Mission: Impossible III. [2006]

10 évvel az első MI film után készült el a harmadik rész, de Tom Cruise-nak nemcsak emiatt volt jelentős év a 2006-os. Sok minden történt vele, emiatt (bár eddig nem tettem) mégiscsak ideje egy kicsit a magánéletéről is írnom. 2006-ban ugyanis feleségül vette (harmadikként) Katie Holmest, akit korábban a Dawson és a Haverokból ismertünk, sőt ugyanebben az évben megszületett a kis Suri Cruise is. Ekkoriban és talán ekkortól folyamatosan egyre többet foglalkozott a bulvársajtó Cruise magán- és vallási életével. Részben azért, mert Katie Holmes jóval fiatalabb Cruise-nál, részben pedig Cruise egyre inkább nyilvánosságra kerülő vallási nézetei miatt. Cruise ugyanis vállalta, hogy a szcientológiai egyház tagja, olyannyira, hogy az esküvői tanúja is az egyház vezetője volt. A sajtó egyik nagy kedvence Cruise, így tudjuk róla, hogy megette Katie placentáját, hogy horkol, hogy nem engedte a feleségének, hogy vajúdás közben bármilyen hangot hallasson. De azt is tudjuk, hogy Suri a világ egyik legelkényeztetettebb kislánya, ötéves kora ellenére saját divatmárkája van, temérdek magassarkúja, rúzsozza a száját, milliós ajándékokat kap és hamarosan a Will Smith által alapított szcientológus iskolába fog járni. De azért lássuk be, hogy ez Tomnak nem is olyan rossz, hiszen a hatalmas sajtóvisszhang miatt a filmjeit is többen nézik, sőt 2006-ban a Forbes magazin a legbefolyásosabb embernek tartotta.

MissionImpossibleIii200616054_f.jpg

Hírverés ide, vagy oda sajnos a színészi képességek attól nem javulnak. Sőt! Azt hiszem a MI 3 a leggyengébb eresztés a MI filmekben. Igazából története sem nagyon van, inkább csak látványos elemei. Ethan Hunt a szuperhősi képességeit lassan isteniekre cseréli, mindenhonnan kiugrál, átugrál, fegyverrel lő helikopterekre stb. A rendező ezúttal J.J. Abrams volt.

mission-impossible-iii-303276.jpg

Ethan Hunt éppen az esküvőjére készül, de nem az előző részben megismert lányt akarja elvenni, hanem egy Julia nevű ápolónőt. Nem derül ki, hogy mi történt Ethan előző szerelmével, azt se tudjuk meg, hogy Juliat (Michelle Monaghan) honnan ismeri. Egy dolog biztos, hogy a menyasszonynak fogalma sincs leendő férje "szakmájáról". Ethan egyébként már majdnem olyan, mint egy leszerelt kém, csak ritkán van benne akciókban. A főnök most éppen Laurence Fishburne. A küldetés egy rosszfiú (Philip Seymour Hoffman) elkapása, aki már a sztori elején kinyír (felrobbant) egy ügynököt (Keri Russel). Mivel maga Ethan képezte ki a lányt, már ezért is eléggé személyes az ügy, de a dolgok később még személyesebbé válnak.

mission_impossible_iii.jpg

A csapattagok a már jólismert Luther (Ving Rhames), Zhen Lei (Maggie Q) és Benji (Simon Pegg), aki leginkább a háttérből segédkezik. A csapat elég gyorsan elkapja Owen Davian, ám egy nagyon látványos, de eléggé hihetetlen jelenetben a férfi megszökik. Innentől kezdve kezd a sztori izgalmas lenni, hiszen Davian megfogadja, hogy elkapja Hunt legközelebbi hozzátartózóját. És az ki lehetne más, mint Julia?

Mission_Impossible_III_38604_Medium.jpg

Így az eddig mit sem sejtő ápolónő a dolgok közepébe csöppen és csakhamar életveszélybe kerül. A kérdés csak az, hogy vajon Hunt meg tudja-e menteni?

Ne feledjétek el, hogy ezt a részt hamarosan műsorra tűzi a TV2, méghozzá december 27-én kedden este. A következő cikket már a Mission Impossible Fantom protokoll című részről írom, melyben Cruise utoljára bújik a szuperkém szerepébe, hiszen az ötödik filmben már Brad Pitt fogja alakítani Ethan Huntot.

5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről