z)

4

A nyár nagy blockbustere volt ez a film. Sokan várták, többek között én is.
Na, nem mint ha nagy rajongója lennék a zombi témának, de érdekelt, hogy mit hoznak ki Max Brooks nagy sikerű és egyébként kiváló könyvéből.
Azt kell mondjam, elég keveset sikerült…

Jack Reacher

7

Teljes, eredeti nevén Thomas Cruise Mapother IV amellett, hogy szinte nem tud manapság sikertelen filmben játszani, 51 éves kora ellenére alkotói aktivitását, valamint kinézetét tekintve még mindig 30-nak tűnik.

A Hívás (The Call)

5

Halle Berry pályafutása elég pepita képet mutat, hiszen kiváló és szörnyű alkotásokban is játszott. Az utóbbi időben pedig elmozdult a B-mozik világa felé. De mielőtt aggódhattunk volna érte – mint Nicholas Cage-ért, vagy Cuba Gooding Jr.és Christian Slater, illetve újjabbban John Cusack – jött a Felhőatlasz és most ez a mozi, ami ugyan az előzőhöz képest csupán egy amatőr, olcsó kis házi  videók, de… egy tűrhető, kellemes és pergő akció-thriller elegy, amit egynél többször nem érdemes megnézni, ám azért
(a befejezése ellenére) nem fogunk nagyot csalódni.

A Biztonság Záloga (Safe)

4

Statham még mai napig is jól csengő név az akciófilmek terén, de csak vele már nem lehet eladni egy filmet se. Bár igazából egyik mostani mozija sem volt nyereséges, de még igazán jó sem.
Mind a Mestergyilkos remake, a Blitz, és ez is egy teljesen közönséges akció mozi, amit megnézhet az ember, ha túl sokat nem vár tőle.

Blitz

5

Már megírtam véleményem Statham tavalyi produkciójáról, A biztonság zálogáról.
Úgy voltam vele, ha már megnéztem azt, akkor már miért ne nézném meg ezt is, aztán duplába kirakom őket. Ennek eredményeként látható fenn a két kritika, mely kettő közül ez a jobb.
Talán azért mert ez egy regény adaptáció? Még pedig annak a Ken Bruen regényének megfilmesítése, akinek a London Boulevardot is köszönhetjük. Hamisítatlan angol nyersesség, némi akció, és egy bűnügy, ami során egy beteg elméjű rendőrgyilkos nyomába erednek.

Percy Jackson - Szörnyek tengere (Percy Jackson: Sea of Monsters)

7

Az olymposi istenek sem hibátlanok, de ez nem újdonság azoknak, akiknek volt már a kezében történelemkönyv, ill. láttak már mitológiai alapú filmeket. Sokan közülük eltaszítják maguktól törvénytelen gyermekeiket. A félig emberi, félig isteni eredetű kamaszok, köztük Percy Jackson is egy nekik fenntartott különleges táborban él, ami biztonságot nyújt számukra. Egy nap azonban az őket védelmező pajzs megsérül, és veszélybe kerülnek a tábor lakói. Percy, Posseidon fia, hűséges társaival útnak indul, hogy elhozza a gyógyírt jelentő aranygyapjút és egyúttal beteljesítse a jóslatot.

http://www.youtube.com/watch?v=4v0HyzlDDUw