wouhn blogja

Rémségek cirkusza

Előrebocsájtom, hogy nem olvastam a könyveket, amelyek alapján készült ez a produkció. Ez némiképp előny és hátrány egyaránt.

A filmet egy bizonyos Paul Weitz rendezte, aki nem mondható túlbuzgó direktornak, mert csupán néhány mozit dirigált, köztük az Amerikai Pitét, amelyet azt hiszem mindenki ismer.

Ennek fényében bátran reménykedhettünk, hogy egy szép és igényes filmet kapunk. A látvánnyal maximálisan meg voltam elégedve, külön ki szeretném emelni az ötletes és kreatív főcímet.

Maga az alkotás nem az én világom, ezért nem is tudtam beleélni magam.

Tovább...

5

Battlestar Galactica - A teljes negyedik évad

Szép, megható és hatásos lett a sorozat vége, olyan befejezéssel, amely láttán mindenki megemelheti a kalapját.

Ha az egész szezont nézzük, akkor már korántsem vagyok ennyire feldobva. Gyengébbnek tartom, mint a harmadikat. Ismét visszaköszönt a régi BSG betegség, miszerint az évadok elejét és végét megnyomják, de a középrészben sok az üresjárat.

Ebben az esetben volt némi különbség, hiszen az évad kezdése sem vágott földhöz, ellenben a finálé pótolta a hiányt és kerek egésszé tette ezt a fantasztikus sorozatot.

Itt részletezem...

0

Supernatural 5x14 - My Bloody Valentine

A címből is ki lehet találni, hogy a sorozat alkotói jó szokásuknak megfelelően adóznak a nagy ünnepek előtt, jelen esetben a Valentin nap előtt.

Maga a rész szokásosnak mondható. Könnyed szórakozást nyújtott, bár nem sokat haladtunk előre a történetben. Jól keverték a humort az akciót és a drámát.

Ettől függetlenül közép kategóriás epizódnak titulálom, amely az évad közepe tájékon nem probléma, csak már túl sok volt belőlük.

Folytatom...

0

Lost 6x03 - What Kate Does

Az elmondható, hogy továbbra is elég nagy mennyiségű homályban tapogatózunk. Történtek dolgok, de nem nagyon tud értelmet látni bele az ember. Legalábbis még.

Kicsit visszavettek a készítők a tempóból, egészen csendesen csordogált a mostani epizód.

A legjobb, hogy mindig lehet agyalni az ilyen részek után. Ki tudja mit hoz a vége, hol érnek össze a szálak? Az biztos, hogy legtöbbünknek van valamilyen elmélete ezen kérdéseket illetően, de legtöbbször a vége előtt csavarnak még egyet a sztorin és ugrik minden koncepció.

Találgatásokba nem szeretnék belemenni, inkább nézzük a száraz tényeket.

Tovább...

0

Heroes 4. évad finálé

Kicsit rövidkére sikerült ez a szezon és szerintem a történet megosztja a nézőközönséget is. A finálé pocsék volt, egy szimpla résznek még elmenne, de egy évadnak/sorozatnak a lezárásának?!

Igazság szerint az egész szezon kicsit gyengécske volt, nem mintha az előzőek jobbak lettek volna, de itt volt ok a reménykedésre, mert behoztak új szereplőket és egy egészen új megközelítést.

Spoileresen folytatom...

0

Szerelem a kolera idején

Mike Newell rendezőként mindent megtett, hogy visszaadja Gabriel Garcia Marquez egyik legismertebb könyvének hangulatát. A direktor nevéhez fűződik a Harry Potter és a Tűz serlege, és őt bízták meg a 2010-ben bemutatásra kerülő szuperprodukció, a Prince of Persia – The sands of time „életre keltésével”.

Ezen információk birtokában bátran gondolhattuk azt, hogy a Szerelem a kolera idején egy minden szempontból maradandó romantikus film lesz. Látszik, hogy sokat dolgoztak vele, nagyon igényes mű. A kellő hatást azonban nálam nem tudta elérni. Egy romantikus drámának könnyeket kellene csalnia a néző szemébe, elvarázsolni, szomorúan szórakoztatni.

Kattints ide a tovább olvasáshoz...

7

Battlestar Galactica - A teljes harmadik évad

Le a kalappal a harmadik évad előtt. Most már értem miért 9-es a sorozat értékelése az IMDB-n. A legjobb pedig, hogy egyre csak jobb és jobb.

A második évad végi szituáció zseniális volt, nem különben a folytatás. Megmutatkozott a széria igazi arca, hogy mernek merészet húzni az írók és igazuk lett. Néhány rész idejére elhagytuk a megszokott helyszíneket és szerencsét próbáltunk egy egészen más terepen.

Nagyon jellemző, hogy a BSG jól megnyomja az évadok elejét és végét. Ez most sem volt másképp, de mégis azért tetszett igazán a harmadik szezon, mert a közepe tájékán is voltak izgalmak bőséggel.

Ami pedig az évadzáróban történt, az maga volt a tökéletes dráma.

Folytatom...

0