Supernatural 7x21 - Reading is Fundamental

Lassan elérkezünk az évad fináléjához, ezen kívül már csak két epizód maradt. Így a sorozatos szezon közelgő végével a csatornák kiadják jövő évi berendeléseiket és lesújtanak kaszájukkal azokra, akik gyenge nézettséget produkáltak. A Supernatural a napokban kapta meg hivatalosan a 8. évados berendelést, aminek mi rajongók nagyon örülhetünk. Ugyan lesz némi váltás a főnökséget illetően, reméljük a színvonal csak emelkedni fog.

Az előző heti részben elcsent kődarab központi fontosságúvá vált. Sam és Dean mindent elkövettek, hogy rájöjjenek mire való. Lényegében a kődarabban egy másik kődarabot találtak, ami különös írásjeleket tartalmazott.

Bobby ezúttal nem volt jelen, hogy segítsen hőseinknek. Castiel viszont annál inkább. A betegeskedő angyal óriási változáson ment át. Sam „betegsége” már nem látszott rajta, de mégis teljesen úgy viselkedett, mint aki nem százas. Ha pontosabban akarok fogalmazni, inkább az volt az érzésem, mintha egy csapásra mindent tudott volna és innentől semmi nem érdekelte, csak lebegett a létezés tökéletességében. Pontosan nem tudni mi történhetett.

Úgy tűnik minden több ezer éves kőtáblához ajándék felolvasót adnak. Egy Kevin Tran nevű teljesen átlagos ázsiai származású fiatal fiú transzba esett, mintha valaki más irányítaná. Kiderült, hogy ő maga egy próféta, az egyetlen személy, aki el tudja olvasni a táblát. Hirtelen elképesztően fontossá vált mindenki számára a srác. Közben megjelentek az angyalok is.

Az epizód hangulata kifejezetten tetszett. Jó volt régi arcokat látni (Castiel, Meg). A remek atmoszférához nagyszerűen illett Dean és Castiel páros tánca és idegállapotuk. Jensen Ackles nagyot alkotott, nyilvánvalóan ő volt a legjobb most. Kicsivel maradt csak le Misha Collins, aki remekül jelenítette meg az átlényegült angyalkát.

A próféta kiderítette, hogy miként lehet ténylegesen végezni a fekete takonyban bővelkedő leviatánokkal. A módszert nem túl egyszerű, de állítólag hatásos. Legalábbis Isten ezt mondta a kőtáblán keresztül.

Összességében egy jó hangulatú részt láthattunk ismerős arcokkal és nagyszerű színészi teljesítményekkel. Hamarosan finálé.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről